1900. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 10. Végeredmények összefoglalása (1909)
I. Általános jelentés - B) Lakóházak és lakásviszonyok
A földszintes házak e szerint olyan túlnyomóságban vannak nálunk, hogy az emeletes házak alig jöhetnek számba. Az anyaország és a társországok között azonban ebben a tekintetben elég nagy különbség mutatkozik, még pedig Horvát-Szlavonországok javára ; ott ugyanis a földszintes házak aránya csak 94 ,8°/ 0, míg az anyaországban 98*s°/ 0. Az egyemeletes házak aránya az anyaországban csak l-oo/o, míg a társországokban 4-9°/ 0, a mi első sorban annak tulajdonítható, hogy Zágráb vármegyében s különösen Modrus-Fiume vármegyének a tengerparthoz közel eső részeiben, még falusi községekben is, nagyon szokásos az emeletes építkezés, a mi egyébként az anyaország egyes vidékein, mint például Nyitra vármegye németjeinél és a Szepességen is dívik. Általában véve emeletes építkezés úgyszólván csak a városokban és a városiasabb jellegű községekben fordul elő, s a mely vármegyében az emeletes épületek nagyobb arányával találkozunk, ott az arányszámot rendesen a megye területén lévő rendezett tanácsú városok rúgtatják fel (Bars, Zólyom, Szepes, Szeben). Az Alföldön és a Dunántúl azonban még a rendezett tanácsú városokban is ritka az emeletes ház. A törvényhatósági jogú városokat véve, legkisebb a földszintes házak aránya Fiúméban, 25'7°/ 0 ; azután Pozsonyban 50'o°/o, Zágrábban 57'9°/ 0 és Budapesten 61'i°/ 0. Az ország fővárosát tehát ebben a tekintetben három város előzi meg ; ha azonban a több emelettel bíró házakat tekintjük, csak Fiúméban nagyobb az egyemeletesnél magasabb házak aránya, mint Budapesten ; ott ugyanis 100 ház közül 36-9 magasabb egyemeletnél, míg Budapesten csak 23'7. Érdekes még, hogy míg a többi városokban az emeletek számának növekvésével fogy a házak száma, sőt vidéki városainkban két emeletnél magasabb házakat alig találunk (Pozsonyban is csak 3*1, Zágrábban pedig csak l'4°/ 0-a a házaknak háromemeletes), Budapesten és Fiúméban több a háromemeletes ház, mint a kétemeletes. Négyemeletes ház is csak Budapesten és Fiúméban fordul elő említésre méltó számban, Budapesten 3-4, Fiúméban pedig 5'8°/ 0-át tevén az összes lakóházak számának. Talált azonkívül a népszámlálás 9 ötemeletes házat, a melyek közül 1 Pozsonyban, 6 Fiúméban, 1 Modrus-Fiume megyében (Szusákon) és 1 Zágrábban íratott össze. Ügy közegészségi, mint különösen tűzrendészeti szempontból fontos a lakóházak falazatához és fedéséhez használt anyag ismerete. Ebben a tekintetben az 1900. évi népszámlálás — a mint azt már az I. kötetben is megemlítettük — meglehetős haladásról, a viszonyok javulásáról számolt be (1. a 11. sz. táblát az I. kötet 32.* lapján 1). A szilárdabb és tűzveszélynek kevésbbé kitett anyagból épült házak aránya erősen megnövekedett, ellenben megfogyott a fából és egyéb könnyen éghető anyagból épült házak aránya. Lakóházainknak 1900-ban 19-30/ 0-a volt kőből vagy téglából építve, míg az ») E táblán Temesvár és Versecz tj. városoknak 1890. évi adatai tévedésből felcseréltettek. 1890. évi népszámlálás csak 15'3°/ 0 ko- vagy téglaépületet talált ; fából vagy más gyúlékony anyagból 1890-ben még 39 ,o° j/ 0-a volt a lakóházaknak, 1900ban már csak 35'o°/ 0-a. A vályogból épült házak ezzel szemben változatlan arányt (45'7°/ 0) mutatnak fel. Ha figyelembe vesszük azt, hogy a városokban a lakóházak száma kisebb arányban szaporodott, mint a vármegyékben s ennek daczára a szilárd anyagból épült házak aránya növekedett, a kővagy téglaépületek térfoglalását igen jelentékenynek tekinthetjük. Az, hogy a vályogépületek aránya változatlan maradt, a falusi házak nagyobb szaporodásán kívül annak is tulajdonítható, hogy egyes vidékeken, különösen az ország keleti részein, a faházak építéséről a vályogházak építésére térnek át. Az 1900. évi népszámlálás, úgy mint az előző is, a vályogfalú épületek közül a kő- vagy téglaalappal bírókat külön is kimutatta. Az eredmények szerint az összes lakóházak közül 1890-ben 12'3, 1900-ban pedig 10'i°/ 0 volt kő- vagy téglaalappal bíró vályog- vagy sárfalú ház, míg ilyen szilárd alap híján lévő vályog- vagy sárfalú ház az összes házaknak 1890-ben 33*4, 1900-ban pedig 35-6<y o-a lett volna. Itt tehát az adatok szerint az építkezési viszonyok rosszabbodása állt volna be, a mi azonban csak látszólagos, mert minden valószínűség szerint arra vezethető vissza, hogy az 1900. évi házi gyűjtőíven a házak anyagának megnevezését minden egyes esetben be kellett írni ; a többféle anyagú épületek anyagát ugyan az utasítás szerint részletesen kellett megnevezni, de az összeírok az utasításnak ezt a rendelkezését sok esetben nem vették figyelembe s csak az épület főanyagát nevezték meg. Ily módon 1900-ban a szilárd alapú vályog- vagy sárból való házak jó része a szilárd alap megnevezésének hiányában csak a vályog- vagy sárépületek közé volt sorolható. 1890-ben ellenben az épületek anyagának kategóriái már magán a házi gyűjtőíven fel voltak sorolva, többek között a »kő- vagy téglaalappal, vályog- vagy sárból« kategória is, és a számlálóbiztosoknak csak a megfelelő rovatban kellett jelezni a házak anyagát. E vegyes anyagú épületeknek adatai tehát 1890-ben mindenesetre jobban megfelelnek a valóságnak, mint az 1900. évi adatok, úgy hogy ennek következtében a vályogvagy sárból épült házak két kategóriája (szilárd alappal vagy anélkül) külön-külön nem, csak összefoglalva hasonlítható össze. A továbbiakban tehát, ott, a hol vályogfalú épületekről lesz szó, mindenütt az összes vályog- vagy sárból épült házak értendők. Országrészenkint és törvényhatóságonkint vizsgálva a házak építési anyagát, azt találjuk, hogy aránylag legtöbb a kő- vagy téglaépület a Duna jobb partján (29 ,8°/ 0), legkevesebb a Tisza balpartján (5'5°/o). A vályogépületek a Duna-Tisza közén vannak igen nagy túlsúlyban (86 #e°/ 0), míg a Királyhágón túl a házaknak erre a kategóriájára csak 10'4°/o jut. A fa viszont első sorban a Királyhágóntúl építési anyaga, a hol nem kevesebb, mint
