Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (10. évfolyam, 1986)
Ág Tibor: Népzenegyűjtés a Csallóközben. A csallóközi népzenegyűjtés múltja
is sok új felfedezéssel gazdagította ismereteinket. Fény derült arra, hogy a strofikus formában jelentkező pentatónia és az ereszkedő kvintváltás a honfoglaló magyarság ősi török népekkel való érintkezésének öröksége. A finnugor dallamrokonság viszont sokáig vita tárgyát képezte. Szabolcsi Bence volt az első, aki rámutatott a nem pentaton hangsorú magyar siratóének és az osztyák-vogul hősi énekek rokonságára. Később Szomjas-Schiffert György és Vargyas Lajos mind a tíz élő nyelvrokon finnugor nép dallamvilágában felderítették a dallamrokonságot.22 Ez pedig egy ütempár szerkezettel épülő, nem meghatározott sorokból álló, tehát nem strofikus szerkezetű, hanem soronként variált diatonikus dallamvilág. A magyar népzenei hagyományban tehát egyaránt megtalálható az ázsiai eredetű török-tatár népek ereszkedő, kvintváltó dallamstílusa és az európai finnugor melodika, amely legmaradandóbban és legépebben a regősénekekben és a siratóénekekben maradt fenn. Ezt azért tartottuk szükségesnek elmondani, mert a Csallóköz népzenei anyagában, itt természetesen a régebbi rétegre gondolunk, ez a kettősség megtalálható. Példatárunkat úgy válogattuk, hogy az új stílusú népdalokon kívül ütempáros szerkezetű gyermekjátékdalok és szokásdallamok, összetett kötetlen szerkezetűek és a strofikus dallamoknak olyan típusai legyenek, amelyekben egyformán megtalálni a kétfajta régi jellegzetességet, mint európai örökséget. A strofikus dallamok között (III. csoport) találunk tiszta ötfokú ereszkedő dallamokat, mint pl. a III/10-es és 20-as dallam, és olyanokat, ahol az ereszkedő kvintváltás nyomai még fellelhetők. (III/2, 3, 8, 13). Példatárunkban szereplő III/5. dallamunkat Kodály Zoltán A magyar népzene című könyvében egy nogáj-tatár dallammal hasonlítja össze és megállapítja, hogy azonossága a csallóközi dallammal kétségtelen. A Csallóköz népzenei hagyományára a legjellemzőbbek a dudanóták. Tánczenénk egyik legrégibb megszólaltatója a duda. A Csallóközben is igen népszerű hangszer lehetett. A hangszerkezelés merev ritmikája sok népdalunk jellegzetessége maradt, annak ellenére, hogy a hangszer ma már eltűnt a gyakorlatból. Dudanótáink közül a III/15 közeli dallamrokonságot mutat azokkal a klasszikus magyar siratódallamokkal, amelyeknek osztyák rokonságát Szabolcsi Bence mutatta ki. A III/31 példánk dallamváltozata az „Apor Lázár“ megjelöléssel virginálra írva, szöveg nélkül a Kájoni-kodexben (1634—1671) található dallamnak. A Koncz Gábor 1771-ből való kéziratában szereplő egyik dallamnak közeli változata a 111/47 példánk. A dúros dudanóták közül a III/50 példánk első három sora határozott rokonságot mutat a Szkárosi-Járdánházi melodárium (1787—92) „Nóták Ilarmóniá jókkal“ 9. darabjával. Szomjas-Schiffert György szerint valószínűleg a régi dudanóta van Szkárosiéknál eldeákosítva. A példatár zenei rendje A példatárban szereplő dallamokat három csoportba osztottuk. Az I. csoportba az ütempáros szerkezetű dallamok kerültek. Gyermekjátékdallamok, egy Balázs-napi köszöntő töredéke és két karácsonyi mendika, amit kis gyerekek énekeltek. Az ütempáros dallamoknál a legkisebb egység, ideje négy, egyméretes hangnyi idő, négy lüktetés, két ütembe osztva. Ez mindig mozgással, cselekménnyel egybekötött ének. Ez az alapképlet, két lépésnek megfelelő idő, mialatt mindegyik láb kétszer é
