Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (10. évfolyam, 1986)
Ág Tibor: Népzenegyűjtés a Csallóközben. A csallóközi népzenegyűjtés múltja
tegóriáját a Csallóközben számos faluban olyan adatközlőktől vette magnetofcnszalagra, akik foglalkozásuk munkadalait hosszú éveken át még ők maguk énekelték, mint községük éjjeliőrei. A felvételek tehát első kézből valók. Ezenkívül széleskörű népzenei kutatást végzett a Csallóközben, amelynek eredménye több mint ezer dallam. Ebből 17 dallamot közre adott a budapesti Tankönyvkiadó gondozásában megjelent „Népdalaink a magyar történelemben“ című dalgyűjteményben.2’1 Olsvai Imre és Martin György, szintén a MTA Népzenekutató Csoportjá nak tudományos munkatársai, 1968-ban gyűjtöttek Vásárúton és Vámosfalun. Olsvai Imre népzenét, Martin György néptáncot.21 E sorok írója 1959—1986 között 51 csallóközi faluban 79 alkalommal gyűjtött. A Csemadck Nyári Néprajzi Szemináriumának hallgatói 1982-ben 12 helységben gyűjtöttek. A dallamanyag általános jellemzése A Csallóközben feljegyzett dalok mennyisége jóval meghaladja a kétezret. Sajnos ennek az anyagnak csak egy része áll rendelkezésünkre. Földrajzi megoszlás szerint a Csallóköz egész területéről van anyagunk, tehát a Feltáj és Altáj népzenei hagyománya egyformán képviselve van. A felszabadulás előtti gyűjtés ugyan csak három falura korlátozódott, de a felszabadulás után a gyűjtési az egész Csallóközre kiterjedt. Bartók Béla, Lajtha László, Manga János, valamint Molnárné Csizy Jolán gyűjtéséből azt ismerjük, ami eddig nyomtatásban megjelent. A Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének jóvoltából a közelmúltban megkaptuk Manga János gútai és nagymegyeri fonográffelvételeinek másolatát. A saját gyűjtésünk 51 helységből 890 dallamot tartalmaz. A Csemadok Nyári Néprajzi Szemináriumának hallgatói 1982- ben 12 helységben 420 gyűjtési egységet rögzítettek. Sajnos a felvételek teljes zenei lejegyzése még nem készült el. Mielőtt még rátérnénk a Csallóközben gyűjtött népzenei anyag jellemzésére, röviden össze kell foglalnunk a népzenekutatás eddigi eredményeit. Bartók Béla és Kodály Zoltán 1920—1937 között dolgozták ki a magyar népdal rendszerezési elveit. Bartók egy leíró- rendszerező összefoglalást készített. Kodály a magyar népzene történeti fejlődésével is foglalkozott. A strofikus dallamokat három nagy csoportba osztották. A régi stílust az ötfokú hangrendszer, az ereszkedő, kvintváltó dallamvezetés jellemezte. Népzenénknek ez a rétege sok vonásában egyezett nyelvrokonaink, a cseremiszek dallamaival. A régi stílusú népdalokon kívül, amelyek Bartók és Kodály szerint az egész anyagnak csupán 15—20 °/oát teszik ki, az új stílusú dallamok a legszámottevőbbek és legelterjedtebbek az egész magyar nyelvterületen. (Kivéve a moldvai csángókat.) Azokat a dallamokat, amelyeket sem a régi, sem az új stílus közé nem lehetett sorolni, egy harmadik „C“ osztályba sorolták. Azóta a népzenekutatás számos új eredménnyel gyarapodott. Új kutatási irányok fejlődtek ki, és új kutatási eredmények születtek. Az öszszegyűlt, mennyiségileg is számottevően gyarapodott népzenei anyagot új szempontok szerint újra és újra rendezték. A gyűjtőmunkán kívül sor került egy széleskörű összehasonlításra Nyugat-Európa zenéjével. Kibővült a gyűjtés a hangszeres zenére, a tánckutatásra, az egyházi népének és a történeti dallamkutatásra. A keleti zenei rokonság kutatása
