Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (8. évfolyam, 1984)
Marczell Béla: Népi hagyomány, ünnepi szokások a Csallóközben
hoz, megrugdalta az anyadisznó óljának az ajtaját, mire a disznó röfögni kezdett. Ahányat röffentett, annyi évet kellett a lánynak a házasságra várnia. Az ünnepek alatt összesepert, de ki nem dobott szemetet az ünnepek után az udvarra öntötték. A leány ráállt a kiöntött rakásra, s amely irányból kutyaugatást hallott, arra vitték feleségnek. A karácsonynak igazi hangulatot a szokások, az ünnepi játékok és más népi hagyományok adtak. Ilyen, néhol még napjainkban is élő, sokszor újjáéledő játék volt a betlehemezés a Csallóközben is. Egyes ünnepekkel kapcsolatosan már a pogányok vallásában is találunk sok drámai ábrázolást, s ezt a hagyományt fogadta be az egyház is liturgiájába. A középkorban már egész Európában megtaláljuk a misztériumjátékokat. Ilyen dramatizált misztériumjáték a betlehemezés is. Karácsony táján megjelentek a házaknál a betlehemesek, ezzel is jelezték az ünnep közeledtét, s eljátszották Jézus születésének történetét. Ez a történet volt a tulajdonképpeni központi gondolat, amely ezeket a játékokat k’alakította A régi pogány istenek, varázslók, sámánok alakját és helyét most már a szentek foglalták el. így került be a játékba a Háromkirályok története vagy más, a karácsonnyal összefüggő bibliai jelenet. Kezdetben a templomban mutatták be ezeket a játékokat. Majd az eredetileg latinul előadott vallásos történet — kikerülve a nép közé — átalakult szinte teljesen világias, csak a formájában néhol még vallási ízt mutató népi színdarabbá. Külsejében még megőrizte egyházi jellegét, de tartalmában már erősen világias, nevettető jelenetekkel tarkított előadássá formálódott. A szenteket népibb alakok váltották föl: kifordított bundát viselő pásztorok, fehér ingbe öltöztetett angyalok. A láncos bottal táncot járó pásztorok ősi pogány szokásnak hódoltak, ennek segítségével űzték el a gonosz szellemeket a ház környékéről és a házból, ahova bebocsátást nyertek. Ezt a pogány szokást szimbolizálta a kifordftett suba is, amely a régi állatalakoskodó játék maradványa. A betlehemezés még néhány évtizeddel ezelőtt is általánosan elterjedt, egyik legnépszerűbb ünnepi játéka volt népünknek. Rendszerint négy szereplője volt: az angyal, a pásztor, a bojtár és az öreg. A játék a következő állandó részekből állt: 1. beajánlkozás 2. Jézus születésének hírüladása 3. a pásztorok jelentkezése, hírhallása, hódolása 4. elbűcsúzás és áldáskívánás. A beajánlkozás versben történt. Előlépett az angyal, s így énekelt: Jó estét kívánunk, Bötlehemme’ járunk. Kisjézust imádunk, Szabad-é bészánunk?2 Amikor az engedélyt megkapták, az angyal bevitte a szobába a kicsi, templom alakú betlehemet. A vékony színes papírból készített templomocska belsejét zöld mohával bélelték, s erre helyezték el a jászolban fekvő gyermeket Máriával és Józseffel. A jászolt pásztorok állták körül, velük voltak az állataik is. A háznépe megtekintette a betlehemet, utána az angyal behívta a bojtárt, aki elbeszélte idejutásuk viszontagságos történetét. Elmondta, azért sietett, hogy elsőként jelenthesse az örvendetes hírt, Jézus születését. Öt követte a pásztor, aki ugyancsak a jó hír hallatára sietett Betlehembe. Az utolsó jelenés volt az öregé. Ö már mókázó, mulattató kifejezéseket is beleszőtt mondókájába. A nyájukat engedély nélkül elhagyó pásztorokat így dorgálta: Majd adok én néktek pipát, csutorát. Kivágok a hátotokbul háromujjnyi szalonnát!2 E mondóka után az öreg még bemutatott néhány mókás jelenetet, majd a háziak megjutalmazták őket almával, dióval, kevés pénzzel. Ezután elbúcsúztak: Nosza rajta jó gazda! Bocsáss minket utunkra! Házadra, nyájadra szálljon Isten áldása!2 A karácsonyi ünnepi ciklus, a két karácsony közének fontos része az István- és János-napi köszöntés, az aprószenteki vesszőzés vagy korbácsolás, valamint a szilveszteri szokások. A két szent napja névnapi köszöntő alkalom volt, amikor a rokonok, barátok, ismerősök meglátogatták egymást, s fehér asztal mellett elszórakoztak. A köszöntőt versben, sokszor énekelve adták elő. Ezek a köszöntő formulák a 18. század második felében terjedtek el s rendszerint iskolás könyvekben jelentek meg. A Csallóközben mindenütt ismerték ezeket a verseket, ma már azonban csak töredékeiben lelhetők föl. Medvén a maradék szöveg így hangzik:
