Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (14. évfolyam, 1990)
Stollmann András: Felsőcsallóközi törtönetek Csiba Lajos gyűjteményéből
nem veit részt a sikeres foglalásban, így az osztoszkodásból is kizárták őket a többiek. Ez a dicsőséges esemény egy fél évszázad múlva még merészebb el' átárazásra bírta az unokákat. Elhatározták, hogy most már a szarvai kastélyra is ráteszik a kezüket. Elindultak tehát fokossal, kaszával, karddal felfegyverkezve — borról sem feledkezve meg — és feltörték a kastély lezárt ajtaját. Kezdetét vette a foglalás. A kastély ura, Illésházy István nem tartózkodott a Csallóközben. Ki tudja, melyik részét gyúrta a világnak, így nem is sejthette, milyen furcsa hadsereg foglalta el kastélyát. A kasznár eleinte nem mert szembeszállni a hatalmaskodókkal. Eltartott két napig, míg az uradalmi jobbágyokat összeszedte. Mikor mind együtt voltak, nekieresztette a fütykösökkel, kaszával felszerelt ármácíiát a kastélyban tivornyázó tejfalusiakra és istenesen helyben hagyta őket. Midőn a jó nemesek látták, hogy fele sem tréfa a dolognak, eszeveszett futásnak eredtek. Hogy azonban a vereség még csúfosabb legyen, az utánuk iramodó jobbágyok kettőt elfogtak közülük, és hogy a jövőben elvegyék a kedvüket hasonló foglalástól, a kastélyparkon keresztül folyó holt Duna-ágba belelökték őket. így végződött a tejfalusiak szarvai foglalása. Elképzelhető, hogy a résztvevők nem igen dicskedtek el ismerőseiknek hőstetteikről. (Gyűjtve Tejfalun Sághy Menyhárttól] Ahol a bikát is kiharangozzák A világháború alatt, úgy 1917-ben Tejfalun történt a következő tréfás eset. A közbirtokosság bikáját Franki Tóbiás bérlő tartotta el bizonyos évi tartásdíjért. Természetesen a saját tehenészetében, ahol volt saját magának is egy tenyészbikája. Egy alkalommal az egyik bika elszakította a láncot s vadul rohant neki gyűlölt vetélytársának. Szó ami szó, kritikus volt a helyzet. A megrémült Franki az első pillanatban maga sem tudta, hogyan fogjon hozzá a két feldühödött állat szétválasztásához. A legtanácsosabbnak látta, ha néhány kibli vizet zúdít a verekedőkre, hogy lehűtse harcias kedvüket. Igen ám, de víz nem volt a kezeügyében, így hát a keverőben szorgoskodó gyereknek torkaszakadtából átkiáltott, hogy azonnal hozzon a kútról vizet. Az utcán járókelők hallva, hogy Franki vízért kiabál, azt hitték, hogy tűz ütött ki az istállóban. Úgy elvesztették fejüket, hogy senkinek sem jutott eszébe segédkezni a vélt tűz oltásánál, hanem néhányan elszaladtak a kápolnához és félreverték a harangot. Ezóta csúfolják a szomszéd községbeliek a tejfalusiakat, hogy Tejfalun még a bikát is kiharangozzák. (Gyűjtve Tejlfalun Ozogány Jánostól) A jókai kőkecske Még az első háború előtti időben Jókán a határban egy kőből faragott kecske hentergett. Idők folyamán feje, lábai, farka vége letöredezett. A falu gyerekei játszadoztak vele, ide-oda dobálták. Egy alkalommal Pozsonyból Jókára vetődött egy úr, kisétált a határba s ott egy szántogató gazdától megkérdezte, hogy nem tudná-e megmutatni, hogy hol van a kőkecske. Sőt, sok pénzt is Ígért a parasztembernek, ha a kecskét kocsival felszállítaná Pozsonyba, a lakására.
