1900. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 10. Végeredmények összefoglalása (1909)

I. Általános jelentés - B) Lakóházak és lakásviszonyok

32* Az összes helyiségek közül e szerint a lakószobákra, a cselédszobákat is beszámítva, csak 48"5°/O esett, a konyhákra 26*9°/

0, egyéb helyiségekre 24"g°/

0. Sokkal többet mond ennél az aránynál a lakóhelyiségeknek a lakások számához való viszonyítása. 100 lakásra jutott 134 lakószoba, 2 cselédszoba, 76 konyha és 69 egyéb helyiség, összesen 281 lakóhelyiség. Az egyéb helyiségeket bátran mellőzhetjük, mert a lakásviszonyok vizsgálata szempontjából elsősorban a lakószobák, másodsorban a a konyhák száma és aránya fontos. Országrészek és vármegyék szerint tekintve, legtöbb lakószobával biró lakások a Duna-Tisza közén, a Tisza-Maros szögén és a Dunántúl voltak, tehát az ország legműveltebb és legjobb módú vidékein. A vármegyék közül Tolna, Moson, Temes és Baranya mutatják a legmagasabb arányszámot, tehát mind olyan megyék, a melyekben a jobbmódú német lakosság jelentékeny százalékot képvisel. Legkevesebb lakószoba jut ellenben egy lakásra Árva, Trencsén, Máramaros, Fogaras, Kolozs és SzolnokDoboka vármegyékben, a mi világosan mutatja az összefüggést a lakásviszonyok és a vagyonosság között. A városi törvényhatóságokban természetesen jóval nagyobbak a lakások, mint a vármegyékben. A városokban 161 lakószoba esik átlag 100 lakásra, míg a vármegyékben csak 131. Különösen magas az arányszám Fiúméban : 203, továbbá Pozsonyban, Sopronban és Győrött, a hol meghaladja a 180-at ; legalacsonyabb három túlnyomóan földmívelő városunkban : Hódmező-Vásárhelyen (128), Szegeden (134) és Kecskeméten (135). A városiasság különböző mértéke tehát ebben a tekintetben is kifejezésre jut. Élénk világot vet a lakásviszonyok kedvező vagy kedvezőtlen voltára a konyhák aránya a lakásokhoz. Országos eredményben azt látjuk, hogy 100 lakásra csak 76 konyha jut, tehát 100 lakás közül legalább 24 nélkülözi a külön konyhát. A társországok ebben a tekintetben jóval kedvezőbb helyzetben vannak, mert ott 89 konyha jut 100 lakásra, mig a Dráván innen csak 74. Hogy azonban ez inkább az építkezési módtól, vagy a helyi szokásoktól függ s kevésbbé a vagyonosságtól, az abból is kitűnik, hogy éppen a társországokban a legszegényebb Lika-Korbava vármegyében 95 konyha esik 100 lakásra, a jómódú és legműveltebb Varasd vármegyében pedig csak 75. Az anyaországban egyébként összefüggés látszik a vagyonosság és a konyhák aránya között, mert a konyhák aránya is ott a legkedvezőbb, a hol legnagyobb volt a lakószobák átlagos száma, t. i. az Alföldön és a Dunán túl. Itt még azokban a vármegyékben is kevés a konyhanélküli lakás, a hol egy szobánál nem sokkal több esik egy lakásra ; sőt Baranyában több a konyhák száma, mint a lakásoké, vagyis sok lakásnak egynél több konyhája van. A városok kedvezőbb lakásviszonyait jellemzi az is, hogy a városokban a lakások általában jobban el vannak látva konyhával, mint a vármegyékben : 100 lakásra a vármegyékben 75, a városokban ellenben 85 konyha jut. A városokban a szélsőséget Kolozsvár és Pancsova képviselik 60, illetőleg 93 konyhával 100 lakásra. Kolozsvárott a nagyon is alacsony arányszámot csak úgy érthetjük meg, ha tudjuk, hogy ott igen sok az egy szobából álló tanulólakás, a melyet e népszámlálás alkalmával, úgy látszik, külön lakásnak vettek. A vármegyékben a szélsőségek jóval nagyobbak : Baranyában, mint már láttuk, 102 konyha jut 100 lakásra, mig Ung és Udvarhely vármegyékben csak 27—27. A lakóhelyiségekre vonatkozó adatok az előző népszámlálások megfelelő adataival még kevésbbé hasonlíthatók össze, mint a lakásokra és a lakóházakra vonatkozó adatok, mert a lakóhelyiségeknek rendeltetés szerint különböző kategóriákba való sorozása az önkénynek és a különböző felfogásnak még tágabb teret ad. Különösen áll ez a lakószobákon kivül a többi lakóhelyiségekre, a melyeket az egyes népszámlálások széltében összezavartak. Ez okozza például azt a jelenséget, hogy a konyhák száma 1890-től 1900-ig 3,369.697-ről 3,185.697-re csökkent s viszont az előszobák (pitvarok) száma 106.595-ről 650.044-re emelkedett. Ezt a változást az 1900. évi népszámlálás azon utasításának kell tulajdonítani, mely a konyha fogalmát szabatosabban meghatározta azzal, hogy »a pitvarnak nevezett lakásalkatrész, ha tüzhelylyel bir, konyhának, ha nem bir, előszobának veendő«. Ennek a szabatosabb utasításnak következtében sok lakóhelyiség, mely 1890-ben konyhának volt véve, az előszobák közé került. Leginkább mégis a lakószobák számát lehet összehasonlítani (1900-ban természetesen ideszámítva a cselédszobákat is, a melyeket az előző népszámlálások nem mutattak ki külön), habár eltérő felfogás itt sincs kizárva, mert például a lakószobául is szolgáló konyha könnyen vehető lakószobának is, konyhának is. Egymás mellé állítva az utolsó két népszámlálásnak a lakószobákra vonatkozó adatait, a következő eredményeket kapjuk : T . , , Egy lakószobára Lakószoba esett lak

ó 1890 1900 1890 1900 Magyarország 4,365.397 5,119.570 3's 3S Horvát-Szlavonországok 484.879 614.789 4'4 3-» Magyarbirodalom 4,850.276 5,734.359 3"e 3's A fejlődés, a mennyiben adatainkban bizni lehet, igen kedvező : a lakószobák száma rendkívül nagy mértékben növekedett, a mi némileg igazolja a lakások nagymértékű szaporodását is. A lakásviszonyok ez által igen megjavultak, mert mig 1890-ben 3*6 egyén jutott minden lakószobára, 1900-ban már csak 3'3. Különösen feltűnő a javulás a társországokban, habár ott a Dráván inneni állapothoz képest még mindig jóval kedvezőtlenebbek a lakásviszonyok. Országrészenkint vizsgálva az 1900. évi arányszámokat (1. a 2. sz. táblát a 4. lapon), azt látjuk,