Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (17. évfolyam, 1993)

Csóka Ede: Rendhagyó krónika (részlet)

egyházi személyek, tehát a plébános és a kántortanító ellátásáról és fizetéséről gondoskodni.

Az adományozott birtokok magukban foglalták a községek belterületét és határát, szántóföldjeit, nemcsak a dunamenti erdőséget és legelőket. A községek belterülete és a határaiban lévő szántóföldek nagyobb része 1848-ban a jobbágyság megszűnésekor, valamint 1855-ben az ősiség eltörlésével az akkori tulajdonosok, ill. birtoklók magántulajdonába ment át. De a dunai szigeteken és a hullámtérben vagy máshol lévő erdők és legelők, valamint a vizek halászati és az erdők, szántók és legelők vadászati joga, továbbá a területekhez kötött egyéb jogok — mint az italmérés, húskimérés, stb. — továbbra is mint közbirtokok és közbirtokossági jogok szerepeltek egészen a II. világháború végéig.

Egyes épületek is közbirtokossági tulajdont képeztek, mint a kocsmaház, pásztorház, kovácsműhely és mindenekelőtt a Vajkaszék székháza. A székháznál tömlöc is volt.

A vajkai nemesszék tanácsháza. Fotoreprodukció az 1858. évi Vasárnapi Újságból.

Az első birtokadományozáskor az egy-egy családnak juttatott ingatlan egy része személyi tulajdon lett, mint belsőség (lakóház, kert], más része pedig közbirtok.

Egy családnak a részét kúriának nevezték. A vajkai közbirtokosság 12, a doborgazi 9, a keszölcési pedig 4 kúriából állott. A kúriák nagysága illetve azok értéke és hozama községenként változó volt, aszerint, hogy mekkora volt a közbirtokossági terület. Az idők folyamán, ahogyan a kúriákat kapott családok elszaporodtak, a kúriákat kisebb részekre, az úgynevezett oktálokra osztották. Egy kúriát nyolc részre és az