Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (8. évfolyam, 1984)

Marczell Béla: Népi hagyomány, ünnepi szokások a Csallóközben

a tyúkoknak és a többi baromfinak adták, sőt az asztal alá helyezett szalmából is tettek alájuk, hogy a kotlók mindig nyugodtan üljenek a tojásokon, és minden tojás fias legyen. A takarmányt mindig az állatok kapták meg.

Patason a karácsonyesti vacsora után az asszonyok elmentek a szomszéd kazlához, abból maréknyi szalmát csentek. Ebből néhány szálat a kotló alá tettek, a többivel pedig karácsony napján begyújtottak a tűzhelyen. Hitük szerint minden ilyen szalmára ültetett tyúk egész évben jól tojik, nyugodtan ül a fészkén, s az alá ja rakott tojásokból kikelt baromfiak is hasonlóak lesznek. Az elcsent szalmával való begyújtással pedig az egész évi szerencsét akarták megóvni. Ez a hiedelem kivételt tesz a néphit ama fontos momentumában, amely a női nemet általában szerencsétlenséget hozó lénynek tekinti. Itt viszont a szalmát csak nők szerezhetik meg, mert csak igy érvényesül az ereje. Ugyancsak Patason hitték, hogy a karácsonyi kalácsból a család halottjai is fogyasztanak ,mert ezen az éjjelen ők is hazalátogatnak éjfélkor. Csilizradványon karácsonyeste búzafejes kalácsot tettek az asztalra a fa alá. Ez a búzakalászhoz hasonlóan megfonott kalács volt, négysoros, mint a búzafej. Medvén ezt kulcsos kalácsnak nevezték. A búza, a gabona a népi hagyományban mindig magát az életet jelentette, sőt még ma is ezt jelenti, A karácsonyi kalács pedig a testi és a lelki erő, harmónia szimbóluma volt. A lélekjnyugalma érdekében tették az asztalra az éle em mellé az imádságoskönyvet, az olvásbt, református vidékeken a Bibliát meg a Zsoltárt. Az asztal alá rakott szalma, széna fekhelyként is szolgált az éjfélkor odalátogató Kisjézusnak. A radványi szokás szenteste a ruhákat sem hagyta lógni a szekrényben, de á házban sem. Lepedőt terítettek a padlóra, s erre rakták le a ruhákat. Ez főként az állatokat védte meg az elhullástól, de oltalmazta a háziakat is. Az asztalt is azért készítették el olyan gazdagon, hogy a jövő is biztosítva legyen élelemben és egészségben egyaránt.

A karácsonyi vacsora elköltése után a ház népe éjfélig virrasztott, hallgatta az ablak alatt mendikáló gyermeksereget almát, diót és pénzt osztogatva nekik. Az ének elhalkulása után a felnőttek beszélgettek, régi emlékeket, karácsonyi történeteket elevenítettek föl. Éjfél előtt még ők is elmentek a rokonokhoz, szomszédokhoz mendikálni, majd siettek a misére.

Az éjféli miséhez is sok hiedelem, varázslatos szokás fűződik. Ezeket a babonás hiedelmeket a mise szokatlan időpontjával magyarázhatjuk. A néphit szerint éjfél a szellemjárás ideje, ezért nem kiáltott a bakter ebben az órában, ezért nem ment a halász a vízre, s a boszorkányok is ekkor voltak a legfélelmetesebbek. Ismeretlenségüket ezen az éjjelen azonban nem tudták megőrizni, mert a Luca székére felállva az éjféli misén felismerhetők voltak. Háttal álltak az oltárnak. A Dunaszerdahely környéki falvakban még néhány évtizeddel ezelőtt is erősen hitték, hogy az éjféli mise kezdetekor, tehát pontban éjfélkor az állatok is megszólalnak az istállóban, elmondják, hogy egész évben hogyan bánt velük a gazdájuk. A rossz hírt elkerülendő a gazda ezen az éjszakán a jászolt telerakta eleséggel.

Az éjféli mise a szerelmi varázslatoknak is igen kedvező ideje volt. Szinte az egész Csallóközben hitték, hogy a miséről hazamenő lányok, ha megkerülték a gémeskutat, s beletekintettek a vízbe, meglátták benne jövendőbelijük arcát. Sokfelé a lányok ruhájuk alá rejtett edénykében mézet vittek magukkal a misére, ezt a pap áldásosztáskor megáldotta. Ezzel azután bekenték titokban a választott legény ruháját, s így megnyerték a szerelmét és a hűségét is.

Nagykarácsony napjának is megvoltak a szokásai. Ezen a napon régen csak a templomba mentek, egyébként a házat nem hagyták el a nagy ünnepre való tekintettel, meg így őrizték a család szerencséjét. Bősön azt tartották, hogy ezen a napon nem szabad az udvaron enni, mert akkor mégbetegednek, elhullanak az állatok. A karácsony misztikumát is sok babonás hiedelem vette körül. Várkonyt már a szenteste reggelén a Luca napkor font sugárral pattogtattak, hogy a szekerek ne süllyedjenek el a sárban. Nyárasdon és még sok csallóközi faluban karácsony estéjére már minden kölcsönkért tárgyat, eszközt, pénzt visszaadtak, nehogy az érkező évben is tartozzanak. A Patason és általában a Csilizközben szokásban lévő karácsonyesti szalmalopáshoz Nyárasdon verset is tudtak. E versike ma már csak töretékeiben létező varázsló formula:

Karácsonyi ostya, hét kazalból vitt szalma ... Hogy a tyúk jó tojó legyen! Én tyúkjaim tojj, tojj..., Másé meg csak kotty, kotty!1

Cséfalván a karácsonyi asztalról leszedett morzsával dobálták meg a kertben a gyümölcsfákat, hogy jó termést hozzanak. A medveiek a karácsonyesti bab és gyümölcs héját elégették, s a füstjével megfüstölték az állatokat, hogy a tőgyük mindig egészséges legyen, sok tejet adjanak. A férjhez menendő leány szentestén kiment az ólak