Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (24. évfolyam, 2015-2019)
Marczell Enikő: Kisudvarnok. Krónikás feljegyzések egy csallóközi kisközség múltjáról, jelenéről
Kisudvarnok. Krónikás feljegyzések egy csallóközi kisközség múltjáról, jelenéről Azután jött a háború, és véget vetett a vidéki idillnek. 1944 novemberében a Wippern-kúriában elszállásolták a falut megszálló német csapatok vezérkarát. Hamarosan ők is továbbmentek - még karácsony előtt - és magukkal vitték a családfőt meg a Frigyes fiút. El a frontra. így lett a báró hősi halott egy vesztes háborúban. A hetek, hónapok gyorsan szaladtak. A második világháborút lezáró békeszerződések újra átrajzolták az öreg Európa térképét, és Kisudvarnok megint Csehszlovákiáé lett. A Wippern-kúriát az állam elkobozta, s 1945 őszén Ili kisasszony is, az özvegy báróné is - a még gyermek Gerhardtal együtt - elhagyta a falut. A kúriába szlovák családok költöztek. Minden érték odalett. Az idő csak a kallódó régi udvarházat, egy letűnt kor lassan elmúló tanúját hagyta az itt maradókra. Meg egyre halványuló emlékképeket... A Wippernek egykori otthona később közösségi összejövetelek, esküvők, jeles évfordulók megünneplésének helyszíne volt, majd a 90-es években a község lebontatta, helyére pedig - önkormányzati hivatallal és takaros udvarral - szép faluházat épített. A háborút követő évek sok szomorúsággal terhelték a falut. Az anyaországtól elszakított Csallóköz népe hontalan lett saját szülőhelyén, 1946 hideg decemberében pedig családokat kényszerítettek ősi földjük elhagyására. Mentek a kisudvarnokiak is. A Gútay, a Seregy, a Fehér, a Szabó, a Németh, a Bokros, a Kosa, a Bíró, a Bazsó család. Egészen Csehországig vitte őket a vonat. A gazda nélkül maradt porták szlovák vidékekről kaptak új urat. Jöttek az új népek, művelték az itt hagyott földeket, és gondozták az itt hagyott jószágot is. Eltelt egy-két esztendő megint, mire egy másik vonat visszahozta a Csehországba elhurcoltakat. Hazajöttek. Volt idő, mikor még egy hagyományos csallóközi falu megszokott képe, szalmatetős, nádfedeles parasztházak, karcsú gémeskutak fogadták az idevetődőt, ám mindez 1888-ban egy pusztító tűzben jórészt odaveszett. Elégtek a padlások ládáiban gondosan őrzött családi feljegyzések is. A családi levelekkel így veszett el a hétköznapok addigi történelme. Leégett hát a falu akkor, 1888-ban, ám hamarosan újraálmodták határba szaladó utcáit. A rendbe hozott, kicsinosított házakat palával, cseréppel vagy zsindellyel fedték. A századfordulón megalakult Kisudvarnok önkéntes tűzoltóinak testületé is, dicsérve az alapítók, Sereghy István, Baranyai István, Pálffy Ferdinánd, Marczell János és Fehér Ferenc rendületlen szorgalmát. A testület igen felelősségteljes feladattal bírt a falu életében. A lakókból tűzőrséget szerveztek aratás és cséplés idején. Ilyenkor 48 órán át szolgáltak a derék
