Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (25. évfolyam, 2020)
Mázsár László: A hantik és a masnyik nyelve és irodalma fejlődésének néhány meghatározó történés-folyamata
Mázsár László A fold, ahol bölcsődet ringatták. Édesanyád hangja, Amelyet fűszálak rezzenésében hallasz újra. A gyermekkorod, amely megismételhetetlen... Varázsálom dédapáink legendája, Tündérmesét fogan új idők számára! — vallja népköltészetükről Juvan Sesztalov manysi költő.1 2 Juvan Seasztalov (1937-2011) Nyugat-Szibériában, az Ural hegység és az Ob folyó közti hatalmas tajgai területen szétszórtan élő hantik és manysik népköltészetének felbecsülhetetlen értéke, jellegzetes színpompája hosszú évszázadokon át lényegében rejtve maradt még az érzékenyen odafigyelő, s jó szándékkal érdeklődő világ előtt is. Bár egy-egy magyar, finn, orosz vagy német nyelvkutató, etnográfus megtapasztalhatta ezt a csodát, a továbbított érték azonban csupán parányi töredék volt a szibériai tajgában megbúvó két ugor nép mérhetetlen, a civilizáció szennyétől érintetlen kincséből. Ráadásul a 18. és 19. századi cári Oroszországban nem csupán a hatalom részéről nem volt alapvető hajlam közelebbről megismerni a szibériai kis nemzeteket, észrevenni nyomasztó létkérdéseiket, de a társadalom elit rétegében, a hangadó értelmiség körében is lenéző, visszautasító viszony uralkodott az apró oroszországi nemzetekkel szemben. Általános jelenség volt, hogy e népeket alacsonyabb rendűnek, fejlődésképtelennek tekintették. Ez gátat vetett minden olyan komolyabb tö
