Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (10. évfolyam, 1986)
Danter Izabella: Népi gyógyítás a Csilizközben
többször kell kortyolni. Erős köhögés esetén felszaggatta a lerakódást az is, ha mézzel kikevert tojássárgáját ettek. Kockacukorra csepegtetett petróleum is melltisztító volt. A köhögős kisgyereknek azt ajánlották, hogy sok zsíros kenyeret egyen. Nehéz köhögés esetén kel levelet (14) pároltak, megzsírozták és a beteg mellére borították. Borogatásként alkalmazták még magát a sótalan disznózsírt, amelyet dohánypapirosra kentek, a nyúlhájszélet, amely „főszaggassa a slejmet“, vagy a szarvaszsírt. Szamárköhögés ellen zabszalmából (11), (amelyen még rajta volt a toklásza, de már ki volt a mag csépelve) készítettek teát a betegnek. Tüdőgyulladáskor, magas láz esetén alkalmazták a „körösztkötíst“. A tüdőbajos ember sok „vöröshajmát“ (5) egyen. Víz helyett az ilyen ember igyon „zsáloteját“ (62), bodzateát (63) vagy a „vadgesztenye“ (1) gumójának a főzetét. A „fodormenta” (41) teája a „légutakat“ nyitja. Egy szapi adatközlő emlékszik vissza: „Csollánteját (81) köllött főznyi, eggy kis zsírt beletennyi és észt rendszeressen innyi. Én vótam tüdőbajos kislánkorömba, anyám itatta észt velem. A orvos nem akarta eehinnyi, hogy úgy heeregyöttem”. 5. 3. Az orr, fül, száj, fej betegségei A gyakori orrvérzés esetén „cickafark“ (4) főzetét kellett az orrba szippantani, ez elállította a vérzést. Erős fülfájáskor kétféle módszerrel próbálkoztak. A fájdalom csillapítására vagy magába a fülbe szúrtak valami szert, vagy borogatást tettek a fülre. A vattába csomagolt kámfordarabka, amelyet a fülbe tettek „röggere kihúszta a fájást“. Hasonlóan hatásos volt a vattába csomagolt „fokhajmagörözd“ (6) is. Gyakran evőkanálba 4—5 cseppnyi disznózsírt olvasztottak fel és ezt csepegtették a fülbe. Általánosan ismert növényi eredetü gyógyszer volt a fülfájásra a „fülbecsavaró „ménkű“ (66). Ennek a felső hártyáját lehúzták és a levét csepegtették a fülbe. Gyakran használták úgy is, hogy egy kis darabot a leveléből letörtek és ezt tették a fülbe. A fülbecsavaró (66) megfőzve borogatásként is használatos volt. Borogatásként használták még a „foghajmaszárot“ (6) megmelegítve ruhába csomagolva, a meleg korpát, a meleg sót vagy egy meleg födöt. A fájós fület gyakran székifü (40) főzetével is gőzölték. A fogfájás gyógyítására is ismertek többféle gyógymódot. Fogfájás esetén a szájat pálinkával, zsályateával (62), sósborszeszes vízzel öblögették. A fájós fogra meleg sót, korpát, váltakozva hideg és meleg borogatást vagy esetleg jeget raktak. Ha a romlott fogtól az arc is bedagadt, a dagadás helyére piócát tettek, amely „kiszíta a gennyes vírt“. A fájós ínyt rummal dörzsölték be. A fájdalom csillapításába a székifű főzetével való gőzölést, vagy az égő parázsra szórt „bilindekmaggaa“ (33) való füstölést alkalmazták. Ha valakinek fájt a foga az ellenkező oldali könyökére egy fokhagymagerezdet (6) kötöttek, vagy az ellenkező oldalon a fülébe szúrták ugyanazt. Fogfájáskor szokás volt még az is, hogy a fogat és az ínyt a reggeli éhnyállal dörzsölték meg. Ha a fájós fog mozgott is, otthon kihúzták maguknak a kilincsre és a .fogra kötött kötél segítségével. A lyukas fogba fájdalom esetén ezeket a szereket szúrták: gabót(43), tömjént („tömíny“, amely veszélyes volt, mert a többi fogat is megbolygathatta), kettéharapot borsot (47), vattába csomagolt kámfort, szegfűszeget (71), sósborszeszbe áztatott kis vattát vagy fokhagymát (6). A szembetegségek közül a leggyakrabban előforduló betegség a szem gyulladása volt. Ha valaki huzatot kapott, „begyulatt a szeme“, „csípás“
