Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (26. évfolyam, 2021)
Marczell Enikő: A végtelenbe bontakozó élet. Dr. Marczell Mihály keresztény nevelésszemlélete
A Végtelenbe bontakozó élet. Dr. Marczell Mihály keresztény nevelésszemlélete denki felemelkedhet egy olyan életminőségre, mely őt boldoggá teheti. Mindazok, kik belső összhangra segítenek másokat, jó „magvetők”. A nevelés művészei. Szükség van-e hát nevelésre? Ösztöneinknek alávetve nem irányítói vagyunk életünknek, csak „elszenvedői”. A cselekvő alany nem mi vagyunk: velünk történik valami. Az ösztönös emberben neveléssel döntően öntudatra ébred a szellem. „Vagyaink sötétbe való kinyúlások; értelmünk azonban fényforrás, amelynek lobbanása azt mutatja jónak, ami igazán jó. A Mikulás-estén édesnek érezhetem a cukorkát, de megérezhetem a kéz jóságát is, amely titokban nyújtja az ajándékot. Az utóbbi esetben mélyebbre látok; az embertestvér szeretetét látom; így azután felé fordul lelkem egész szeretete.”28 28 Uo. 73. 29 A katolikus tanítás vallja, hogy lelkünk nem örökölhet készségeket, mivel közvetlenül Istentől kapjuk. A testi életműködések kisebb-nagyobb eltolódásai okán viszont az emberi lélek hol kisebb, hol nagyobb erővel tölti be éltető szerepét. 30Uo. 68. Vajon mennyiben nevelhető erkölcsileg, és meddig nevelhető az ember? Hol van nevelhetőségének határa? Öröklött és szerzett jó és rossz készségeink29 , bár könnyebbé vagy nehezebbé tehetik utunkat, az erkölcsös életet, Isten felé törekvésünket mégsem teszik lehetetlenné. Az élet bontakozása, bontakoztatása nem köthető időhöz, mivel a nevelés belső és külső erőket érvényesítő ráhatás, életszakasztól függetlenül. Tudatosan úgy kell csoportosítani ezért a ráhatásokat egészen a legkisebb kortól, hogy azok végre is a felsőbbrendű élet szolgálatában álljanak. „Mivel a Mindenható az ember számára a vég nélkül bontakozó örök életet tűzi ki célul és mivel ezt a célt szinte belső szükségszerűséggel keresi, azért világos, hogy a nevelés határait megszabni lehetetlenség. Az igazságot akkor közelítjük meg, ha a nevelésről azt tanítjuk, hogy az ember nevelhetősége a körülmények figyelembevételével a vég nélküliség határáig terjed.”30 Az ember tehát olyan bontakozó erőközpont, aki a kibontakozást segítő erőket a kegyelem, a kinyilatkoztatás és a természet útján a Teremtőtől kapja. A személy, az „én” a kapott erőket fokozatos előretöréssel dolgozza fel. Munkája nyomán benne Isten képmása rajzolódik. Ebben a folyamatban gyámolító, ébresztgető isteni követ a pedagógus, akinek társas kapcsolatai megalapozásában és erősítésében is segítségére kell lennie neveltjének. E szemlélet - az erőérvé
