1910. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 6. Végeredmények összefoglalása (1920)

I. Általános jelentés - D) A népesség foglalkozása

193 + mutatja. A foglalkozások sorrendje ennélfogva a magyarul tudás aránya tekintetében majdnem min­den országrészben ugyanaz, vagy legalább is hasonló és ez a törvényszerűség az egyes törvényhatóságok­ban is mutatkozik. Legtöbb a magyarul tudó ren­desen a közszolgálat és szabad foglalkozásokhoz tar­tozóknál, azután a kereskedelemnél, a véderőnél és házi cselédeknél, az utóbbi kettőnél a keresők és a fiatalkorúak túlsúlya folytán. Legkeveseb­ben tudnak magyarul mindenütt a parasztság, az őstermeléssel foglalkozók köréből. A társországok­ban némileg más a sorrend, ott a közlekedés vezet s igen háttérbe szorul az értelmiség osztálya, a melynek nem magyar tagjai közül csak 6*0 % tud magyarul. Érdekes megfigyelni a két legnagyobb foglal­kozási csoport : az őstermelés és az ipar arányszámait törvényhatóságonkint egymással szembeállítva. A mint országosan, úgy országrészek szerint és törvény­hatóságonkint is azt látjuk, hogy az iparhoz tartozó nem magyar anyanyelvűek közt mindenütt több a magya­rul tudó, mint az őstermeléssel foglalkozók között. Az iparnak a magyar nyelvtudás terjedésére gyakorolt nagy hatása ezek szerint nyilvánvaló. Az iparos ugyanis nagyobb műveltségénél, vándorlásánál, munka közben más nyelvűekkel való sűrű érintkezé­sénél fogva könnyebben tanul nyelveket, mint a kevésbbé mozgékony és a műveltség alacsonyabb fokán álló földmíves. Csupán Sopron és Pozsony városoknál mutatkozik ennek az ellenkezője és néhány tiszta magyar törvényhatóságnál (Csongrád, Hajdú, Szabolcs varmegyék, Székesfehérvár, Győr, Komá­rom, Hódmezővásárhely, Szeged, Debreczen városok), a hol azonban a számok kicsinységénél fogva nincsen jelentősége ; különben is érthető, hogy a tiszta magyar törvényhatóságokba inkább iparosok vándorolnak be, ezek közt több lehet a magyarul nem tudó, mint a néhány beszármazott idegen földmíves közt. Fel­tűnő még, hogy egyes törvényhatóságokban, külö­nösen a Felvidéken és Erdélyben, milyen nagy különb­ség van a nem magyar földmívesek és iparosok magyarul tudása között az utóbbiak javára. Legfel­tűnőbb azonban ez a jelenség az alföldi szerb lakos­ságú városokban ; pl. Újvidéken a nem magyarajkú földmíveseknek csak 9-5 %-a tud magyarul, az ugyan­olyan iparosoknak ellenben 57*7 %-a ; Zomborban e két arányszám 12'ö és 58'2, Verseczen 15-o és 40*ő, Pancsován 13 i és 40-3. A 'nagy különbség oka itt egyrészt abban rejlik, hogy e városokban az ide­gen nyelvű földmívesek inkább szerbek, az iparosok pedig inkább németek, másrészt pedig a szerb föld­mívesek többnyire a városok külterületén, tanyá­kon laknak, tehát nem is igen tekinthetők városi lakosoknak. Az 1900. évi adatokkal való összehasonlítás itt is azzal az örvendetes eredménynyel zárul, hogy majd­nem kivétel nélkül minden törvényhatóságban és minden foglalkozási csoportban magasabbak az 1910. évi arányszámok, mint az 1900. éviek. Néhol igazán meglepő haladás mutatkozik tíz év alatt. A nem magyar ajkú parasztság legnagyobb mértékben sajá­tította el a magyar nyelvet egyes dunántúli német lakosságú vármegyében, pl. Baranyában, a hol a nem magyar őstermelőknek 1900-ban 28'9 %-a tudott magyarul, 1910-ben már 41*4 %-a, továbbá Fejérben (51-0—63-4), Mosonban (22*o—35*6), Tolnában (38-5— 48-a), azután a Felvidéknek a nyelvhatáron fekvő néhány vármegyéjében ; pl. Barsban (11*5—21*2), Hontban, Gömörben, Ungban, Beregben. Erdély­ben csak Brassó, Csík és Háromszék vármegyék­ben kielégítő a haladás, Brassó azonban vala­mennyi vármegyén túltesz a magyar nyelv gyors terjedése tekintetében, minthogy ott az őstermelők­nél 18'9 %-ról 34'7 %-ra szökött az arányszám 10 év alatt. A bányászatnál, a hol egyébként igen nagy Volt a haladás a magyar nyelvtudás terjedése tekinteté­ben, nagy szélsőségeket látunk, a mennyiben míg néhol meglepően növekedtek az arányszámok (pl. Brassó vármegyében 11*4 %-ról 54 & %-ra, Csíkban 12'i-ről 68'4-re s még a szlavóniai Srijem vármegyében is 6'0-ról 19*i-re stb.), addig egyes vármegyékben (mint Máramaros, Szatmár, Besztercze-Naszód, Ko­lozs) határozott visszaesés állott be. Az arányszámok nagymérvű megváltozását azzal lehet magyarázni, hogy a bányászatnál igen gyakran változnak a munkások s a távozó munkások helyébe más nem­zetiségű vagy más nyelvismerettel bíró munkások kerülnek. Az iparhoz tartozó nem magyar ajkú népesség magyar nyelvtudása különösen a keleti felvidéki vármegyékben javult' rohamosan, pl. Ungban 25-4 %-ról 38*4 %-ra, azután Beregben, Borsodban, Gömör­ben, Szepesben stb. Nagyon örvendetes haladás mutat­kozott néhány városban is, így Sopronban 47*1 %-ról 63'0-ra, Pozsonyban 29*7-ről 46i-re, Kassán 45'4-ről 62'i-re stb. Visszaesés alig néhány törvényhatóságban jelentkezik, de ezekben is többnyire ellensúlyozta ezt a magyar iparosok számának nagyobb növekvése, úgy, hogy végeredményben csak Kolozsban és Maros­Tordában csökkent jelentékenyebben a magyarul tudók aránya az ötsxes iparos népességet véve. E két vármegyében a nagyszámú román faipari munkások okozták e jelenséget. A többi foglalkozási csoportokat nem részletez­zük hasonló módon ; az említett tábla önmaga beszél és élénken tárja elénk azt a nagy haladást, a mit a magyar nyelv tíz év alatt tett minden foglalkozási csoportban. Áttérünk azonban a szóban forgó táblázat második részére, mely a magyar anyanyelvűek be­számításával mutatja ki a magyarul tudók arányát foglalkozásonkint törvényhatóságok szerint részle­tezve. Az egyes országrészek idevonatkozó adatai a következők : Népszftmlálás VI. 13*

Next

/
Thumbnails
Contents