Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (9. évfolyam, 1985)

Marczell Béla: Tavaszi, nyári, őszi ünnepek és szokások a néphagyományban

megszólal, hamarosan vége a télnek. A pacsirtát éppúgy, mint a tavasz másik kedvelt hírnökét, a fecskét Isten madarának tartották. Fészküket megbolygatni halálos bűnnek számított, s aki ezt mégis megtette, a tehene véres tejet adott. Tisztelték és tisztelik a fecskét a svédeknél éppúgy, mint a görögöknél. Görögországban a gyermekek az első fecske megjelenésekor fából faragott fecskét hordtak végig az utcákon, ezzel is jelezvén a tavasz megérkezését. A mi gyermekvilágunk is ismeri a fecskét, az első fecske láttán főként a kisleányok szoktak így kiáltani:

Fecskét látok, szeplőt hányok, selymet gombolyítok ...

A hit szerint, aki ezt a mondókát a fecske megpillantásakor többször is elismételte, nem szeplősödött meg, a már meglévő szeplőit pedig „elhányta”.

A tél végi népszokások egész sora már szintén a tavasz előkészítését célozta. Az ősi időkben emberáldozattal próbálták kiengesztelni a magasabb, ismeretlen hatalmakat, később már csak jelképes áldozatokat mutattak be ennek érdekében. A tavasz megnyerését célozta a 'telet jelképező, menyecskeruhába öltöztetett fa, vagy szalmabábu megölése, vízbe dobása Hont, Nógrád, Pest és Heves megyében, valamint a Zobor vidéki „zöldághordás”, a villőzés. Mindkét tavaszköszöntő szokást virágvasárnapon gyakorolták. A Csallóközben hasonló szerepet töltöttek be a dőrejárás, a bőgötemetés és a farsang végi nagy lakmározások is.

Parasztságunk már kora tavasszal vizsgálgatta az időt, kémlelte az eget, vajon mi van a felhőkben: fagy, hó vagv esetleg léget lágyító eső. Tgy vált kicsit csillagásszá meg természettudóssá is mert sokévszázados alapos megfigyeléseihez méltán és joggal igazodott. E megfigyeléseik alapián állították, hogy az Üszögös Szent Péter (február 22.) napján jelentkező hideg még negyven napi telet hoz. Mátyás, ha nem talál jeget, akkor csinál (február 24.). vagy az esős feketevasárnap (húsvét előtt két héttel) szűk esztendő előhírnöke.

A tavaszi mezei munkák előkészítése ugyancsak a tél végén kezdődött. Már a szerszámok ellenőrzésének, az ekék, a szekerek javításának, az állatok szoktatásának is megvoltak a pontosan megszabott és előírt normái, magát a munkát: a trágyázást, a szántást, a vetést és az ültetést pedig hagyományos szertartások kísérték, amelyekkel mindig kedvező időjárást, bő termést akartak előidézni, elérni.

A trágyázást — vagy ahogyan a Csallóközben mondják — a ganézást sajátos babonák között végezték. A trágva fokozza a föld termékenységét, s hogv n gonosz szellem a trágyát adó állatokat ne ronthassa meg, s így a trágva ne veszítse el életet adó erejét, alkonyat után nem trágyáztak, mert a sötétség az ártalmak ideje volt. Kedden és pénteken sem végeztek ilven munkát, mert szerintük a gonosz szellemek ezeken a napokon is nagyobb hatalommal bírtak. Üjhold idején sem volt szabad trágyát hordani, meg abban a hónapban sem, amikor a holdújság pénteki napra esett. Ha e tilalmak ellenére mégis dolgoztak, az ekkor kihordott trágya ereje megromlott, és a férgek ellepték a földet. A csallóközi parasztok meggyőződéssel vallották, hogy trágyával megrakott kocsival csak korán reggel szabad kijárni az udvarról, nehogy valakivel — főként nőszeméllyel — találkozzanak, mert akkor biztosan elvész a földbe szántott trágya ereje. Véletlen találkozás esetén mindig visszafordultak, s csak másnap reggel indultak el ismét.