Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (25. évfolyam, 2020)
Mázsár László: A hantik és a masnyik nyelve és irodalma fejlődésének néhány meghatározó történés-folyamata
Mázsár László dig a vah-vaszjuganszki nyelvjárásból indult ki. Mindkét szerzetes megalkotott írásában Máté evangéliumából fordított le részleteket, s terjesztette a hantik és manysik között.s 3 Bár több hasonló kísérlettel próbálkoztak a pravoszláv szerzetesek, még sem jártak sikerrel. Úgy, ahogy lényegében sikertelen volt a hantik és manysik tömeges megnyerése a pravoszláv hit számára. A hantikban és a manysikban ugyanis a 16. századtól kezdve, amikor a Szibériát fokozatosan meghódító oroszok szélesebb körű és rendszeresebb kapcsolatokat kezdtek kiépíteni ezekkel a népekkel, fokozatosan többségében negatív élmények raktározódnak el. Az orosz kupecek kapzsisága, az egyre kegyetlenebbé váló prémadó, a kiskirályként uralkodó tobolszki gubernátorok önkénye és megszorító rendeletéi alaposan megkeserítették a hantik és a manysik életét. Nem csoda tehát, hogy ilyen jellegű élményeik megjelennek népköltészetükben, bevonulnak meséikbe, mondáikba: figyelmeztetik a felcseperedő nemzedékeket. Az írás létrehozatalának sikertelensége az alapvető ellenszenven túlmenően más okokból is zátonyra futott:- hiányzott egy átfogó tudományos előkészület,- lokális jellege volt, képtelen volt a hatalmas területen szétszórtan élő hantikat és manysikat mozgósítani,- a hantik és a manysik maguk sem azonosultak az írás létrehozatalának szükségességével. Elégségesnek tartották az addigi írásjelek, a tamgák használatát,- cselszövést, fondorlatokat sejtettek mögötte, eszközt arra, hogy megfosszák őket pogány hitüktől. Nem hitték el, hogy az írás létrehozása valóban a jövőjüket szolgálná. Oroszországban az írás létrehozásának kérdésköréhez már teljesen más társadalmi körülmények között a 20. század húszas éveinek kezdetén tért vissza a tudományos és társadalmi gondolkozás. Szovjet-Oroszország első évtizedében a forradalmi hangulat elcsendesedése után, a közhelyek és a semmitmondó jelszavak mögött fellelhető volt egy őszinte tömeges lelkesedés, érezhető volt egy széleskörű tudományos figyelem és akarat, közkinccsé tenni a Szovjet-Oroszországban élő nagyszámú nem szláv nép sokszínű, s eddig ismeretlen kultúráját, lehetőséget adni saját nemzeti irodalmuk létrehozására. A nyelvészek, irodalmárok, pedagógusok magukévá tették a nyelvi építés lendületét és a harmincas évek kezdetén az ország ötven(!) kisebb-nagyobb és nemzete számára dolgoztak ki új ábécét, hoztak létre írást.
