Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (17. évfolyam, 1993)
Kaprálik Zsuzsanna: A vessző felhasználása a paraszti gazdaságban
Kaprálik Zsuzsanna A vessző felhasználása a paraszti gazdaságban I. Kosárfonás Tanulmányom a vessző felhasználásának sokrétűségét kívánja bemutatni a paraszti gazdaságban. A vessző az az alapanyag, nyersanyag, amely bőségesen megtalálható a természetben és felhasználásának lehetőségei végtelenek a használati tárgyak, valamint a népi építészet területén. Vesszőből készültek a különböző méretű és alakú kétfüles kosarak, karkosarak, kasok, mustszűrők, puttonyok, tyúkkosarak, borítók, varsák, kocsiülések és kocsikasok, a sövényfal és sövénykerítés, a szabadkémények váza, a ház oromzata, a kukoricatároló, a seprűk és még sorolhatnám. Néprajzi gyűjtést e témában 1992 őszén és 1993 tavaszán végeztem a következő csallóközi falvakban: Doborgaz (Dobrohost), Vajka (Vojka n/Dunajom), Nadasd (Trstená), Nyárad (Náradj, Bős (Gabőíkovo), Várkony [Vrakúnj, Vásárűt (Trhová Hradská), Eperjes (Jahodná). Jelen dolgozatom e néprajzi gyűjtés eredményeinek egy részét, a kosárfonással kapcsolatos eredményeket tartalmazza. Munkám leíró jellegű. Nagy hangsúlyt fektetek adatközlőim idézésére, mivel nemcsak a kosárfonás technikai menetét tartom fontosnak, hanem ezen emberek gyakran költői kifejezési módját, ami nemcsak mesterségük és munkájuk, hanem a természet messzemenő ismeretére és szeretetére is fényt vet. Minden néprajzi szaktudás és leírás, tudományos eszmefuttatás eltörpül az egyszerű paraszti gondolkodás, fogalmazás és kifejezési mód mellett. A kosárfonás a múltban a Csallóköz egyik legelterjedtebb népi foglalkozása volt. Kialakulásának és fennmaradásának feltétele az alapanyagául szolgáló fűzfaféléknek a falvak határaiban a Duna mentén, annak mellékágainál, illetve a kanálisok partján való gyakori előfordulása volt. A múltban az általam vizsgált valamennyi faluban élt és a mai napig él néhány olyan parasztember, aki nemcsak saját családjának igényeit elégítette ki, hanem a falu egész közösségét ellátta vesszőből készült használati tárgyakkal. A paraszti kosárfonás ezekben a falvakban nem ment át az ipari termelés, az ún. ipari kosárfonás szférájába. A paraszti kosárfonó adatközlőim egyike sem készített vesszőtermékeket a nagypiac számára, nem tartotta el magát kizárólagosan kosárfonásból. A vizsgált falvakban a kosárfonás csupán háziipari jellegű volt, kiegészítő téli munkának, a megélhetést javító mellékfoglalkozásnak számított. Adatközlőim a mezőgazdaságban, ill. a hajózásnál dolgoztak. A mesterség fortélyait falun belül a faluban élő idősebb kosárfonóktól sajátították el, de gyakori volt az apától, idősebb testvértől való tanulás is, tehát a családi hagyományozódás. Az adatközlők egyike sem tanulta e mesterséget faluján kívül, így a tőlük nyert adatok alapján a falu kosárfonó kultúrájának, hagyományának tiszta képét kapjuk. Csupán két adatközlő esetében találkozhatunk valamiféle idegen hatással. Ezek gyerekkorukban orosz hadifoglyok segítségével kerültek először kapcsolatba a kosárfonással, ez viszont nem volt mérvadó kosárfonó mes-
