1900. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 10. Végeredmények összefoglalása (1909)

I. Általános jelentés - C) Általános népleirás

92* Látjuk, hogy a szélsőségeket ugyanazok a nemzetiségek képviselik most is, mint 1890-ben, érdekes azonban, hogy az arányszámok nem mutatnak minden nemzetiségnél csökkenést, mint azt a hitfelekezeteknél láttuk, sőt a németeknél, ruthéneknél és horvátoknál a nőtöbblet emelkedett is. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagynunk, hogy ez arányszámok nem juttatják kifejezésre a faji sajátságokat, mert azok alakulására nagy befolyással bírnak a kivándorlások és más nemzetiségbe, különösen a magyarságba való beolvadás, melyek a férfinem nagyobb vándorlási és beolvadási hajlama mellett a nemek egymáshoz való arányát jelentékenyen módosítják. A németek, tótok és ruthének nagy nőtöbblete a kivándorláson kívül éppen e nemzetiségek férfiainak a magyarságba való beolvadásával magyarázható s az, hogy a magyarok között immár több a férfi, mint -a nő, szintén az idegen nyelvű férfiak nagyobb mértékű beolvadása mellett bizonyít. Az egyes nemzetiségek kormegoszlásában mutatkozó jelenségeket is a fajok különböző születési és halandósági viszonyain kívül mindenesetre a kivándorlás és beolvadás is befolyásolja. Látjuk, hogy a 6 éven aluli gyermekek aránya legnagyobb a ruthéneknél és a tótoknál (1. a 27. sz. táblát a 130. lapon), tehát a legnagyobb születési aránynyal dicsekvő nemzetiségeknél, ellenben legkisebb az oláhoknál és németeknél, kik a születések tekintetében is legkedvezőtlenebb helyzetben vannak. A legproduktivabb korosztály (20—39 éves kor) a ruthéneken kívül a tótoknál van legkevésbbé képviselve, mert e nemzetiségeknél a kivándorlás e korosztályon érzékeny hézagot ütött. Ha a férfiak adatait külön tekintjük, a kivándorlás hatása még inkább kitűnik e korosztálynak feltűnően megcsökkent arányszámaiból. Az öregek magas aránya a németeknél e nemzetiség kedvező halandósági viszonyaira utal, de része lehet ebben annak is, hogy a fiatalabb korosztályok egy része a beolvadás következtében nem a németek, hanem a magyarok közt szerepel. A családi állapot viszonyai első sorban a kormegoszlástól függvén, ott látjuk a nőtlenek és hajadonok legmagasabb arányát, a hol legnagyobb a gyermekkor képviselete. Sajátságos azonban, hogy a magyarság ebben a tekintetben a szabálytól némileg eltérő magatartást tanúsít. A magyarok közt ugyanis jóval több a nőtlen, illetőleg hajadon és jóval kevesebb a házas, mint a hogy a kormegoszlás arányai alapján várni lehetne. Ezt a jelenséget annak lehet tulajdonítani, hogy a magyarok között legtöbb a városlakó, itt tehát már a városnak a családalapításra kedvezőtlen hatása, melyre annak helyén rámutattunk, érvényesül. Az anyanyelven kivül beszélt nyelvek számbavételének czélja annak a megállapításán kivül, hogy a magyar anyanyelvűek közül hányan bírják más nemzetiségek nyelvét is, különösen annak megállapítása, hogy a magyar államnyelv ismerete milyen mértékben terjed az egyes nemzetiségek között. Minthogy a magyar anyanyelvűek nyelvismeretét Horvát-Sziavonországokban a régebbi népszámlálások alkalmával részben más elvek szerint mutatták ki, csak az anyaországra vonatkozólag hasonlítjuk össze az idevonatkozó adatokat (1. a 30. sz. táblát a 136. lapon). Látjuk, hogy azoknak a magyaroknak aránya, a kik csak anyanyelvükön beszélnek, fokozatosan csökken, míg a más nyelvet is beszélők aránya fokozatosan emelkedik. A német nyelv nagy elterjedtségére vall, hogy a magyaroknak 12-i°/

0-a németül is beszél, míg húsz év előtt csak 9'9°/

0-a tudott németül ; ha figyelembe veszszük azonban, hogy ez idő alatt a németek az anyaországban csak 5'9°/

0-kal szaporodtak, úgy a németül is beszélő magyarok nem annyira a német nyelv terjedését, mint inkább a németek nagymérvű beolvadását mutatják. Tótul a magyarságnak S'S

0/^, oláhul pedig 3-o°/

0-a tud. Hogy e számokban a beolvadásnak milyen nagy szerepe van, e két adatból is kitűnik ; az oláhok a tótoknál jóval számosabbak s e mellett sokkal kevertebben laknak a magyarsággal, mégis többen tudnak a magyarok közül tótul, mint oláhul, jeléül annak, hogy a magyarok között sokkal több a beolvadt tót, mint az oláh. A csak magyarul tudók arányát a 32. sz. táblán (1. a 137. lapon) törvényhatóságonkint is bemutatjuk a három utolsó népszámlálás szerint, egyrészt a magyar anyanyelvűekhez, másrészt az összes polgári népességhez viszonyítva. A végeredményből az tűnik ki, hogy annak daczára, hogy a magyar anyanyelvűek közt csökken a csak magyarul tudók aránya, az összes népességben mind többen vannak olyanok, kik csak magyarul tudnak. Az anyaország polgári népességéből 1880-ban 38*4°/

0 volt a csak magyarul tudó, míg 1900-ban már 40'8°/

0-ra ment azoknak a száma, kik nem beszéltek máskép, mint magyarul. A csak magyarul tudók aránya még a társországok beszámításával is növekvőben van, a mennyiben a magyar korona egész területén 1880-ban 33'9, 1900-ban pedig 35-9°/

0-a a népességnek csak magyarul tudott. Az a szabályszerűség, hogy a magyar anyanyelvűek közt csökken, az összes népességben emelkedik a csak magyarul tudók aránya, valamennyi országrészben mutatkozik, az egyes törvényhatóságok közt azonban már elég kivételt találunk. Az anyaországban 13 vármegye és 2 város akad, még pedig Bars, Esztergom, Baranya, Sopron, Tolna, Jász-Nagykun-Szolnok, Bereg, Ung, Alsó-Fehér, Brassó, Csík, Háromszék és Szolnok-Doboka vármegyék, továbbá Szeged és Kecskemét városok, a hol 1900-ban kisebb a csak magyarul tudók aránya, mint 1880-ban. Viszont azonban 28 törvényhatóságban (15 vármegye, 13 város) nemcsak az összes népességben, hanem maguk közt a magyarok közt is növekedett a csak magyar nyelvet beszélők aránya. Mi sem bizonyítja jobban a városok nagy beolvasztó erejét, mint az, hogy ezek közt a törvényhatóságok közt a városok feles számmal szerepelnek, a városok tehát az idegen anyanyelvűeknek nagy tömegét oly gyorsan olvasztják be, hogy azok második nemzedékben már nem is beszélik szüleik nyelvét. Szép példa erre maga