Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (9. évfolyam, 1985)

Marczell Béla: Tavaszi, nyári, őszi ünnepek és szokások a néphagyományban

„Mikor a szógát fogadják, Ócsémuramnak szólítják. De amikor már megkapták, Csak főtt krumplival táplálják.“23

Medvéről származik az a természeti megfigyelés, hogy Szent Mihály napjától kezdődően akármerröl fújhat a szél, mindig hideget hoz. „Szén’ Mihá’napig a kígyónak is eeköllött vonúnyi téli szállására, mer’különben eepusztút vóna.”24 A kígyó itt a Csallóközben is honos vízisiklót jelenti.

A 18. századtól van kultusza nálunk is Szent Vendelnek. Ünnepe október 20-án van. A legenda szerint Vendel, ír királyfi Rómában remetéskedett, majd elszegődött pásztornak egy birtokoshoz. Ezért tartják a pásztorok védőszentjének. Szobrát a Csallóközben minden falu végén meg lehetett találni. Néhány még ma is van belőlük (Csallóközkürt, Várkonyj. Vendel napján a pásztorok ünnepeltek. Dudaszó mellett vigadoztak védőszentjük tiszteletére (Medve).

Az őszi ünnepek közül jeles; nap volt Mindenszentek ünnepe (nov. 1.), valamint Halottak napja is (nov. 2.).

Mindenszentek ünnepén eredetileg azokra a szetekre emlékeztek, akik saját nevükön nem szerepeltek a naptárban. Már a kereszténység első százada óta november elsején ünnepelték, de a közvetlenül utána következő Halottak napja miatt jelentősége kisebbedett, vigíliává lett. Mindenszentek délutánján már tele volt a temető hozzátartozókkal, akik a sírokat díszítették, este pedig gyertyákat gyújtottak a halottak lelki üdvéért. Felbáron gyertyagyújtáskor a család minden tagjának jelen kellett lennie, mert úgy hitték, a halottak kijönnek a sírokból, és ellenőrzik, hogy mindenki ott van-e. Az ezen a napon sütött kalácsot szétosztották a temető kapujában álló és imádkozó koldusok között, hogy imádkozzanak értük, nehogy a házból kivitt halottak hazalátogassanak.

Nagymagyaron Mindenszentek napján tartották a legényvásárokat is. A szolgálni menő legények összegyülekeztek a falu főutcáján, s várták a gazdákat. A gazdák az itt várakozó' legények közül a számukra legmegfelelőbbel egyezséget kötöttek a következő évre. Ez volt a' legényvásár.

Halottak napjához több tiltó szokás is kapcsolódott. Halottak hetében tilos volt a mosás, mert az ekkor mosott ruha megsárgult. Meszelni sem meszeltek,mert a férgek ellepték a házat, fokhagymát pedig azért nem ültettek, mert megromlott.

Szent Márton napja (nov. 11.) már a téli évnegyed kezdőnapjának számít, de a paraszti hagyományban még az ősz ünnepei közé tartozott. Ez a nap már az Árpád-korban is bérlet- és bérfizetőnap volt, de természetvarázsló pásztornap is. A pásztorok Márton napján vesszőt adtak ajándékba azoknak a gazdáknak, akiknek barmai kijártak a' legelőre, a csordába. Ez volt a Szent Márton vesszeje. Nagymagyaron a Mártonköszöntőt versben mondták el. A pásztor a gazdára, az egész ház népére s a háziállatokra is Isten áldását kérte. Ezért jutalomképpen a gazda megfizette a „béllesadót” vagy rétespénzt", s nagy lakomát, „vendégséget“ rendezett. A Márton vesszeje rendszerint több ágú volt. Bacsfán a gazda ezzel a vesszővel megveregette a disznókat, hogy egészségesek, edzettek legyenek. Ahány ága volt a vesszőnek, annyit malacozott a koca. A bősi gazdák Márton vesszejét a disznóól tetejére szúrták, hogy megvédje az állatokat a dögvésztől. Tavasszal pedig ezzel a vesszővel hajtották (ki