Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (10. évfolyam, 1986)

Danter Izabella: Népi gyógyítás a Csilizközben

Ha a kisbaba bőre kiütéses, „pettenásos“ volt, kamilla (40) vagy bodzalevél (63] főzetében fürösztötték meg. Ez jól tisztította a bőrt. A „sebes testű“ kisgyereket ajánlatos volt még a „tallóvirág“ (69) főzetében fürdetni.

A csecsemő térdalatti Inait „ényállú“ dörzsölgette az anyja minden reggel, mert attól jól megerősödtek a lábai és hamarább felállt.

A hasfájós kisgyermeknek „ideskömín“ (29) vagy „fűszerkömín“ (19) teáját adták inni. Ilyen esetben segített a has körbe-körbe való maszszírozása is. A nagyobb gyerekeknek hasfájáskor „promenclicukrot“ adtak szopogatni.

Ha a kisbabát „a szelek bántották“, a kis hasát dörzsölgették. Tornáztatták is: összenyomták a könyökét és a térdét keresztben. Az is segített, ha a hasára fordították és a hátát simogatták. Ilyenkor könnyebben „megindútak a szelek“. Ajánlották még a melegvizes vagy a tejes borogatást. Az is megindította a szeleket, ha kisgyermek hasára a „kelkáposzta (14) megtört leveleit borították. A „főfújódott“ kisbabának székifűteát (40) adtak inni.

Székrekedéskor szappandarabkát meghegyeztek és ezt szúrták a gyerek „fenekíbe“.

Hasmenéskor a kisgyermeknek szénafőzetet (77) adtak inni, vagy az ebből készített főzetre ültették és úgy gőzölték alulról. Szénahordáskor külön tettek félre erre a. célra egy kötegnyi szénát. A bélhurut olyan csecsemőknél volt gyakori, akiket nem szoptattak, mert nem volt az anyának teje. Tehéntejjel táplálták őket, amelyik „eccer meleg vót, eccer hideg“, ezért betegedett meg a gyerek. „Oroszteját“ (73) adtak neki inni, az jól kitisztította a gyomrát.

Ha merevgörcsöt kapott a gyerek, a hüvelykújját kellett megszorítani. Ezt általában ijedtségtől kapta. Ilyen esetben segített még az is, ha meghúzkálták vagy megcsavarták a kisgyermek orrát, hogy „észhe győjön“. Gyakran vizet itattak vele, megpisáltatták vagy a „seggire“ paskoltak.

Általánosan elterjedt gyermekbetegség volt a vörösség. Azt a gyereket, amelyik vörösségben volt, melegen kellett tartani. Ha láza volt, hidegvizes borogatást raktak a mellére.

Hasonló gyermekbetegség volt a mumusz (mumpsz). A kis beteget melegen kellett tartani, a megdagadt nyakrészt pedig ólomecetes ruhával vagy „lemmagkásávú“ (36) borították be.

Az egyes gyermekbetegségek terjedésének a korlátozására már a múlt század első feléből vannak adataink. Az 1830-as évek járványai után — amelyek végigsöpörtek egész Európán — az egészségügy terén is történtek változások. Korabeli írásos adataink vannak arról, hogy a himlőoltás angliai felfedezése után már Magyarországon is megindult a bevezetése. A falusi szülőket nyomtatványokon szólították fel arra, hogy gyermekeiket vigyék oltásra, amelyről igazolást is kapnak. A szapi krónikában erről így olvashatunk: „ . . . 1830-ban rendelet érkezett a püspökségtől a református egyháznak, mely szerint az iskolás zsenge gyermekeket csakis himlőoltási bizonyítvánnyal szabad felvenni, a szülőkéi erre kötelezni kell, mert bár a gyermekek szenvednek az oltás alatt, de nélküle meghalnak“.10 Továbbá, . . . „mely szerint himlőoltási könyvecske nélkül nem szabad ifjú párokat összeesketni.“11