Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (24. évfolyam, 2015-2019)
Takács Frigyes: Vadászat a Csallóközben
Takács Frigyes Négyszáz esztendeje immár ennek az időnek. Letűnt a magyar nemzet egykori fényes, ragyogó csillaga Mohácsnál s ma, ha egy kis erőt, önbizalmat akarunk merítem, a múltakba kell érette visszanyúlnunk, visszagondolnunk. Épp olyan adatokra találtam a minap, a melyek teljesen ismeretlen részleteket tartalmaznak egykori királyvadászatainkról. Érdekesnek tartottan azok följegyzését már csak azért is, mivel tudomásom szerint maga a hely, a hol több királyunk szívesen áldozott vadászati kedvtelésének, manapság éppen nem mondható vadakban gazdagnak. A Csallóköz ez, a melyet valamikor «Aranykert»-nek neveztek. Márfejedelmeink szívesen keresték föl a szigetet, a melyről, illetve az ott tartózkodó fejedelmekről ma is bizonyságot tesznék: Vojk, Taksony, Magor községnevek. De több fejedelmi nevű puszta, vagy dűlő- ut is emléke ezeknek a látogatásoknak, a mely nevek egykoron egy-egy községet jelentettek s csak utóbb, hogy a sziget pusztulásnak indult, kapták az elpusztult községek helyén fekvő majorok és utak. Mint pozitív adatot, Zsigmond királyunkról találjuk fóljegyezve, hogy höflingi birtokait elcserélte három csallóközi faluért a Czillei grófokkal. Ez a háromfalu: Király fa, Királyfia és Királyfiakaracsa volt. Zsigmond e helyeken vadaskerteket, vadászlakokat létesített, melyek vezetését egyik udvari emberére bízta ugyan, de afelügyelet a pozsonyi gróf tiszte volt, aki ezen a czímen évente hat aranyat s a pozsonyi czéhek mindegyikétől - új év napján - egy-egy iparczikket; pl a nyergesczéhtől egy nyerget, a szűcs-czéhtől egy ködmönt stb. kapott. A pozsonyi gróf (ispán) jegyzeteiből láthatjuk, hogy a jó pozsonyiaknak mi mindent kellett a királyi vadászatokra szállítani. A szállított czikkek legnagyobb része fűszerféle, bor, zsemlye és sajt. Az árukat a város évi adójába tudták be. A csallóközi vadászatokra rendesen az egész udvar el szokott menni, a hol a király félretette méltóságát s egyszerű vadász-czimbora lett, a ki élvezettel űzte, hajtotta a vadat. A jobbágynak tiltva volt a vadászat általában; de a királyi vadaskertekben s az ahhoz tartozó földterületeken még a nemes embernek is csak úgy volt szabad vadászni, ha erre a királytól engedélyt kapott. Volt ugyan eset rá -igy 1416-ban - hogy a nemesség az egész szigeten nagy hajtóvadászatot tartott, de ennek oka a farkasok elszaporodása volt. A vadászat abban a korban időtöltés, testedzés, szóval lelki gyönyörűséget nyújtó mulatság volt, a mit eleink lóháton űztek, szárnyasokra nyillal, sólyommal, duvadakrapedig gerelylyel. A lőfegyvert — habár Zsigmond uralkodása alatt már ismerték is — a vadászatra nem használták még évszázadok múlva sem. Nehézkes volta, kezelésének lassúsága, de leginkább az, hogy a vadászatot eleink nemesfoglalkozásnak tekintették, a melyben aférfierőt, ügyességet, gyakorta bátorságot sajátíthat el s azokról tehet tanúságot - a lőfegyvert mellőzötté tették. Nálunk még a XVII-ik században is a vetődárda vagy a kés képezik a vadászfegyvert. S azok kezelésében a magyar úrirend hölgyei is szinte mesterek valának. Lóháton ülve, kezükben dobásra kész gerelylyel épp úgy hajtották egész napon át a vadat, mint akárme
