Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (12. évfolyam, 1988)
Zsigmond Tibor: A Dunaszerdahelyi járás mezőgazdasága szocialista fejlődésének áttekintése 1948-1952 között
kedtek, mégsem tudták pótolni az idejétmúlt kistermelői kapacitásokat. A szövetkezeti tagok által létrehozott új létesítmények nem érték el a kellő technológiai színvonalat, a mezőgazdaság új technikával való berendezése pedig elmaradt az EFSz-ek gyors fejlődésének követelményei mögött. Ha mindehhez hozzászámítjuk a tervezés hiányosságait, nem lep meg bennünket, hogy a mezőgazdasági termelés növekedése az iparhoz viszonyítva alacsony ami nem győzhette meg a parasztságot arról, hogy épp most van a legmegfelelőbb idő arra, hogy a szövetkezetbe lépjenek. Annak ellenére, hogy 1952-ben kezdődik a tömeges szövetkezesítés, főleg a III. és IV. típusú szövetkezeteknél — az EFSz-ek alakulásának üteme az első félévben lassú volt. A szövetkezetesítés jelentős javulására csak a nyári hónapokban., 1952. június 3-tól került sor, amikor elfogadták a CsKP KB plenáris ülésének a szövetkezetek megszilárdításáról és további fejlődéséről szóló határozatát. Az irányító szervek és a nemzeti bizottságok tevékeny-' sége főleg a szövetkezetek gazdasági megszilárdítására, különösen a közös gazdálkodásra való átmenetre, ez állandó munkacsoportokban végzett munka megszervezésére, valamint a munka mennyisége és minősége szerinti jutalmazásra irányult. Ezeknek a határozatoknak a hatására járásainkban nagyon hatékony agitációs kampány kezdődött az önállóan gazdálkodó parasztság körében Két hónap alatt a kollektivizált földterület a Nagymegyeri járásban 79 %-ra, a Dunaszerdahelyi járásban 96 %-ra, a Somorjai járásban 97,4 %-ra emelkedett A kollektivizáció szervezőinek fokozott kezdeményező tevékenysége nem mindenütt tartotta be az önkéntesség elvét és a meggyőzés módszereit. Ezt többek között az a tény okozta, hogy a járási párt- és állami szervek az említett plenáris ülés jelszavát, „Bátrabban előre az FFSz-ek építésének útján!“ helytelenül értelmezték, és a szövetkezetesítés gyors befejezésére szóló felhívásként magyarázták. Ennek következtében ebben az időben nőtt az olyan esetek száma, amikor a parasztokkal szemben adminisztratív módszereket alkalmaztak. A mezőgazdaság kollektivizálásának bonyolult időszakában a legfontosabb feladat járásainkban az volt, hogy a középparasztokat megnyerjék a szövetkezetbe való belépésre. Ugyanis nekik volt a legnagyobb jelentőségük az EFSz-ek szakmai, erkölcsi és anyagi megszilárdítása szempontjából. Ez n^gvon nehéz feladat volt, mert olyan parasztokat kellett a szövetkezetbe lépésre meggyőzni, akik kis földjeiket egy evész életen át végzett becsületes munkával szerezték meg. Tehát a középparasztság meggyőzésére valóban elszánt és következetes agitációs tevékenységre volt szükség. Az a tény, hogy a középparaszt nem mindig lépett be önkéntesen az EFSz-be, hosszú időre meghatározta a szövetkezetekhez, a közös tulajdonhoz és a munkafegyelemhez fűződő viszonyát és ez végülis hatással vollt a szövetkezetek belső megszilárdulására. A középparasztság megnyerése a szövetkezetbe lépésre falvainkban elsősorban attól függött, hogy milyen tapintattal és körültekintéssel kezelték az illetékesek ezt a problémát. Olyan községek is voltak, ahol ez az ügy hónapokig elhúzódott, de olyanok is, ahol a kollektivizálás aránylag rövid időn belül megvalósult. 1952-ben járásainkban a kollektivizáció lényegében befejeződött. A mezőgazdaság szövetkezetesítésében elért mennyiségi sikerekből nagyon sokat levont az a tény, hogy a termelési eredmények nem vol
