Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (16. évfolyam, 1992)
Kaprálik Zsuzsanna: A népi halászat hagyományos eszközei Vajkán és Keszölcésen
Az emelőhalászatnál az emelőhálót vízbe merítve leengedték egészen a folyó medrébe. A halász addig várt, amíg zsákmányt nem érzett a hálóban. Ekkor a hálót gyors mozdulattal kiemelte a vízből és vele együtt a háló fölé úszó halat is. A tápli négyszögletes hálóból, körmökből és nyélb ö 1 állt. Eeredetileg a tápli vázát két félköralakú, gyűrűsvesszőből készített, ujjnyi vastagságú f a k ö r ö m alkotta, amelyeket a körívek felében kereszteztek. A körmöket találkozásuknál kifaragták. A felső körmöt alulról, az alsót felülről kivájták, hogy a két köröm pontosan egymáshoz illeszkedjen. A két körmöt stabilizálás céljából az összeillesztés helyén alaposan körüldrótozták. A körmök négy végéhez halászcsomó segítségével kötötték a négyzet alakú hálót. A körmök kereszteződésében erősebb zsinór, illetve drót segítségével fixálták a 3—4 m hosszú nyelet, a táplirudat is. Üjabb megoldásnak számított a körmök kereszteződésében elhelyezett, meghajlított vasszög, amelyhez ugyancsak erősebb zsinórral kötötték hozzá a tápli rúdját. A tápli fejlődésében újabb szakaszt jelent a fémtok használatának bevezetése, amelyet tulajdonképpen a mai napig változatlan formában alkalmaznak. A tok két üres fémcső kereszt alakban való egymásra helyezésével készült, amelyeket középütt egy fémcsavar tartott össze. A tok négy végébe helyeződött a tápli vázát alkotó négy darab faköröm, újabban fémköröm egy-egy vége. A fakörmök ellentétes végeihez rögzítődött a tápliháló egy-egy sarka. A tápli rúdja ebben az esetben is a tokot összetartó, felül kajmósan végződő vasszöghöz erősebb zsinór segítségével volt rögzítve. A tápli hálóját a halászok maguk kötötték és kötik még ma is. A kötéshez vásárolt, finomabb fonalat használnak. A tápli hálójának minden oldala 220—240 cm között mozog. A szemek 3x3 cm-ek. A .hálót egy szemről kezdik kötni, majd minden lekötött sor végén szaporítanak addig, amíg el nem érik a kívánt hosszúságot, amíg nem kapnak egy olyan háromszöget, amelynek egy-egy oldala 220—240 cm. Ezt a hosszúságot a halász centiméter segítségével lemérheti, illetve megszámolhatja a szélszemeket. Kb. 70—75 szemre van szüksége ahhoz, hogy a kívánt hoszszúságot megkapja. Ezután már minden megkötött sor után fogyaszt, tehát két-két szélszemet egybeköt addig, amíg egy szem marad. Közben a kívánt 220—240 cm-es hosszúságot is eléri. A kész háló széleit még megkettőzi, hogy a háló stabilabb legyen. Ugyancsak hálókötőtű segítségével valamivel vastagabb fonalait húz a háló szélszemeibe és minden második szemnél ezt a befűzött fonalat halászcsomó segítségével rögzíti a szemhez. Az újonnan befűzött, megkettőzést szolgáló fonal tulajdonképpen a háló ina. A táplit partról és csónakról való halászatnál is alkalmazták. A táplit ha csónakból alkalmazták, a folyómedret nem tudták, „meghalásznyi”. Ezért az emelöhalászatban a táplival csónakról való halászatnak egy speciális eszköze is kialakult, kifejlődött, az ún. gránittápli. A gránittápli hálója nagyobb volt a közönséges tápliénál, kb. 3,20— 4,00 m hosszú volt minden oldala. A gránit vázát a tápliénál vastagabb 4 darab gránitköröm alkotta. Ezeknek végére 1,5 m-es 12-es vasdarabok voltak rögzítve. A körmök másik végei a keresztezett vasrudakból álló tokban voltak elhelyezve. A gránittápli 10 m-es rúdja végighaladt a csónak farában, a fartőkén található vastagabb deszkából összeállított, felül mélyedéssel ellátott gémes szerkezeten. A rúd egyik vége a csónak oldalsó deszkájához, a bókonhoz szegeit pléhdarabba
