1910. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 2. A népesség foglalkozása és a nagyipari vállalatok községenkint (1913)

I. Általános jelentés - 4. Ipar

14* ben 49'8%-kal növekedett az ipari kereső népességben. A tulaj donképeni iparban foglalkozó kereső népességet az 5. sz. táblán (1. a 46* és a köv. lapokon) foglalkozási viszony szerint is részletezzük. Kitűnik e táblázatból, hogy míg az önálló iparosok száma 381.664-ről csak 439.778-ra növekedett, addig a segédszemélyzeté 695.562-ről 965.546-ra nőtt tíz év alatt. Száz önállóra e szerint 1900-ban 182 segédszemély esett, 1910-ben már 219. Az ipari concentratio tehát ebben az évtizedben is jelentős lépéssel haladt előre, e mellett azonban megnyugtató, hogy ezúttal az önálló iparosok száma is eléggé szaporodott, míg az előző évtizedben az önálló iparosok száma alig növekedett, sőt ha csak az önálló férfiiparosokat veszszük, meg is fogyatkozott. Ezúttal úgy a férfiaknál, mint a nőknél elég jelentékeny szaporodás konstatálható (férfiaknál 313.054-ről 354.209-re, nőknél 68.610-ről 85.569-re), az ipari concentratio folyamata tehát általában véve nem járt együtt az önálló iparosok pusztulásával. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy az önálló iparosok számát az is növelte, hogy a népszámlálási anyag feldolgozásánál sok esetben a mellékfoglalkozáskép kimutatott iparosság főfoglalkozásnak mutattatott ki, ha egyéb adatokból (alkalmazott segédszemélyzet száma, adóviszonyok, az alkalmazottaknál az alkalmazóra vonatkozó utalások stb.) kitűnt, hogy az illetőnek tulajdonképen az önálló iparűzés a főfoglalkozása s a főfoglalkozásnak kimutatott foglalkozás (a legtöbb esetben kisbirtokos) helyesen inkább mellékfoglalkozásnak tekintendő. Különösen faluhelyeken, a hol a legtöbb önálló iparosnak néhány hold földje is van, fordult elő gyakran, hogy az önálló kovácsok, csizmadiák, szabók stb. kisbirtokosoknak voltak feltüntetve s csak mellékfoglalkozáskép önálló iparosoknak. Ha ezek minden esetben főfoglalkozásul megnevezett foglalkozásuk szerint osztattak volna be, sok községben nem lehetett volna egyetlen önálló iparost sem kimutatni, helyesebbnek látszott tehát ilyen esetekben — természetesen a többi adatoknak is mérlegelésével — a főfoglalkozást a mellékfoglalkozással felcserélni. Ez mindenesetre növelte az önálló iparosok számát különösen a községekben; a városokban pedig a tényleges szaporodáson kivül az is emelhette az önálló iparosok számát, hogy mindinkább szaporodik az idegen számlára otthon dolgozó iparosok száma, kiket feldolgozásunk még az önállók közé sorozott, holott az ilyen iparosok csak forma szerint önállók, tényleg azonban egy-egy vállalatnak, esetleg több vállalatnak is, a segédszemélyzetéhez tartoznak. Az önálló iparosok számának szaporodását tehát bizonyos kritikával kell fogadnunk s bár valószínű, hogy számuk tényleg is szaporodott 1900 óta, végleges ítéletet csak akkor mondhatunk, ha egyes ipari alcsoportok szerint hasonlíthatjuk össze az önálló ipaiosok számát a két utolsó népszámlálás szerint, a mire csak a következő kötetben lesz módunk. Annyi bizonyos, hogy az 5. sz. táblán kimutatott adatok szerint három városi törvényhatóság, Sopron, Selmeczbánya és Szabadka kivételével valamennyi törvényhatóságban több most az önálló iparos, mint 10 év előtt. Tudjuk, hogy Selmeczbánya lakossága több mint 1000 lélekkel megfogyatkozott 1900 óta, az önálló iparosok fogyása tehát nem tűnhetik fel; Sopron város is alig feljődött, Szabadkán pedig, a hol a népesség normális szaporodást ért el, tulaj donképen csak az önálló női iparosok száma fogyott meg, az önálló férfi iparosoké elég kedvezően (1389-ről 1599-re) növekedett. Hogy az önálló iparosok szaporodása mellett az ipari concentratio, vagyis a nagyobb üzemeknek a kisebb üzemek rovására való terjeszkedése milyen általános volt, mutatja az, hogy a segédszemélyzet száma majdnem minden törvényhatóságban jobban növekedett, mint az önálló iparosoké. Az ország 102 törvényhatósága között csak 15 akadt olyan (közte 4 Horvát-Szlavonországokban), a melyben a segédszemélyzet szaporodási aránya nem érte el az önálló iparosokét. í A mint már fentebb emiitettük, a tulajdonképeni iparban 100 önállóra 219 segédszemély (tisztviselő, segítő családtag, művezető, segéd, munkás, tanoncz, szolga) esik. Ez az arányszám természetesen törvényhatóságok szerint nagyon különböző a szerint, a mint az illető törvényhatóságban a kisebb, vagy nagyobb üzemek birnak túlnyomósággal. Az anyaország és a társországok között nincs e tekintetben feltűnő különbség, amennyiben az anyaországban 225, a társországokban 167 segédszemély esik 100 önállóra, annál nagyobb különbség mutatkozik azonban a városi és vármegyei törvényhatóságok viszonyai között. Míg a vármegyékben 174 az arányszám, a városokban 401-re emelkedik. A legmagasabb arányszámot a városok közül Selmeczbánya mutatja 695 segédszemélylyel 100 önállóra, Fiumében 558, Pozsonyban 528 az arányszám. Budapest csak azután következik 526-tal. Vannak azonban városok, melyekben az arányszám még a vármegyék átlagos arányát sem éri el. Zomborban például csak 141, Hódmező-Vásárhelyt pedig 161 segédszemély esik 100 önállóra, alacsony még az arányszám Szabadkán (184) és Kecskeméten is (190), tehát épen azokban a városokban, a hol az iparos népesség a legkisebb arányban van képviselve ; ezekben a városokban a meglévő ipar is erősen kisipar jellegével bir. Viszont egyes vármegyékben, a hol nagy ipartelepek vannak, a segédszemélyzet arányszáma a legiparosabb városokét is felülhaladja : Zólyomban pl. 532, Liptóban 487 segédszemély esik 100 önálló iparosra. Legkisebb az arányszám KisKüküllőben 99, Szilágyban 91 és Várasd vármegyében 79 ; e három vármegyében tehát a segédszemélyzet száma el sem éri az önálló iparosok számát és jellemző, hogy mind a három vármegyében még esett is az arányszám 1900 óta. A mi a segédszemélyzet megoszlását illeti egyes kategóriák szerint, a következő változásokat látjuk 1900 óta (1. az 5. sz. táblát a 46* és köv. lapokon).