Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (10. évfolyam, 1986)

Danter Izabella: Népi gyógyítás a Csilizközben

5. 4. Az ízületek és csontok betegségei

A Csilizköz csaknem minden falujában volt olyan ember, aki helyre tudta tenni a ficamot. A csontok helyretétele után ajánlatos volt, hogy borogatásként reszelt „nadárgyökeret“ (70) kössenek rá.

A töréssel orvoshoz fordultak. Némelyik népi gyógyító, aki értett a ficamok gyógyításához, bekötötte az egyszerűbb törést vagy csontrepedést is. Ilyenkor a törött testrészt vagy végtagot fadongákkal körülrakták és jó szorosan átkötötték. A csontok összeforrása után a kötést levették és utókezelésként langyos sós vízbe áztatták, és mozgatták a végtagot, hogy erősödjön.

A reuma nagyon elterjedt betegség volt, és különböző gyógymódokat alkalmaztak a reumatikus fájdalmak enyhítésére. „Bilindekmagot“ (33) áztattak szeszben és azzal maszírozták a fájós testrészt. A fájdalmak enyhítésére balzsamot készítettek megtört „foghajmábú“ (6) és mézből, amelyet a fájós testrészbe erősen bedörzsöltek. A reuma ellen fürdőnek a „csollán (81), az apróbojtorján (2), a farkasómalevél (8), a szína (77), a zsurló (27)“ főzetét használták. Jó volt a meleg sósvizes fürdő is. Reumára víz helyett itták a „csollán (81), az erdei málvo (39), a zsurló“ (27) teáját.

A szúrás éles fájdalomként jelentkezett a derékban vagy a végtagokban. Megfázástól, vagy ha valaki meghúzta magát, attól lehetett kapni. Az ilyen jellegű fájásokra „kelkábosztát“ (14) használtak. Leveleit megnyomkodták, megböködték, megkenték zsírral és a fájós testrészre helyezték.

Az izületi fájások is gyakoriak voltak. Ezekre ajánlatos volt a különböző fürdők alkalmazása. Fürdőt készítettek az ökörfarkkóróból (82), a székifűből (40), a szénamagból (77) és magából a szénából is. Borogatásként használták a lenmagkását (36) vízben megfőzve. A fájós testrészt spirituszban áztatott reszelt tormával (9) dörzsölték be. A fájós int, a „rosszú kifekütt“ nyakat reggeli éhnyállal kenegették meg. Az eres lábakat szénapolyva (77) főzetében áztatták. Hasonló módon használták a papsajt (38) és az „ezerjófű“ (21) főzetét is. Az eres lábakra borogatásként jó volt a „csóvány“ (71) vagy a papsajt (38) megfőzve, tiszta gyolcsba csomagolva.

Tzomcsúcsgyulladásra a „libavirágból“ (12) főzött fürdőt használták.

A dagadt testrészre előszeretettel használták a lapulevelet. Leveleit nyersen megtörték, megzsírozták és a fájós testrészre kötötték. Spirituszszál is szokás volt megkenni a fájdalom enyhítésére. Borogatásként a vízben főtt lenmagot (36) tiszta rongyba csomagolva használták. Elterjedt volt az ólomecetes és a saívanykás fehérboros ruha vagy az ecetes borogatás (fél liter vízbe 1 dcl ecetet kevertek) használata. A fájós derékra sót melegítettek; a „nadálygyökeret“ (70) nyersen megreszelve borították rá vagy egész „krumpikat“ (67) forrón rongyba csomagolva a derekukhoz kötötték.

A pióca használata általánosan elterjedt volt a Csilizközben. Patakokban, vizenyős, lápos, nedves helyeken szedték, gyakran otthon is tárolták az ablakban nagyobb üvegekben. Főleg téli használatra tartalékolták így. Használták fogfájásra, derékfájásra, reumára, dagadt testrészre, eres lábra, vagy ha „szúrták az oldalát“ valakinek. A piócát ráhelyezték a test fájós részére, az ott megtalálva a rossz vért rátapadt a testre és teleszívta magát vérrel. Egyes vélemények szerint, ha teleszívta magát,