1910. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 6. Végeredmények összefoglalása (1920)

I. Általános jelentés - D) A népesség foglalkozása

201 + a legnépesebb csoportban, az őstermelésnél növeke­dett a legnagyobb mértékben, a mit közvetve az is előidézett, hogy a női segítő családtagok egy része s különösen idősebb, tehát inkább analfabéta része — mint már többször említettük — az 1910. évi szaba­tosabb feldolgozás alkalmával az eltartottak közé került s így a keresők közt fogyasztotta, az eltartot­tak közt viszont növelte az analfabéták számát. E miatt az eltartott nőknél (az őstermelésben) nem is javult annyira az írástudók aránya, mint a keresőknél. Megemlítést érdemel még, hogy az ipar-forgalom egyes csoportjaiban mindenütt magasabb fokon áll a segédszemélyzet általános műveltsége, mint az önállóké. Ezt első sorban a korviszonyok s a műveltség folyto­nos terjedése magyarázzák meg, lévén a fiatalabb nemzedékekben fokozatosan több-több irni-olvasni tudó, mint az idősebbekben, másrészt az önálló iparosok, kereskedők, fuvarosok közt sok a falusi műveletlen kis exisztenczia, míg a segélyszemélyzet nagyobb arányban lakik a műveltebb városokban. Csak a mezőgazdaságnál nem áll ez, mert ott az önálló birtokosok és bérlők műveltségi tekintetben is kedve­zőbb helyzetben vannak, mint a gazdasági cselédek és munkások. Ez azonban nincs ellentétben az előbbi magyarázattal, mert a mezőgazdaságnál az önállók és segédszemélyzet kor szerint való megoszlása tekin­tetében nincs jelentékeny különbség (1. a 83. táblát a 260. lapon), a legtöbb gazdasági cseléd és munkás ugyanis holtáig az is marad s csak ritka esetben lép idősebb korában az önállók sorába. Egészen új adatai népszámlálásunknak azok, a melyek az általános műveltségen felül a középiskolai végzettség különböző fokozatait is bemutatják foglal­kozások szerint. Az idevonatkozó adatok a 88. sz. táblán találhatók (1. 270. lapon), a melynek kivo­nata itt következik : Foglalkozási főcsoport » Az oldalt megnevezett foglalkozás­hoz tartozó 1000 kereső Foglalkozási főcsoport » férfl közül nő közül egyén közül általában Foglalkozási főcsoport » középiskola Foglalkozási főcsoport » 8 6 4 8 6 4 8 6 4 Foglalkozási főcsoport » osztályát végezte I. őstermelés 2-s 3-8 6-« 0» 0-n 2-4 2-s 3-0 5-7 II. A) Bányászat stb 15­1 18-8 33-t, 3't, P-« 41-» 14-» 18-t 33-1 B) Ipar 13-t 19' 8 51-1 3•« 8' 8 43-H 12-0 17-t 49-a C) Keresk. és hitel 10Ï1 131-1 255-4 2ő-i 42-t, 186I 86-t, 115-1 243-0 D) Közlekedés ... 80-4 102-0 1811 58-1 125'i 692t, 79"« 103-t 207-t II. összesen 33-0 44-7 93-s 8-1 17-7 88-9 29-« 40-4 93-0 III. Közszolgálat stb. 522i 576-4 660v 315« 3924 523-9 477-9 537'o 631-8 IV. Véderő 84-T 92« 132-7 — — • — 84-7 92'« 13Í7 V. K. m. n. napsz. — O-o 0i — — O-o — O-o O-i VI. Házi cselédek ... — 0-7 5-1 0's 0-» 4( 0-8 0-8 4> VII. Nyugdíjasok stb. 156-« 189-« 253-9 22-a 58-6 120-4 78"« 103-8 176-4 VIII. Egyéb és ism. foglalkozások... 