Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (10. évfolyam, 1986)
Liszka József: Adalékok az emberélethez kapcsolódó szokások ismeretéhez Alistálon
(„ajtóruha“). A falubeliek ebből tudták, hogy halott van a háznál. Miután a koporsót leszögezték, a férfi rokonok, jó ismerősök („vivők) lábbal előre kivitték az udvarra, ahol az egyházi szertartás zajlott (adatközlőim jajszóval történő siratásra nem emlékeztek). A temetőbe négy férfi „vivő“ a Szent Mihály-lován vitte ki (esetleg kocsin szállították). Az elföldelés közben a közelben állók igyekeztek egy-egy marék földet az elhunyt után dobni („ezzel köszönnek el tőle“). A reformátusok a temetés során nem tesznek semmilyen sírjelet, fejfát, de igyekeznek minél hamarabb sírkövet állíttatni. A római katolikusok „sírkörösztöt“ állíttat nak, amit azonban szintén kő síremlékkel váltanak föl rövidesen (A három temető — Alistál, Felistái és Tőnye — sírjelanyaga ma egy teljesen polgáriasuk ízléskultúrát tükröz vissza. A helyi hagyományba gyökerező, helybeliek által készített hagyományos sírjelet gyakorlatilag nem találni). Temetés után, elsősorban a távolabbról érkezett rokonok megven dégelésére, halotti tort rendeztek. A családtagokon kívül még a „vivők“ voltak erre hivatalosak, de általában megjelentek ott a falu szegényei is, akik az ételen kívül kaptak a halott holmijából is. A halotti toron „mindenki jóllakott“, és gyakran „dínom-dánommá fajult“. A közeli rokont egy esztendeig gyászolták, a távolabbit hat hétig. A nők fekete ruhában, fekete kendőben gyászoltak. A férfiak fekete karszalaggal, kis fekete zsinórral a kabátgalléron. A halál évfordulóján, a halott nevenapján, halottak napján a hozzátartozók rendbetették a sírt, friss virágot vittek rá, ill. gyertyát égettek. Jegyzetek i) Alistál (Hroboftovo) három település — Alistál, Felistái és Tőnye — egyesítésével keletkezett 1940-ben. Földműveléssel foglalkozó lakossága (részben uradalmi cselédek) római katolikus és református vallású (vö. Vlastivedný slovník obcí na Slo vensku I. 459. Bratislava, 1977). Mivel a három kis település lakossága már évszázadok óta gyakorlatilag egy közösségben él, adataimat nem bontottam szét az eredet szempontjából, hanem általában mint alistáli jelenségekről beszélek. 7) Ezúton mondok köszönetét helybeli segítőtársaimnak, akik türelmes megértése nélkül még ez a foghíjas munka sem születhetett volna meg. Köszönettel tartozom Nagy Éva és Kovács Tibor pedagógusoknak, akik helyismeretükkel segítették mun kamat, valamint beszélgetőpartnereimnek: 1. Bartalos Istvánné Németh Aranka, sz. 1943; ref. 2. Beke Lajosné Rásó Emma, sz. 1926; ref. 3. Horváth Gyuláné Csecho Julianna, sz. 1913 (Csilizpatas); ref. 4. Kemény István, sz. 1917; r. kát. 5. Kemény Istvánné Szalacsi Ilona, sz. 1917; ref. 6. Nagy Ferencné Kemény Mária, sz. 1950; r. kát. 3) Rövid kutatómunkám során nem sikerült kéziratos vőfénykönyvre bukkannom. Az elmondás alapján lejegyzett néhány töredék pedig annyira általános, hogy közlésük teljesen fölöslegesnek látszik.
