Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (20. évfolyam, 1996)
Stollmann András: Csallóközi gólyakutatások
Stollmann András Csallóközi gólyakutatások A Duna belépvén Dévénynél a Kárpát-medencébe akkumulációs tevékenysége folytán a negyedkor óta meandereket, élő és holt ágakat, vízjárta mocsárvilágot, árvíz-tért alkotott. A lelassult alpesi vízhozam belföldi deltát hozott létre. Mindez Claudius Ptolemaius a második században készült földabroszán a „Cosmographia“-ban is érzékelhető. A vadvízországot erdőségek tették változatossá. Meyerpeck [1594] térképén is jól kivehető a Csallóköz vízjárta térsége. Különösen feltűnő a Nagymegyer térségében elterülő hatalmas mocsárvilág.1 A későbbi idök térképvázlatain, például Mikovínyi Sámuel térképén is ábrázolva vannak a Duna Pozsony alatti vadvizei.-’ Ezt a folyamatot a Duna 18-ik században beindult folyamszabályozása és árvízvédelme végérvényesen megváltoztatta, illetve megszüntette. Az erre vonatkozó adatokat érdemes újraidézni: A Duna és a Vág- Duna töltései 1854-ben már egész hosszukban elkészültek. Komárom megyében egy 1864-ben készült kimutatás szerint 5.600 hold mocsarat csapoltak le, ugyanakkor 70.000 hold rét szántóföldként lett kihasználva. Az első szivattyútelepek 1900 körül épültek meg ezzel lényegesen növelve a belvizek lecsapolását. Csallóköz mentesített területe ekkor 1469 km’, ami a sziget összterületének 79 százaléka (Szabadi 1972). Mindezen törekvések révén nem csoda, hogy a 1.800 km2 terjedelmű Csallóköz természeti képe alapjában megváltozott s ma csaknem egészében mezőgazdasági terület. Csekély hányadát képezik csak a legelők, rétek, mocsarak s a Duna hullámterében elterülő galériaerdők. A változó élettér és az emberi beavatkozások folytán a Csallóköz térségéből sorjában eltűntek a daru (Grus grus) és a pelikán (Pelecanus onocrotalus)1 , valamint a reznek (Otis tetrax) , a túzok [Otis tarda)5, a rétisas (Haliaetus albícilla)1 ' és a hód (Castor fiber)7. Sajnálatos tény számos más állatfaj számbeli csökkenése, amit nem utolsó sorban bizonyít csallóközi viszonylatban is a mindenki által jól ismert és védett gázlómadarunk a fehér gólya (Ciconia ciconia). A fehér gólya első bizonyított előfordulását csallóközi, de talán országos vonatkozásban is meghaladja az ötszáz évet. Ugyanis Bonfini, Mátyás király krónikása 1489 ben az alábbiakat jegyezte fel: „Kevéssel azelőtt, hogy Bécsböl Budára indultunk s a Király Komáromnál megállóit a Komáromi várkapu felett emelkedő torony csúcsán egy gólyafészket láttunk.“ A krónikás tehát minden bizonnyal a fehér gólya fészkét pillantotta meg, mely belterületen emberi építményen volt elhelyezve. Ugyancsak hiteles csallóközi előfordulási adatokat tartalmaz Grossinger János komáromi jezsuita szerzetes klasszikus latin nyelven írott ornitológiái műve 1793-ból. A szöíveg szerint a gólya rendszeresen költ a falvak és városok nádtetejű házain, úgymint Patas környékén, Gútán, illetve lépten-nyomon a Csallóközben.8 Csallóköz ujabbkori gólyakutatását Schenk Jakab a néhai budapesti Ornithológiai Központ igazgatója kezdte el 1908-ban. Schenk érdeme, hogy Hermán Ottó jóváhagyásával ugyanakkor elkezdte a tudományos madárjelöléseket is Magyarországon.9 Gólyagyűrűzései kiterjedtek a Kisalfödre' s így természetesen a gólyákban gazdag Csallóközre. A gólyaje