13-s 18-0 35-0 3-9 6-9 29-s 9-9 13-9 32-« Mindössze 31' i 36-» 55-9 10-9 15-1 35-t 26-1 31-t 50-sj A középiskolai végzettség kimutatásának csak a keresőkre vonatkozólag van helye, azért az eltartot­tak adatait, a melyek legfölebb a nőknél bírhatnak bizonyos értékkel, nem is közöljük. Az összes kereső népességből ÖO'S 0/^ végezte el a középiskola 4 osztályát, vagy ezzel egyenlő értékű iskolát, 31-6°/OO már 6 osztályt végzett s 26-I°/oo teljes középiskolát. Az egyes foglalkozási csoportok keresői­nek középiskolai végzettsége között azonban rend­kívül nagy különbségek vannak. Míg ugyanis a köz­szolgálat és szabad foglalkozásokhoz tartozó kereső népességnek 63rs°/ 0 0-e végzett 4 középiskolai osztályt, addig az őstermelésnél ez az arányszám leszáll 07-re, a napszámosoknál meg épen O'i-re. Az ipar-forgalom együttes arányszáma is erősen meghaladja az orszá­gos átlagot, de míg a bányászat jóval alatta marad, s az ipar az országos átlagon áll, addig a közlekedéssel s még inkább a kereskedelemmel foglalkozóknál a négy középiskolai végzettség elég gyakori, mert az össze3 létszámnak negyedére, ötödére rúg. Körül­belül ugyanez a sorrend a foglalkozások közt a 6 és 8 középiskolai osztály végzése tekintetében is, csak az arányszámok kisebbednek fokozatosan, a mint a 6, vagy a 8 osztály elvégzéséről van szó. A kereső férfiak közt természetesen majdnem kivé­tel nélkül több a középiskolát végzett, mint a nők közt s minél magasabb osztályok elvégzéséről van szó, annál nagyobb az ellentét a két nem között ; 8 közép­iskolai osztályt végzett pl. már háromszor annyi van a férfiak, mint a nők között. Foglalkozásonkinb azonban igen különböző a két nem magasabb művelt­ségének aránya egymással összehasonlítva is, sőt a középiskola 4 osztályának végzése tekintetében a bányászatnál és még inkább a közlekedésnél azt tapasztaljuk, hogy a nők jobban állanak, mint a férfiak. Mindkét foglalkozási csoportnál az okozza ezt, hogy a kereső nők közt aránytalanul sok a tiszt­viselő, illetőleg aránylag több, mint a kereső férfiak közt s ezek az illető foglalkozásbeli összes keresők arányszámát is erősen befolyásolják. Ott, a hol az önállók, tisztviselők és egyéb segéd­személyzet adatai külön is ki vannak mutatva, kon­statálhatjuk, hogy a tisztviselők műveltségi foka ma­gasan kiemelkedik a többi közül. Némely csoportban a 4 középiskolai végzettség a tisztviselőknél a 90 % fölé is emelkedik. A 8 középiskolai végzettség aránya legnagyobb a tulajdonképeni értelmiségnél (659-8 °/ 0 0) s még inkább e csoport férfi tagjainál (742-5). Az értelmiséghez tartozó kereső férfiaknak e szerint három­negyed része teljes középiskolai végzettséggel bír. Hogy a tisztviselők közt minden foglalkozási csoportban magas a középiskolát végzettek aránya, azt természetesnek kell tartanunk, mert hiszen a tisztviselők szellemi munkát végeznek, az önállók és a segédszemélyzet azonban többnyire egyaránt fizikai munkát végeznek, illetőleg, ha végeznek is szellemi munkát, mégis egyformán a fizikai munká­sok sorából kerülnek ki, azért érdekes e két csoport középiskolai végzettségének vizsgálata. Az általános tapasztalat az, hogy az önállók között jóval több a középiskolát végzett, mint a segédszemélyzet között, akár a teljes középiskolai végzettséget (8 osztály),

Next

/
Thumbnails
Contents