Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (10. évfolyam, 1986)

Ág Tibor: Népzenegyűjtés a Csallóközben. A csallóközi népzenegyűjtés múltja

és Kodály végezte el, s valószínűleg ez a munka érlelte meg bennük az elhatározást, hogy az elkezdett gyűjtőmunkát folytassák.

Amikor Bartók Béla a 20-as évek elején megírta első nagy összefoglaló tanulmányát a magyar népdalról, 7.814 népdal állt a rendelkezésére. Azóta — a nagyobbrészt hangfelvételen is rögzített — népdalok száma az MTA Zenetudományi Intézete adattárában már a 150.000-et is meghaladta.

Kodály Zoltán 1905-ben Galántáról indult el első népdalgyűjtő útjára. Liszt Ferenc elképzelését ő valóra váltotta. Ugyanis „gyalogszerrel, utizsákkal a hátán“, bejárta Mátyusföld legeldugottabb falvalt. A gyűjtőút eredménye: 150 népdal. Az első sikereken felbuzdulva a! Zobor-vidékén, majd később Gömörben folytatta a népdalgyűjtést. Ez idő alatt Bartók Béla Erdélyben gyűjtött, majd 1910-ben két ízben járt a Csallóközben: Nagymegyeren. Először márciusban, másodszor november elején. Miért éppen Nagymegyert választotta gyűjtőmunkájának helyéül, ma már nehéz lenne kideríteni, de munkájának eredménye azt bizonyítja, hogy nem választott rosszul. 94 népdalt gyűjtött össze, amelyek nagyobb részét fonográfhengereken is rögzítette. A szöveges dalok egy részét (18 népdalt) már 1924-ben „A magyar népdal“ című könyvének példatárában közzé tette.

Bartók Béla nagymegyeri gyűjtése kitűnő dallamanyagot tartalmaz. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a 94 dallam közül — eddigi tudomásunk szerint — 37-et nyomtatásban is publikáltak. Abban az időben Nagymegyeren még dudás is volt. Bartók, a könyvének végén közölt táblázatban, megjegyzésként feltünteti, hogy a felvételek közül 7 dudajáték. De a dallamok eredetiségét az is bizonyítja, hogy a zeneszerzők is szép számmal merítettek a közölt dallamokból. Bárdos Lajos 4 népszerű kórusművében használt fel népdalokat Bartók nagymegyeri gyűjtéséből-. (A „János bácsi hegedűje“, a „Pozsony mellett“, a „Béres vagyok béres“ és a „Magas a rutafa“ címűekben.)

Maga Bartók Béla is felhasznált egy nagymegyeri dallamot „Tizenöt magyar parasztdal“ (1914—1918) illetve „Magyar parasztdalok“ című művében. Az I. világháború éveiben zongorára komponált népdalfeldolgozást, a Tizenöt magyar parasztdal-t Bartók 1933-ban átdolgozta nagyzenekarra. Ezt a népdalt ma! már Nagymegyeren nem ismerik, de a Csallóköz többi falvaiban még él.

Bartók Béla a magyarlakta területet négy zenedialektus-területre osztotta fel: I. a dunántúli, II. a Dunától és Tiszától északra eső, III. a tisza-vidéki vagy nagy-alföldi, IV. az erdélyi (ideszámítva Bukovinát).

Ezek szerint a csehszlovákiai magyarság népzenei hagyománya a II. zenedialektus-területhez tartozik. A népzenei anyag vizsgálatánál elsősorban a régi stílusú dallamokra terelődik a figyelem. Ugyanis az új stílusú népdaloknál nem mutatkozik olyan lényeges különbség az egyes zenedialektus területek népdalai között, mint a régi stílusnál. Az egyes területeket sem úgy kell értelmezni, hogy azok teljesen egységes és kizárólagosan csak arra a területre jellemző dallamanyaggal rendelkeznek, amelyek más területen nem találhatók meg. Ugyan akadnak olyan dallamok is, amelyek csak egy területen ismertek. Maga egy-egy zenedialektus-terület is több kisebb területre osztható. Egy ilyen kisebb terület a Csallóköz és a Mátyusföld. Ez a terület már századunk elején sem tartozott a különösen hagyományőrző területekhez. Néprajzi érdé