Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (10. évfolyam, 1986)

Danter Izabella: Népi gyógyítás a Csilizközben

leesett a testről magától, mások szerint pedig ha már fájósán szívta a vért, meg kellett sózni, ilyenkor elvált a testtől és „kiokátta“ magából a vért. A csíkos pióca volt a jó, „evőt a szolid pijóca“, a fekete pióca volt a rossz, „mer az a jó vírt szíta ki“. Ha valakinek fájt a foga,nádszálba tették a piócát, úgy ragasztották a szájban az ínyre, hogy kiszívja a rossz vért:

5. 5. A belső szervek megbetegedései

Hasfájás esetén a kámforos borovicskát itták. Borogatásként a kámfort zsírral jól összekeverték, a beteg hasát bekenték vele és jó erősen átkötötték.

Gyomorfájáskor hatékonyak voltak az egyes gyógyteák. Jó volt ilyenkor a „fehírüröm (10), az ezerjófű (21), a kamilla (40), a zsáló (62), a kakukkfű (5), a dióhéj (34) vagy a dijólevíl“ (34) teája. Az „oroszteja“ (73) is tisztította a gyomrot. Gyomorégéskor szódabikarbónás vizet kellett inni. Emésztési zavarok esetén kámforos borovicskát ittak vagy sósborszeszes kockacukrot ettek. Ha valaki a gyomrától volt lázas, nagyon ajánlották a sövények alatt termő „főditök“ (16) gyökerének a használatát. A növény gyökerét le kellett szeletelni, nyersen ruha közé tenni, és a beteg hasára, gyomrára kötni. Gyomorfájáskor, ha valaki megerőltette magát, „meghúszta megát“, disznózsírral megkenték a hasát és „vízicsöklevelet (tavirózsát)“ (47) tettek rá.

Hasmenésre legjobb a koplalás. A gyomor és a belek „kipucullásáro székifűteját (40) vagy oroszteját“ (73) fogyasztottak. Használt a „balzsam“ (45) teája is. Jó volt ilyenkor egy „csosza” erős pálinkát inni. Enni pedig hasmenés esetén „csukolládét, kakaót (74), kenyírhéjat, kökínbogyót (54), rizskását“ (46), faszenet kellett. Borogatásként meleg sót tettek a beteg hasára. Máskor pedig téglát melegítettek, ecetet öntöttek rá, letakarták ruhával és erre ültették a beteget.

Székrekedéskor „szívabefőttet (55), kamillateját“ (40), egy kiskanálnyi olajat vagy forró vízben feloldott keserű sót kellett fogyasztani.

A gilisztásnak a „perje“ (3) (tarackbúza) teáját kellett inni. Használt ilyenkor a sok „foghajma“ (6) fogyasztása is.

A sárgaság erős gyomorrontástól, sok zsíros étel fogyasztásától kapható. A betegség irracionális okozója viszont az, ha valaki ablakon át nézi meg a kiterített halottat. Az így kapott sárgaságot a néphit szerint többféle módon lehet gyógyítani. A mágikus eljárások elsősorban a színanalógián alapulnak. A sárgaságos betegre sárga ruhát tettek, ez lehúzta a betegséget. A sárgaságos betegnek sok „sárgotököt“ (26) kellett enni. Ha a kisgyermek sárgaságos volt, „fokhagymagörözdököt“ (6) füzérnek fűzték fel, és a gyermek nyakába akasztották.

A részeg emberbe tejet kellett önteni, mert „ez összekapja benne a alkoholt, eeveszi a mírgit a itaanak“.

Szíverősítő hatása van, ha valaki víz helyett a dióhéj (31) főzetét cukorral issza.

Vesére jó a „petrezsírzöggye, a zsurló (2), a födiszeder“ (59) teája. Vesebántalmakat megfázástól lehet kapni, ezért nagyon jó volt rá a száraz meleg borogatás, amelyre a beteget ráültették, vagy a hasát és a derekát borították be vele.

Epebántalmak ellen jó a „cickafark (4) a lándzsás útifű (52), a kamilla (40), az ezerjófü (21) és a kákicsvirág (72)“ gyökerének a teája. Akinek fáj az epéje, egyen sok „feketeretket“ (56). Egy bősi adatközlő szerint a „feketeretek“ (56) belsejét kivájták és pálinkát öntöttek bele, egy napig állni hagyták benne, és ebből naponta egy gyűszűnyit ittak.