1910. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 6. Végeredmények összefoglalása (1920)

I. Általános jelentés - B) Lakóházak és lakásviszonyok

IS* jóval erősebben növekedett, mint a földszinteseké, az arányszámok alig változtak. Legjobban szaporodott a háromemeletes és az egyemeletes házak száma, míg a két- és négyemeletes lakóházak száma jóval mérsékeltebb növekvést mutat. Ha törvényhatóságonkint vizsgáljuk a házak magassági viszonyait, természetesnek kell találnunk, hogy a városokban az emeletes házak aránya jóval nagyobb, mint a vidéken. De hogy mennyire nem városias a mi városaink építkezési módja, eléggé jellemzi, hogy összes törvényhatósági jogú városaink lakóházainak 87'8%-a földszintes s csak 12'2%-a emeletes, ezeknek is túlnyomó része (7-4%) csupán egyemeletes. 1900 óta a földszintes házak aránya a városokban is mindössze 0'4-del csökkent. Még Budapesten, az ország fővárosában is a házaknak 58'9%-a földszintes, Pozsony (56-3), Zagreb (56-2) és még inkább Fiume (31'9%) városokban a földszintes házak aránya kisebb, mint Budapesten. Fiume a legmagasabb házak aránya tekintetében is első helyen áll : míg Budapesten a házaknak 13'2%-a háromemeletes és 3-5%-a négy- és többemeletes, Fiúméban az erre vonatkozó arányszámok 15'1 és 7"5%. A tengerparti olaszosan magas építkezés nyilvánul meg Modrus-Rijeka vármegye arányszámaiban, ahol a földszintes épületek aránya csak 76'4%, a legalacsonyabb valamennyi vármegye között az egész Magyarbirodalomban. Az Alföldön viszont még a törvényhatósági jogú városokban is majdnem kizárólagos a földszintes építkezés, így pl. Hódmezővásárhelyen 99-7, Kecskeméten 99'5, Szabadkán 99'0 a földszintes házak aránya, az alföldi vármegyékben pedig néhol 99 •9%-ig is emelkedik. Említésre méltó még, hogy míg az emeletes házaknál az arányszám az emeletek növekvésével fogy, sőt legtöbb vidéki városunkban már kétemeletesnél magasabb házat alig találunk (Zagrebban 3'5, Pozsonyban 3'0% a háromemeletes házak aránya), addig Fiúméban és még inkább Budapesten több a háromemeletes ház, mint a kétemeletes. Igen fontos kulturális, közegészségügyi s különösen árviz- és tűzbiztonsági szempontból a lakóházak falazatának és tetőzetének anyaga. Az erre vonatkozó adatokat már a népszámlálási mű I. kötetében ismertettük (1. a 9*. lapon) s ugyanott az arányszámokat is adtuk az 1900. évi adatokkal szembeállítva. Érdemesnek találjuk azonban a kiemelkedőbb jelenségeket újra ismertetni. Már 1900-ban lehetett konstatálni, hogy lakóházaink építési anyaga az országnak úgyszólván minden vidékén javul, amennyiben a falazatnál a kő vagy tégla, a tetőzetnél a cserép-, pala- vagy bádogtető aránya fokozatosan emelkedik. 1900 óta a haladás e tekintetben hasonlóan kedvező. Volt ugyanis 100 ház közül kőből vályogból fából vagy téglából vagy sárból vagy más anyagból 1890-ben 15-s 45-7 39o 1900-ban 19-s 45-T 35'o 1910-ben 22'i 40-t 31-6 A kő- vagy téglaépületek tehát, amelyek 1890ben még csak hetedrészét tették az épületeknek, most már több mint ötödrészét teszik. A vályog- és sárházak aránya alig változott, ellenben igen jelentékenyen csökkent a fa- és hasonló anyagú házak aránya. A haladás ebben a tekintetben a társországokban még jóval nagyobb, mint az anyaországban, amennyiben Horvát-Szlavonországokban húsz év alatt 15-4%-ról 27'7-re nőtt a kő- vagy téglaházak aránya, míg az anyaországban az arányszám ugyanazon idő alatt 15'3%-ról csak 21'3-re emelkedett. A városokban a kő- vagy téglafalazatú házak természetesen jóval nagyobb százalékát teszik az épületeknek, mint a vármegyékben, de még a városokban sem érik el az abszolút többséget (46 '2), az abszolút többség (50-7%) még mindig a vályogfalú házaké. Városaink közül Fiúméban majdnem kizárólagos (99'8%) a kőből vagy téglából való építkezés, 90%-on felül van még e legszilárdabb anyag Sopron, Varazdin, Zagreb és Budapest városokban ; ellenben alföldi, mezőgazdasági jellegű városainkban a kővagy téglafalazatú házak meglehetős ritkák, így Hódmezővásárhelyen csak 4-6, Szabadkán 8-3, Kecskeméten 11'6%-a a házaknak épült ilyen anyagból. A vármegyék közül Sopron, Vas, Hont, Zólyom, Szepes, Brassó, Nagy-Kükiillő, Szeben vármegyék azok, amelyekben a kő- vagy téglából való építkezés túlnyomó (50%-nál több), tehát kevés kivétellel olyan megyék, amelyekben jelentékeny német lakosság van ; e mellett természetesen olyan vidékek, amelyek kőben is eléggé bővelkednek. A nagy és kis Alföldön és a határos vármegyékben a vályogból és sárból való építkezés dívik, itt az ilyen anyagú házak aránya sokhelyütt a 90%-ot is meghaladja. Sajátságos, hogy még Baranya és Tolna vármegyében i's, amelynek pedig jórésze hegyes vidék s e mellett mindkét vármegyének elég jelentékeny német lakossága is van, majdnem kizárólagos a vályogból való építkezés. Megjegyzendő, hogy statisztikánk a vályogból vagy sárból épült lakóházakat a szerint is megkülönbözteti, hogy alapjuk szilárdabb anyagból épiilt-e vagy sem. Az erre vonatkozó adatokban azonban egyik népszámlálásról a másikra igen nagy eltolódásokat találunk, így pl. a kő- vagy téglaalappal ellátott vályogházak aránya 1890-ről 1900-ra megcsökkent, 1910-ben újra erősen megnövekedett. 1900-ban a csökkenésnek igyekeztünk magyarázatát adni abban, hogy a házi gyűjtőíven a házak falazatára és tetőzetére vonatkozó adatokat 1900-ban be kellett írni, míg előzőleg 1890-ben a házi gyűjtőívre már rá voltak nyomatva az alternativ válaszok s itt a szilárd alappal bíró vályogházak már előre ki voltak emelve. 1900-ban azonban a válaszadásnál, minthogy nem volt a számlálóbiztosok figyelme felhíva a szilárd alappal biró vályogházak külön kiemelésére, e körülményt a számlálóbiztosok sok esetben elmulasztották megemlíteni. Innen ered az, hogy sok ilyen ház tisztán vályogfalazatii épületnek volt jelezve. 1910-ben újra előnyomattuk a lehető változatokat, ennélfogva az ilyen vegyes falazatú épületek