1910. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 6. Végeredmények összefoglalása (1920)

I. Általános jelentés - C) Általános népleírás

90* ságot. Azok közül a várraegyék közül, a melyeknek földmívelő magyar lakosságuk is van, Bars vármegye áll első helyen 75'3 %-kal, azután Sopron (74-5), Moson (73-5), Vas (72-8), Nyitra (72*5) és Veszprém (72-4) vármegyék következnek ; legalacsonyabb fokon áll viszont a magyarság műveltsége a szlavóniai Virovitica (49*i) és Srijem (52*o) vármegyékben, ahol a legutóbbi időkig, a magyar iskolák felállításáig, a magyar lakosság iskoláztatása nagyon el volt hanyagolva ; pedig e magyarság túlnyomólag a művelt Dunántúlról került oda. Az anyaországban egy törvényhatóság sincs, a hol a magyarság között az analfabéták száma meghaladná a lakosság felét. A legelmaradottabb vármegyék itt Erdélyben vannak, így Kis-Küküllő 52-s% írni-olvasni tudóval, azután Csík és Kolozs (53'0%) ; e vármegyékénél azonban alig jobbak a viszonyok Szabolcsban (53-2). A németek műveltségi viszonyai között még nagyobb ellentétet találunk : Zólyomban 87'2 %-uk írástudó. Liptóban is 84'2, Trencsében, Brassóban 82-6, Zalában 81*9 %-uk ; ellenben Máramarosban csak 28*5, Ugocsában 40-6, Beregben 47-4, Barsban 48-0, Szolnok-Dobokában is csak 49-7 %-uk tud írniolvasni. Ez utóbbi vármegyékben — Bars kivételével — a németek túlnyomó többségét a rontott német nyelvet beszélő zsidók teszik, kik ezeken a vidékeken az elemi műveltségnek még igen alacsony fokán állanak. A tulajdonképeni faj-németek között legelmaradottabbak műveltség dolgában a Bars, Nyitra és Turócz vármegyék határos vidékein a tótok közé ékelt németek, az ú. n. »krikeháj«-ok. A tótok közül legtöbben tudnak írni-olvasni az alföldi Békés vármegyében, 71'3%, azután a felvidéki Hont 70'3 és a szintén alföldi Csanád vármegyében : 68'0%. Sajátságos, hogy a másik szélsőséget is a tótság eredeti nyelvterületéről elszármazott telepesek képviselik, t. i. a Bihar és Szilágy vármegyék határos hegyvidékére telepített tótok, kik között csupán 21-6, illetőleg 15-0% áll a műveltség legelemibb fokán s 1900 óta Biharban nagyon csekély a haladás köztük az írni-olvasni tudás tekintetében, Szilágyban meg épen visszaesett arányszámuk. Igen alacsony még az arányszám a Virovitica vármegyébe telepedett tótok közt is (34-2%), míg a tulajdonképeni tót nyelvterületen Trencsén, Sáros, Ung és Zemplén mutatja a legkedvezőtlenebb arányszámokat (40—50 között). A románok Brassó vármegyében érik el legmagasabb arányszámukat, amely még itt is alacsony (56'5%) az eddig említett nemzetiségekéhez képest. Mindenesetre Brassó város rúgtatja fel itt az arányszámot ; a tj. városok közül is csupán Pancsován (70-4) és Verseczen (59'8), ahol csak kis számmal élnek, műveltebb a románság, mint Brassó vármegyében, de már Kolozsvárott csak 38-4%, Szatmárnémetiben csak 35-2% köztük az írástudó. A vármegyék közül pedig Szolnok-Dobokában 14'8, Máramarosban 10*3 %-ra megy le a románoknál az írni-olvasni tudók aránya s azonkívül Bihar, Szilágy, Ugocsa, Csík és Kolozs vármegyékben sem éri el a 20%-ot. A ruthéneknél az eredeti ruthén nyelvterületen lakók között igen alacsony a műveltségi arány (legjobb még Sáros vármegyében 33-3%, míg Máramarosban csak 11*2%), ellenben az Alföldre és" Szlavóniába telepedett ruthének a kedvezőbb vagyoni helyzet mellett jóval magasabb műveltséggel is birnak, így Bács-Bodrogban 59*1, Srijem vármegyében 50'5%-uk tud írni-olvasni. Pozegában már alacsonyabb a műveltségiarányuk 40'3% s 1900 óta (38'7) alig javult, a mit, úgy látszik, az újabb galicziai betelepedés okozott. A horvátok, a mint már említettük, az anyaországban jóval műveltebbek (62-5%), mint a társországokban (45-2) s míg az anyaországban a legrosszabb arányszám sem megy lejebb 52-8%-nál (Torontál vármegyében), addig Horvát-Sziavonországokban e minimumot csak két vármegye haladja meg, (Srijem 60'8 és Pozega 54'5%-kal), ellenben LikaKrbavában az írni-olvasni tudók aránya 24'5-re sülyecl és Zagreb és Varazdin vármegyékben sem éri el a 40%-ot. A szerbeknél még nagyobb a különbség a magyarországi és a horvát-szlavonországi arányszámok között, az előbbi ugyanis 51'3, az utóbbi 32-5%. Az anyaországi vármegyék közül a szélsőségeket Fejér (64'5) és Krassó-Szörény (39*o) képviselik, míg a társországokban Srijem vm. 5ro%-osarányszámával szemben a két tengerparti vármegye a szerb népességnél rendkívül alacsony (16*8 és 19'2) műveltségi viszonyokat mutat. Az »egyéb« anyanyelvűeknél ott, ahol leginkább czigányok vannak idesorozva, feltűnő alacsony a műveltségi arányszám, így pl. Szolnok-Dobokában és Kis-Küküllőben 5'7, Kolozsban 5'4, Maros-Tordában 4'4 és Szilágyban csak 2*2 % az egyéb anyanyelvűek közt az írni-olvasni tudó. Ezek az arányszámok többnyire még estek is 1900 óta, aminek leginkább az az oka, hogy a czigányokat ezúttal pontosabban mutattuk ki és sok olyan »oláh-czigány« vétetett czigánynak, aki az előző népszámláláskor még a románok között szerepelt s ott nyomta le a műveltségi arányszámot. Igen érdekesek és tanulságosak azok az adatok is, amelyek az egyes felekezeteknek és nemzetiségeknek műveltségi viszonyait korcsoportok szerint mutatják (1. a 48. táblát a 178. lapon). Amint már fentebb is láttuk, hogy egészen az ismétlő-tanköteles korig minél lejebb megyünk a korcsoportokon, annál több az írni-olvasni tudók száma, úgy a felekezeteknél és nemzetiségeknél is valamennyinél következetesen mutatkozik a műveltségi viszonyoknak a fiatalabb korcsoportok felé való fokozatos javulása. Némely felekezetnél és nemzetiségnél csak a javulás mértékében jelentkezik kisebb-nagyobb különbség. így pl. a 70 éven felüli ágostaiaknak 58'8%-a tud írni-olvasni, az ugyanolyan korú izraelitáknak pedig 62'9%-a ; az izraelitáknak ez az előnye azonban csak az 50. évig tart, attól lefelé már minden korcsoportban az ágostaiaké az elsőség, úgy, hogy az ismétlő tanköteleskorú gyermekek közt az ágostaiaknál 96'5, a zsidóknál pedig már csak 94'4% az arány. Valószínű ennek következtében, hogy az