Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (10. évfolyam, 1986)
Liszka József: Adalékok az emberélethez kapcsolódó szokások ismeretéhez Alistálon
radon igen. Még az is előfordult, hogy meggyulladt a menyasszony szoknyája. Aki nagyon berúgott a lakodalomban, azt „szivességbű“ talicskán tolták haza. Halál, temetés Az élet utolsó állomását, az idős korban bekövetkező halált az alistáli ember is belenyugvással veszi tudomásul. Egy csomó, hiedelmeken és praktikus megfigyeléseken alapuló előjelből próbálnak következtetni rá. A halálelőjelek egyik csoportját az állatok különös viselkedése jelenti: ha a „bagú csuvikkút“, az halottat jelentett. Ha a „kutya baúgat“, három napon belül halott lesz a háznál. A házban történő váratlan, megmagyarázhatatlan események (pl. leesik a tükör a falról, megreped a fal stb. j is arra utalnak. Bizonyos álmok alapján is erre következtetnek (pl. ha valakinek kiesik álmában a foga, az halottat jelent a családból). Ha Csilizpatason megjelent a koldus, azt szokták mondani, hogy „no, ez koporsót hozott a faluba“ (tehát valaki rövidesen meghal). Ugyanitt vélekedtek úgy, ha „nehezen szólnak a harangok, valaki halott lesz“. A nagybeteg állapotából is következtetni tudtak a közeli halálra (ha az orra alatt elkezd fehéredni, rövidesen meghal), ezért lassan megtették az első előkészületeket a temetésre. Nagy büntetésnek tartották, ha valaki nehezen bírt meghalni, ezért nem volt szabad hangosan sírni a haldokló fölött, mert azzal csak késleltetnék a halálát. Csilizpatason a múlt század végén történt meg, hogy egy boszorkánynak tartott idős asszony sehogy sem bírt meghalni, ezért egy ciroksöprűt nyomtak a kezébe, hogy annak adja át tudományát. így aztán már meghalt. Ezután ezt a söprűt elégették. „Ez volt az utolsó boszorkányégetés Patason“ — szokták mondani tréfásan a helybeliek. A halál beállta után az elhunyt mellett állók közül valaki lefogta a szemét, az állát pedig egy kendővel felkötötték ( a lábak összekötésének szokásáról nem tudnak). A szobában lévő tükröt fekete kendővel borították le, amit csak a temetés után vettek le róla. Valamelyik rokon férfi értesítette a halálesetről a rokonokat, ismerősöket és szólt a papnak és a harangozónak is. Egy közeli hozzátartozó vagy szomszéd mosdatta meg és öltöztette fel a halottat (a halottmosdató vizet később a „ganéjra“ öntötték). Az elhunytra általában a legszebb ünneplő ruháját adták, és a koporsóba helyezték kedves tárgyait (pipa, dohányzacskó, pipaszurkáló, imakönyv vagy zsoltároskönyv stb.). Ha valamit kifelejtettek, azt tartották, hogy a halott visszajön érte (ennek a hazajárásnak, véleményük szerint, úgy lehetett véget vetni, ha a hiányzó tárgyat beleásták a halott sírjába). A halott a temetésig általában két éjszaka volt fölravatalozva a „tisztaszobában“, lábbal az ajtó felé, de csak egyszer virrasztották, akkor sem egész éjjel és csak a legközelebbi rokonok. Közben a temetőben a sírt is ki kellett ásni. Ezt valamikor a rokonok, barátok végezték el kölcsönös segítségképpen, s legfeljebb egy üveg pálinkát vittek ki nekik a halott hozzátartozói. A második világháború óta már fizetett sírásói vannak a falunak és a régi, kaláka-szerű közös munka emléke most már csak a koporsó elföldelésekor mutatkozik meg, amiben az összes gyászoló férfirokon részt vesz. Általában egyszerű sírgödröt ástak, de az is előfordult, hogy „pandaba tettík“ — elsősorban a házastársakat. A temetés napján fekete drapériát akasztottak a bejárati ajtóra