Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (10. évfolyam, 1986)
Danter Izabella: Népi gyógyítás a Csilizközben
főtt „krumpi“ (67) felett kellett a fejet tartani pokróccal letakarva. Ez jól kitisztította az orrot. Megfázásos betegség volt a „spanyol“ is, amely gyakran a gyomorra mehetett. Ez a betegség az első világháborút követő években terjedt el, s főleg gyerekek és idősebbek haltak bele. Házilag szeszes ital fogyasztásával próbálták gyógyítani. Torokfájáskor elsősorban a torok öblögetését ajánlották. Kamilla (40, „zsályo“ (62) és útifű (52) összefőzött teájával kellett „gurguláznyi“. A fájós torok öblögetésére jó volt a langyos sós víz, sósborszeszes, a szódabikarbónás vagy a timsós víz reggel és este. A gyakran torokfájós gyereknek naponta adtak csukamájolajat. Torkát petróleumos ruhával is ki szokták törölni. Egy kulcsodi asszony szerint a gyerek torkát „jódtintúrás“ tollal fertőtlenítették. A kényes torkú gyereknek „ídesfagyökeret“ (30) adtak rágogatni. A torokfájásra elterjedt volt a különféle borogatás használata is. Székifüvet (40) megfőzve, ruhába csomagolva kötötték a torokra. A meleg korpa és a „lemmagkása“ (36) hasonló használata is elterjedt volt. Ha a mandulák gyulladásban voltak, nyers reszelt „krumpit“ (67) tiszta gyolcsba csomagolva tettek a „mandulák hejire“. Erre használták még a szennyes vászontörülközőt, a langyos zsíros mosogatórongyot, az átmelegített (nedves, izzadt, meleg) kapcát, a melegvizes ruhát, amelyre állottvizes ruhát és száraz ruhát is tettek, hogy jó „dunszba“ Jegyen. A torokfájás enyhítésére jó volt az is, ha reggelente a nyakat éhnyállal megdörgölgették. Elterjedt volt az a szokás is, hogy az általuk látogatott búcsújáróhelyről szentelt vizet hoztak, amelyből ilyenkor adtak egy-egy kortyot a betegnek. így használták a szentelt bort is. Medvén ismerik azt az eljárást, amely során, ha torokfájós volt valaki, „eggy evőkenálbo rumot öncsőn és ígesse ki belölle a szeszt, hogy meggyújcsa megát a rumot, a maradíkot pedig nyeejje le“. Torokfájás esetén hatékony még a sósvízzel való torokgőzölés is. Egy kis edényben sós vizet kell forralni, ráhelyezni egy tölcsért a széles szájával, a végét pedig lekötni egy gyolcsdarabbal és így a szájba helyezni. j Az egyházi szertartásokhoz kapcsolódik és vallási eredetű a balázsolás, amely a torokfájástól való megvédésre szolgál. Köhögés ellen a következő teákat ajánlották inni: „vöröshajma“ (5) teáját, dióhéjból (34) és ennek a belső hártyájából készített teát cukorral ízesítve, de hasznos volt a kettő összefőzése is. A kakukkfű (75) teája melltisztító. Köhögéskor víz helyett itták az „egácivirág“ (57), az ökörfarkkóró (82), az apróbojtorján (2), a bodza (63) az „ezerjófű“ (21), az ánizs (51) teáját külön-külön vagy együtt. A hársfavirágból (76) főzött tea egymagában köhögés ellen nem jó, mert kiszárítja ai légcsőt, „rászáríccsa a tüdőre a hurutot, nem szaggassa fő“. Hatékony volt viszont a pirított cukor, amelyet tejjel kellett leforrázni és egy kevés kacsazsírt belekeverni. Pirított cukorral ízesítették a „zsályo“ (62) és a „vöröshajma“ (5) főzetét is. Ilyenkor égetett cukrot is jó volt szopogatni. Jól ismert gyógymód volt az is, hogy a „vöröshajmát (5) rédli-“ben megsütötték, a levét egy tiszta vékony gyolcson átnyomták és ebből napjában háromszor egy-egy kiskanállal bekaptak. Jól tisztítja a légzőutakat a reszelt torma (9) is mézzel összekeverve. Egy medvei adatközlő szerint a következő recept a bevált köhögés ellen. Egy decinyi rozs- (64) vagy szilvapálinkát (55) kell forralni, egy kiskanál mézet és egy fél kiskanálnyi kacsazsírt kell beletenni. Ebből langyosan naponta
