1900. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 10. Végeredmények összefoglalása (1909)
I. Általános jelentés - A) Az 1900. évi népszámlálás előkészítése ós végrehajtása
4* ennek megfelelően a háztartásban foglalkozó nőket is egy csoportba foglalta össze, tekintet nélkül eltartójuk foglalkozására. A népszámlálási kiadvány második kötete községenkint közli a házak számát, a polgári népesség számát és megoszlását anyanyelv és hitfelekezet szerint. Tervben volt a népszámlálási eredményekről vármegyei füzetek kiadása is, ezekből azonban pénzügyi nehézségek miatt mindössze csak három füzet jelenhetett meg. Ügy az alkalmazott módszer tekintetében, mint az eredményeknek a tudomány nivóján álló kihasználását illetőleg jelentékeny haladást mutat a következő, 1890. évi népszámlálás. A szervezet külsőségeiben nem látunk nagy változást. A népszámlálást elrendelő 1890. évi IX. t.-cz. szövegében alig tér el az 1880. évi LII. t.-cz.től; azonban a végrehajtást szabályozó általános utasítás igyekszik értékesíteni a korábban szerzetttapasztalatokat s a népszámlálás helyi intézését immár nem nehézkesen mozgó bizottságokra, hanem a törvényhatóságok közigazgatásának közvetlen vezetőire, az alispánokra, illetőleg városokban a polgármesterekre bizza. Ezek kötelessége volt a számlálócsoportokat megalakítani (500—1000 lélekkel), a csoportokra felügyelő közigazgatási tisztviselőket kijelölni, a számláló-ügynököket kinevezni. Hatósága területén minden községi és közjegyző hivatalból volt köteles egy számláló-csoportot elvállalni és teendőit díjtalanul ellátni. A mely számlálócsoportra sem ily hivatalból kijelölt egyén, sem önkéntes vállalkozó nem akadt, ott a törvényhatóság első tisztviselője által az illető község terhére megállapított napidíjjal alkalmazták a számlálóügynököt. A felvétel költségei tehát ismét a községeket terhelték, csupán a nyomtatványok előállítását s azoknak a törvényhatóságokhoz való szállítását vállalta magára az állam. A községek közt a törvényhatóságok osztották szét a nyomtatványokat s az összeirás eredményei ugyancsak a törvényhatóságok közvetítésével kerültek a statisztikai központba. Az 1880-ban sikerrel alkalmazott számlálólaprendszert természetesen az 1890. évi népszámlálás is megtartotta s teljesen változatlanul vette át az 1880-iki számlálólapról a demográfiái viszonyokra vonatkozó kérdéseket is. Annál érdemlegesebb változást találunk a foglalkozási viszonyok kutatásánál. A míg az 1880. évi számlálólap a fő- és mellékfoglalkozás kérdezésén kívül megelégedett csupán annak a kérdésnek a fölvetésével, hogy »m in ő foglalkozási viszonyban van«, az 1890. évi számlálólap T kérdést felbontotta és kibővítette, kérdezvén, hogy »önálló-e, vagy szolgálati viszonyban van-e ; ha nem önálló, mily minőségben és mely kereseti ágnál van alkalmazva ; ha nem önálló iparos, mely vállalatnál vagy mesternél van alkalmazva ; ha nem kereső, vagy házi cseléd (nőknél : ha csupán a háztartásban foglalkozó családtag vagy házi cseléd) mi az eltartójának vagy gazdájának (nőknél : férjének) foglalkozása ?« Ëz a szövegezés beható elméleti vitáknak volt szerencsés eredménye és képesített az első komolyan számbavehető magyar foglalkozási és iparstatisztika megteremtésére. Alább szó volt arról, hogy az 1880. évi népszámlálás foglalkozásstatisztikai része még mennyi kívánni valót hagyott hátra ; időközben 1884-ben a magyar statisztikai hivatal iparstatisztikai felvételt foganatosított, de ennek gyönge sikere arra a tanulságra vezetett, hogy az iparstatisztika személyi részét csak népszámlálás alkalmával lehet kellő megoldásra juttatni. Ezért törekedett az 1890. évi népszámlálás már a kérdőpontok alkalmas feltevésével lehetőleg biztosítani a foglalkozási és vállalati statisztika sikerét. A nem kereső népességnél az eltartó foglalkozásának kutatása biztosította azt, hogy az egyes gazdasági ágak terhére élők számát pontosan lehessen részletezni ; a nem önálló iparosoknál pedig a munkaadó vállalat vagy mester nevének tudakolása a vállalati statisztika megalkotásához vezetett, mert ugyanazon munkaadó körül csoportosítani lehetett a szolgálatában álló egyének számlálólapjait s egyúttal segített a különböző foglalkozású iparosokat azon gazdasági ágak szerint csoportosítani, a melyek szolgálatában állottak. Hogy ez az újítás a gyakorlatban nem ment egész simán keresztül, az annál fogva is érthető, mert sem a számláló-ügynökök nem voltak elég gyakorlottak az új rovatok megfelelő kitöltésében, sem az ipari alkalmazottak alacsonyabb műveltségű része nem tudta elég szabatosan megnevezni munkaadóját. A számlálólapok ezen gyakori hiányai vezettek a statisztikai központban a népszámlálási anyag tüzetes felülvizsgálatára s az 1890. évi népszámlálás felsőbbségét az is kiemeli a korábbiakkal szemben, hogy a felvétel anyaga a feldolgozás előtt jóval alaposabb és szakszerűbb bírálat alá került. Kibővült a számlálólapokat kisérő házi gyüjtőiv is, az épületek falazatára és tetőzetére vonatkozó, s a biztosításügy szempontjából figyelmet érdemlő kérdésekkel ; viszont azonban megszabadult a házi gyüjtőiv egy felesleges korábbi terhétől, a mennyiben a háziállatok összeírása ezúttal elmaradt. Az 1890. évi népszámlálásnak nemcsak előkészítése, hanem feldolgozása és eredményeinek közzététele is sokkal tartalmasabb és értékesebb volt az előző népszámlálásoknál. A népszámlálás nyomán öt kötetnyi közlemény jelent meg ; kettő kizárólag a gyakorlati élet igényeit szolgálta, három a népszámlálási eredmények szakszerű feldolgozását tartalmazza. Az 1892. évben kiadott Helységnévtár számolt be először a népszámlálás eredményeiről, községenkint közölvén a népesség számára s anyanyelvi és hitfelekezeti megoszlására vonatkozó adatokat ; hasonlóan gyakorlati czélokra szolgált a Magyarország iparosairól^Js.keies^ kedő iij^juiép&zámlál ásT a^y^iry^^ ^z ímtáris. A. tulajdonképpeni népszámlálási kiadványok közül egy kötet a demográfiái adatoknak gazdag
