Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (10. évfolyam, 1986)
Danter Izabella: Népi gyógyítás a Csilizközben
4. Szemmelverés A mágikus elemekből álló gyógyító eljárások a mai gyűjtés folyamán a legnehezebben, a legtöbb energiaráfordítással és csak sok keresés után kerülnek felszínre. Lényegében az érintkezésen alapuló mágia és a hasonlóságon alapuló analógiás mágia van képviselve bennük. Mivel az egyes betegségekre vonatkozó népi gyógymódokban gyakran ötvöződnek egymással a racionális és az irracionális elemek, nem tartom megfelelőnek, hogy ebből a szempontból elemezzem az összegyűjtött adatokat. Ebben a fejezetben csak a szemmelverésre vonatkozó csilizközi adatokat tárgyalom, melyek összességében igen gazdagok, sokrétűek. A szóbanforgó jelenség létezésében sok esetben még ma is hisznek. Ki tudott igézni? Erre a kérdésre több adat is létezik. A legáltalánosabban ismert tulajdonsága az ilyen embernek az, hogy össze van nőve a szemöldöke, amely széles és vastag. Általánosan elterjedt adat az is, hogy a „szúrós“ szemű öregasszony vagy öregember tudott igézni. Egy csilizradványi adatközlő így mondta el: „Úgy monták a öregek, hogy eggy évbe eccer mindenkinek a szeme megárt, csak azt nem tunnyi, hogy mikor, ezír nem lehet ellene vídekeznyi“. Kulcsodon úgy hitték, hogy mindenki tud igézni, csak ne álljon meg a szeme semmin. Akinek a „szeme karikájo dupla (nagyon sötét a szeme)“, „erős a szemsugara“, „túl erős szeme van“ és mereven megnéz valamit vagy valakit, „agyondicsíri, rácsudákozik“. az olyan mind tudott igézni. Sokszor maga nem is tudott erről a tulaidonságáról. Nem szándékosan igézett meg valakit az olyan ember sem, akinek a „szeme fárott“ volt, „szemeire ment a fároccság (mégpedig azért, mert nem tudta levenni a szemét valamiről, valakiről, olyan fáradt volt a szeme), rajta felejtette a számit“. Bősről származik az az adat melv szerint az olyan ember tudott igazán igézni, aki átszopott három nagypénteket. Általánosan ismert az is, hogy annak a kisgyermeknek, aki reggel még nem mosakodott, vagy olyan embernek, aki messziről jött, nem engedték megnézni a kisbabát, mert megigézi. A Csilizközben az igézést megelőző eljárások számtalan formája ismert főleg az újszülöttel kapcsolatban. Általánosan elterjedt szokás volt, hngv a kelengye készítésekor a kisingek alját kifelé szegték be, nehogv valaki a kisbabát megigézze. Hasonló preventív eljárás volt az is, hogy piros szalagot kötöttek a kisbaba pólyakötőjére, a csuklójára, kisingére. hajába vagy sapkájába. Szokás volt az is, hogy valamelyik ruhadarabját (kezeslábas, kising, bugyogó) fordítva adták rá. Az anyja minden elalvás előtt kinyalta! a gyereke szemét. Minden reggel pedig az „íjeli pisispelenkávú“ megtörülgette a gyermek szemét, az arcát fölfelé. Ha valaki megnézte a kisbabát, ajánlatos volt háromszor köpni a baba szemére úgy. hogy meg ne ártson neki. Ha az illető, aki megnézte a gyereket, nagyon meg is dicsérte, az anyának azt kellett magában mondania: „Szemed a seggembe!“ A szemmelverés leggyakrabban kisgyermekre, kisállatra, ritkábban felnőttre volt nagv hatással. Csilizközben azt, hogv valakit megigéztek. így mondták: „valakinek a szeme megártott neki“, „szem verte meg“, „meg van rontva“, „szemverísbe van“. A megrontott személy mindjárt „eenyakút“, rosszul lett, kiverte a víz. Egy csilizradványi adatközlő ígv mondta el: „A cseládbo törtínt meg, mégpedig velem. Temetís vót a szomszídba, 1917-be. Ott vótam én is a eggy éves kistestvíremme, meg
