Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (10. évfolyam, 1986)
Danter Izabella: Népi gyógyítás a Csilizközben
Aki vérszegény volt, sok „céklát“ tanácsoltak neki enni. A cukorbetegnek „csóványfőzetet“ [81] kell inni rendszeresen. A „csóványteja (81) az „idegekrű“ is jó. Hasonló hatása van a „vasfű” (83) teájának is. Ha valaki fél a halottaktól, abból a vízből kell innia, amivel a kenyeret megsütés után szokták lemosni. Az aranyér gyógyítására a meleget használták. Leginkább megfázástól lehetett kapni. Egész „vöröshejmát“ (5) parázsban megsütöttek és melegen az aranyérre tették. Akinek volt aranyere, a cickafark (4) vagy a kamilla (40) meleg főzetébe kellett beleülnie. Használt még az is, ha a beteget meleg téglára ültették. Volt olyan ember, aki a saját meleg vizeletével mosta az aranyerét. A szapi krónikában található az az adat, amely a kolera hatásos, otthon is elkészíthető gyógyszerét tartalmazza, és az 1831-es nagy járvány idején adták rendeletként ki az általános használatát. „Fél pint borszesz (spiritusz), 2 lat kámfor, 2 lat mustár, 2 lat fokhagyma megtörve, 1 lat törött bors, fél meszely erős ecet, fél lat körisfabogár szárítva és megtörve, fél lat szalmiákszesz. Mindezt gyenge tűzön óvatosan víz fölött megmelegítjük. Leszűrjük. Egy flanelt darabra kenünk belőle és a beteg lábát, kezét, altestét bedörzsöljük. Ettől erősen izzad. Jó melegen betakarva legyen. Aki eképpen van gyógyítva veszedelemtől tökéletesen megmentetik“.12 6. A növényi eredetű gyógyító szerek A csilizközi ember növényismerete nagyon gazdag. Az általánosan ismert gyógynövényeket csaknem mind használta az egyes betegségek gyógyítására a mindfennapi életben. Az általuk ismert növényeket rendszeresen gyűjtötték, padláson szárítgatták és vászonzacskóban tárolva egész évben használták. Ügy tartották , hogy „Isten fűbe-fába atta a orvosságot“. Általánosan ismert volt az „ezerjófű“ (21), amely a néphit szerint „mindenre jó vót”. A csipkebogyó (58) teáját rendszeresen főzték és víz helyett itták. „A kamilla (40) mindig nevezetes valami vót“. A „csóvány“ (81) sok vasat tartalmaz, rendszeresen jó inni, mert erősíti a szervezetet. A „fodormenta“ (41) teája nagyon egészséges. Erősítő a dióhéjból (34) főzött tea is. Egy bősi adatközlő szerint az idősebbek a következő gyógyitalt készítették: borovicskában többféle ízes növényt hagytak ázni („zsálo (62), kakukkfű“ (75)) és még mások) és sok kockacukornál jól elkeverték. Ebből reggelente egy-egy gyűszűnyit ittak. A gyermekláncfű (72) virágából mézet készítettek, amelyből minden nap be kellett kapni egy kiskanálravalót. 250 db „kákicsvirágot“ (72) 1 liter vízben 1 citrommal 40 percig főzzük. Ha kihűlt, le kellett szűrni, másnap 1 kg cukorral mézzé kellett főzni. Mindannak ellenére, hogy sok növény, amely szerves részét képezte a népi gyógyításnak, ma már kiveszőiéiben van, vagy egyáltalán nem található meg, azt tapasztalhatjuk, hogy az utóbbi években újra fellendült a gyógynövények iránti érdeklődés, amelyet főként az ezzel a témával foglalkozó irodalom bővülése és terjesztése segített elő. Azok (az idősebb generáció tagjai), akik jó ismerői a házi gyógyító szereknek, tudása, igaz, a régi hagyományokban gyökerezik, de ötvöződik, korrigálódik az újonnan szerzett ismeretekkel, amelyekre a napjainkban megjelenő e témával foglalkozó kiadványokból tesznek szert. Az itt közreadott csilizközi népi gyógyítással foglalkozó leíró jellegű munkában a növényi eredetű gyógyító szerek megnevezésénél a szövegben a népi megnevezést használtam, zárójelben utalok a növény botani
