Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (10. évfolyam, 1986)
Liszka József: Adalékok az emberélethez kapcsolódó szokások ismeretéhez Alistálon
szerint a keresztapát felkérték a násznagy! tisztség betöltésére (több gyerek esetében azonban igyekeztek mindenkor más-más násznagyot választani, nehogy mindig „egyet nyúzzanak“. A násznagyi tisztség ugyanis elég jelentős többletkiadásokkal járt.] Körülbelül egy hónappal az esküvő előtt a násznagy elment megkérni a leány kezét. Ekkor beszélték meg a lakodalom pontos időpontját és az egyéb részleteket is. Amikor már ki volt tűzve az esküvő napja, akkor a rokonságból egy szókimondó legényt (keresztgyereket) „vőfíny“-nek választottak meg, aki szeniélyesen ment el minden rokont, jó ismerőst meghívni a lakodalomba. Az ifjú pár akkoriban jelentette be házasodási szándékát („beiratkoztak“) a papnál, aki ezt követően három vasárnapon kihirdette az egybekelőket. Nagyobb eljegyzést nem tartottak. A leány jegykendőt adott a legénynek. A reformátusoknál még századunk elején sem általános a jegygyűrű. A katolikusoknál viszont ekkor már kötelező volt, ezért a szegényebbek még kölcsön is szoktak kérni. A lakodalom időpontja előtti napokban a meghívottak sorra elvitték a lakodalmas házhoz az ajándékaikat (ezek általában a lakodalmi ételek elkészítéséhez szükséges nyersanyagok — tojás, liszt, tyúk stb. — voltak. Drága nászajándék vásárlása csak az utóbbi években jött divatba. 1932-ben például az egyik adatközlőm lakodalma alkalmából lepedőket, „párnahajait“, edényeket és hasonlókat kapott). Ekkor készítették el a lakodalom sült tésztáit is, főleg a kulcsos kalácsot („fonyottlepény“), amit régebben kemencében sütöttek. A lakodalom előtti éjjelen Csilizpatason a menyasszony egy zsebkendőre csomót kötött, s azt a párnája alá tette. Azt tartották, ha ez aj zsebkendő reggelre nedves (ti. könnyes) lett, akkor szomorú lesz az élete asszonykorában. A lakodalom napján, miután az ifjú pár és a násznép megjött a délután négy óra körül zajló egyházi szertartásról a lakodalmas házhoz (csak a lányos háznál tartottak lakodalmat), a frissen egybekeltek előtt egy tányért vágtak a földhöz, mondván: „mikor ezek a cserepek összeállnak, akkor váljatok el“. Ugyanekkor az ifjú asszonynak söprenie, az újdonsült férjnek pedig „csököt“ (fatőkét) kellett vágnia, hogy bebizonyosodjék, milyen dolgosak lesznek a házaséletben. Házbalépéskor a menyasszony anyósa egy vékából búzát szórt a párna, mondván: „Annyi áldás szálljon rátok, amennyi szem búza rátok száll!“ vagy: • , . • . „Annyi gyereketek legyen, amennyi konkoly ebben van!“ A lakodalmi ünnepség ideje alatt az ifjú pár helye mindig a sarokban volt, hogy az éjszaka folyamán ne szökhessenek meg. Az ünnepi vacsora egyes fogásait a vőfény jelentette be tréfás versike kíséretében3. Amikor a levest hozta be, akkor — a vendégsereg nagy ijedelmére — a tálat készakarva leejtette. Leves persze nem volt benne. Vacsora után a bekötött kezű szakácsnőt vezette elő, mondván, hogy az megégette a kezét és pénzre lenne szükség, orvosra. „Kóduló szavakat mondott a vőfíny“. Ha az est folyamán valakinek sikerült ellopnia a menyasszony cipőjét, akkor azt a násznagynak keleti megfizetnie, kiváltania pénzért, mert különben a menyasszony nem mehetett volna táncolni. A lakodalom hajnalig tartott. Egyik adatközlőm szerint Alistálon és Csilizpatason nem volt szokásban a hajnaltűzugrás, de Szapon és Nyá-
