1850. ÉS 1857. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS (1993)

III. MELLÉKLET Magyarázó emlékirat a népszámlálás előírásaival kapcsolatban

MAGYARÁZŰ EKLÉKIRAT A NÉPSZÁMLÁLÁS ELŐÍRÁSAIVAL KAPCSOLATBAN Bécs. A Császári és Királyi Udvari és Állami Nyomda. 1857. Amikor a Monarchia újraszervezése 1849-ben fokozatosan megindult, szükségesnek mutatkozott, hogy még az úgynevezett régi-összeírású koronaországokban is megtörténjék az 1846. óta meg nem ismételt népszámlálás, sőt azokban az országokban is, amelyekben eddig ez soha nem történt meg, mégpedig Magyarországon, Horvátországban és Szlavóniában, a Szerb Vajdaságban, a Temesi Bánság­ban, Erdélyben és végül Dalmáciában, ahol csak országos, nem kielégítő népszámlálás volt. A Belügyminisztérium a Hadügyminisztériummal és az Adminisztratív Statisztikai Hivatallal — a Kereskedelemügyi Minisztérium kebelében — az úgynevezett régi összeírású koronaországok számá­ra készült előírások alapján, új szabályzatot fogalmazott; az eljárást az akkori szervezési színvonalhoz igazították és 1850. nyarán Magyarországon és más új összeírású országokban, majd ugyanennek az évnek az őszén a régi összeírású országokban is, katonatisztek közreműködésével megkezdődött a népszámlálás, illetve a népösszeírás. Ugyanebben az évben a poroszok elleni fegyverkezés sok zavart okozott ebben a műveletben, végül is teljes leállításához vezetett, majd 1851. nyarán folytatódott és befejeződött. Az újonnan összeírt országokban — ezeken az általános jellegű tényezőkön kívül — a dolog újszerűsége, az előítéletek és sok más akadály, többek között az inkább passzív, mint aktív el­lenállás miatt, ami nem csekély mértékben vezetett téves eredményekre; az egész vállalkozás csak nagyon kevéssé megfelelő, megközelítőleg használható eredményt hozott, ami ilyen körülmények kö­zött egyáltalán nem meglepő. Függetlenül a kedvezőtlen eredménytől, a Belügyminisztérium gondoskodott arról, hogy a ta­pasztalatok és a megfigyelések, amelyekre a művelet közben szert tettek, ne menjenek veszendőbe, hanem egy elkövetkezendő népszámlálás megszerkesztendő előírásainál — ha lehetséges — egy egész Birodalomra kiterjedő népszámlálásnál — kivéve a Határőrvidéket —, a legmesszemenőbben az ügy javára hasznosuljanak. Ezért a hatóságoktól jelentéseket kértek az előző népszámlálás tapasztalatairól és ezeket mérlegelve, összegezték a legfontosabb megállapításokat. Továbbá átfogóan készítették elő ennek a népszámlálási eljárásnak az előmunkálatait, mégpe­dig: a/ összegyűjtötték és áttekinthetően összefoglalták az Osztrák koronaországokban eddig al­kalmazott módszereket, előírásokat — a legrégibb időtől a mostani törvény megszerkesztéséig —, azután b/ áttekinthetően összegyűjtötték a külföldön megszerezhető népszámlálási előírásokat. A sokágú gyűjtőmunka, továbbá az 1850/51-es népszámlálás tapasztalatainak kiértékelése, a korona­országokban és külföldön végzett népszámlálások eredményeinek és munkamódszereinek kiértékelése után került sor egy általános szabályzat alapelveinek kidolgozására. Ezek az alapelvek tartalmazták mind a munkamódszert, mind pedig a gyakorlati kivitelezés eljárásának eléggé pontos vázlatát. Ezekről az alapelvekről 1853-ban a Belügyminisztériumban nagyon beható tanácskozás folyt és alaposan megvizsgálták a javasolt módszereket. Miután ez az első vizsgálat megtörtént, és az el­ső tervezetet e szerint módosították, a második tervezetet újabb hozzászólásra megküldték minda­zon országok politikai hatóságainak, amelyekben különleges körülményeket kellett mérlegelni, vagy ahol egyéb körülmények használható javaslatokat eredményezhettek. Amikor a tervezet ezt a próbát is kiállta, a tapasztalatok, hozzászólások, magyarázatok alapján most már egy teljes, kidolgozott szabályzat-tervet készítettek — mellékletekkel és min­tákkal egyetemben. Ezt a tervezetet azután a Belügyminisztériumban — a műveletben többé-kevésbé érdekelt köz­ponti tisztviselőkkel — újra megtanácskozták. Ez volt Őfelsége a Császár és Király által 1857. március 23-án kihirdetett, az összes koro­naországban (kivéve a Határőrvidéket) megtartandó népszámlálás előírásainak alapja. - o ­133

Next

/
Thumbnails
Contents