Az 1881. év elején végrehajtott népszámlálás eredményei némely hasznos házi állatok kimutatásával együtt, I. kötet (1882)

Történelmi vázlat

XXVIII 3. A kimutatás 2-től 16-ig illetőleg 17-től 19-ik. 20-tól 29-ik, 30-tól 75-ik tételek, valamint a 3-ik lap összegének — az 1. tétel alatt kimutatott összeggel teljesen egyezni kell. 4. A vállalkozóknak tartásra kiadott kincstári lovak a huszár (dzsidás) osztály-parancsnokságok által szerkesztendő összetes állomány kimutatásokban fel nem veendők. Az összetes állomány-kimutatáshoz szükséges nyomtat­ványok, — az előbb felsorolt pontozatokban megnevezett ható­ságok, intézetek és parancsnokságoknak, — (a Vll-ik horvát­szlavon területi parancsnokság és az ahoz tartozó parancs­nokságoknak horvát nyelven) a szakszánivevőség által 5—5 példányban folyó évi deczember hó 15-én szétküldendők. Budapesten, 1880. évi november hó 30-án. Szende Béla S. k., honvédelmi miniszter. Még- a fegyházakban és a börtönökben letartóz­tatottakra nézve kellett intézkedni, mire nézve külön megkeresésre a budapesti k. főügyész következő kör­rendeletet bocsátott ki: Körrendelet. Az 1880. évi LII. t,-cz. által elrendelt népszámlálás, a mely az 1880. évi deczember 31-én éjféli 12 órakor létező népességi állapotot van hivatva kitüntetni, országos jellegénél fogva a törvényszéki és járási fogházakban letartóztatott egyénekre és ott lakással biró tisztviselő és őrszemélyzetre, valamint ezek ott lakó családtagjaira és cselédeire is kiterjed. A fogva levő egyéneknek kivételes állapota a népszámlá­lás tárgyában kiadott általános utasítás némely pontjainak módosítását tevén szükségessé, az összeírás körüli eljárás egy­öntetűsége szempontjából a következőkre kívánom a kir. ügyész urak figyelmét felhívni: Minthogy a népszámlálás országszerte számláló-lapok segélyével történik, az 1880. évi deczember hó 31-én letartóz­tatva levő egyének összeírása is ily számláló-lapok által lesz eszközlendő, és pedig a férfiak összeírása fehér, a nőké pedig halvány-kék lapok által. A számláló-lapoknak kitöltése, — a népszámlálás tár­gyában kiadott általános utasítás 22 — 24. §§-tól eltérőleg, — az illető fogház felügyeletével megbízott tisztviselő (kir. jbiró? kir. fogházfelügyelő) által levén csak eszközölhető, a dolog természeténél fogva ugyanaz tartozik a lapok helyesen tör­tént kitöltését is névaláírásával igazolni. Kiváló figyelem fordítandó arra, hogy a számláló-lapo­kon foglalt minden kérdésre kimerítő és határozott válasz adassék. Alig hiszem, hogy a számláló-lapok kitöltése tekinteté­ben, a letartóztatottakat illetőleg, bármi nehézség fogna felme­rülni ; netáni félreértések elkerülése végett mindazonáltal szük­ségesnek tartom megemlíteni, hogy a számláló-lapok 8-ik kér­désénél (mi a foglalkozása és keresete ?) a letartóztatottak elfogatása előtti állapota jegyzendő be, pl. földmives, czizma­diasegéd stb.; a 9-ik kérdésnél pedig(hogy t. i. minő foglalkozási viszonyban van P) megkülönböztetendő, vájjon az illető vizs­gálati fogoly-e ? vagy már jogérvényesen el van-e Ítélve ? ez utóbbiakra nézve kiteendő lévén még az is, hogy a fogházban minő iparüzlete vagy foglalkozása van; péld. »jogérvényesen elitélt fogoly vagy rab, jelenleg kosárkötéssel foglalkozik« stb. Az igy betöltött lapok szám és szín szerint összeolvasan­dókésa házi gyűjtő lajstrom (III. minta) 2. lap 9 és 10. rova­| tába bevezetendők; a többi rovatok itt természetesen figyel­men kivül maradnak. A házi gyüjtő-lajstrom 3. lapján a felügyelő és őrsze­mélyzet lakhelyiségei, valamint letartóztatási és üzleti helyi­ségek (fogda, kóróda, munkaszoba, munkaraktár) ha külön e czélra szánt épületben vannak elhelyezve és ez alkalommal más uton összeírva nem lettek, részletezendők. — Ugyanez áll ; a 4. lapon kívánt adatokra is. Az összeírás teljességére való tekintetből azon foglyok is, kik deczember 31-én átszállítás czéljából uton vannak, számba veendők, még pedig, ha az éjfélt útközben valamely letartóztatási helyen tölthetik, ott; különben pedig azon fogháznál, melyből az elszállítás eszközöltetett. Az ekként összeállitott számlálási anyag, azon számláló­csoport ügynökének, melyhez az illető börtön vagy fogház fek­vésénél fogva tartozik, legkésőbb 1881. január 15-éig átszol­gáltatandó. Az országos népszámlálásnak kiváló fontossága, azt hi­szem, feljogosít azon reményre, hogy a kir. ügyész urak a szám­láló lapok pontos és szabatos kitöltése által a népszámlálás czéljának megvalósításához teljes készséggel hozzájárulandnak. Végül értesítem a kir. ügyész urat, hogy a szükséges nyomtatványoknak megküldése iránt az orsz. m. kir. statiszti­kai hivatal immár intézkedett; minélfogva a számláló lapo­kat a kir. ügyész és járásbiró urak a közigazgatási bizottság által az illető területre kinevezett számláló ügynöktől fogják megkapni, és azokat kitöltve, január 15-éig ugyanannak szol­gáltatják vissza. Jelen körrendeletem egy-egy példányban a kir. ügyész­ség területén szervezett s önnálló fogházzal rendelkező kir. járásbíróságok részére megküldendő. Budapest, 1880. november hó 7. Kozma Sándor s. k. kir. főügyész. Igy előkészíttetvén a népszámlálási munka, az a kitűzött időben országszerte végrehajtatott. Beér­kezvén pedig az anyag a közigazgatási hatóságok gyűjtői aj stromával együtt, melyekben községenkint voltak a kitöltött fehér és kék számlálólapok számai kimutatva, az anyag összeállíttatott s igy a stat. hiva­tal már 1881. márczius elején volt képes az országos népszámlálás előleges eredményét bemutatni, mi a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi magyar kir. miniszter ur ibáró Kemény Gábor elé terjesztett követ­kező jelentés által történt: Az országos magyar kir. statisztikai hivatal jelentése az 1881. január havában végrehajtott népszámlálásról. Nagyméltóságú miniszter ur! Az 1880. LII. törvényczikk által elrendelt népszámlálás országszerte befejeztetett és az előleges eredmény immár ren­delkezésre áll. A törvényhatóságok által, valamint a fiumei kormányzóság és a horvát-szlavon kormány által beküldött ezen előleges kimutatások szerint a magyar korona országai­nak területén 1880. deczember 31-kén jelen volt:

Next

/
Thumbnails
Contents