Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (8. évfolyam, 1984)
Marczell Béla: Népi hagyomány, ünnepi szokások a Csallóközben
Népi hagyomány, ünnepi szokások a Csallóközben Ma már egyre kevesebb, sőt szinte azt mondhatnék nem is létezik az olyan falu, ahol fellelhetnék a hagyományos népétet régi formáit. Azt a régi életstílust, amelynek minden megnyilatkozását az életnek valami sajátos egyöntetűsége, a- formák tökéletes harmóniája, az életmenet nyugalmasnak látszó szabályossága, lehiggadt, megállapodott módja és alakja jellemezte. Így volt ez a Csallóközben is, ahol ugyancsak igen elevenen éltek a hiedelmek, a paraszti élet köré kialakult szokások, a hagyomány ezernyi formája. Ez a hagyomány szigorú rendet honosított meg, amelyet nem lehetett megsérteni, figyelmen kívül hagyni, mert ^z ellene vétőket a közösség mindenkor szigorúan büntette. A léleknek, az embernek ünnepek kellenek, hogy a köznapiasság fölé emelkedhessék A népnél az ünnepek nem a benső, magános áhítatnak, a visszavonulásnak az, alkalmai voltak, hanem minden esetben közösségi megnyilatkozások. A napi gondok, a hétköznapok fe.adatai is az évszakoknak megfelelően változtak — s változnak ma is — s ez bizonyos színt, mozgalmasságot kölcsönzött az életnek. Az ünnep pedig mindenkor megszentelte, kultikus keretbe foglaltai a paraszti élet, a paraszti munka időszerű követelményeit és megnyilatkozásait is. Ez a keret és az évszakok visszatérő munkája az esztendő átélésének valami jellegzetes ünnepélyességet adott. A természet örök körforgásában az esztendő a legkisebb egység. A tél, tavasz, nyár és ősz periodikus változásaiban a nép már korán fölismerte a magasabb elvet, amelyhez mindennapi tevékenységét igazítani kényszerült. E kényszer s a később a természeti erők nem ismerése miatt hozzákapcsolódó mágikus, varázsló szokások szinte törvénnyé váltak a fám éleiében. A kereszténység felvételével pedig a keresztény ünnepkörök — a jeles napok — köré alakult ki az élet minden megnyilatkozásának az ünneplése. Az egyház az ősi pogány szokásvilághoz Igazította a maga megszentelt dogmáit, s így könnyebben tudta az új hitet terjeszteni. így maradt meg töredékeiben még itt-ott napjainkban is a természetet termékenységre, ajándékozásra bíró szertartások, hiedelmek egész sora, amelyet népünk az évszaknak megfelelően még fél évszázaddal ezelőtt is a legnagyobb meggyőződéssel alkalmazott. A régi paraszti életrendben az új esztendő a téllel, a karácsonyi ünnepkörrel kezdődött. A pogány világban a rómaiak a téli napfordulókor ünnepelték a Sol invictus, a Legyőzhetetlen Nap emlékét, amely a kereszténység térhódításával Jézus születésének keresztény ünnepévé vált. Az egyház a kereszténység felvétele után nagyon okosan ö.vözte a pogány tartalmat a maga tanításával, azaz a mágikus pogány szokásnak misztikus értelmezést adott. A karácsony a népi hagyomány egyik legjelesebb ünnepe. A keresztény világ Jézus születésének napját ünnepli ezen a napon, de a szocialista társadalomban is a legmeghittebb, legbensőségesebb családi ünnep. Valamikor, még néhány évtizeddel ezelőtt is a szokások, a köszöntők egész csokrát megtalálhattuk a nép körében, mára azonban ezeknek a szokásoknak a legnagyobb része kiveszett a köztudaiból. Itt-ott még azért ma is hallható karácsony estéjén, azaz a szentestén a mendikálók, kántálók éneke, akik csoportokban járnak házról házra, s az ablak alatt köszöntőt mondanak, utána pedig énekelnek. Ezek a népköltési karácsonyi énekek igen kedveltek voltak, s még ma is azok mind a kicsik, mind a felnőttek körében. A Csallóközben is a legismertebbek a Mennyből az angyal, a Pásztorok, pásztorok örvendezve, a Csordapásztorok midőn Betlehembe valamint a Gárdonyi Géza szövegére készült Föl nagy örömre, most született kezdetű karácsonyi énekek. Református vidékeken, így a Csílízközben is a Krisztus Urunk áldott születésén, az Istennek szent angyala és még több más ének ismert. Karácsony napjának előestéjén állítják föl az ünnep jelképét, a karácsonyfát. Ezt az északi, germán eredetű szokást a protestáns világ csak a 16. században kezdte újra meghonosítani, s hozzánk csak a múlt század második harmadában került ugyancsak német hatásra. A fa díszítése ünnep a családban még ma is. A fára aggatott cukorka, csokoládé, a díszek közül pedig a dió, az alma a jó és a gonosz tudásának a gyümölcsét, az angyalhaj s más papírból készült dísz pedig a kígyót, a rosszra csábító gonoszt jelképezte. Érdekes művelődéstörténeti emléke is van a fa díszítésének. A jog kialakulásának kezdetén a tulajdont általában a testükön hordták,, s az ajándékozás is csak olyan formában történhetett, hogy az adományt a megajándékozott testéhez kötötték. Ez az ősi gesztus nyilvánult meg a tárgyak fára történő fölrakásában is. Bálint Sándor szerint a keleti mágusok (Háromkirályok) emlékét példázza, akiket a csillag vezérelt az újszülött Jézus jászolához, s ott lerakták ajándékaikat: aranyat, tömjént és mirhát. De van olyan magyarázat is amely szerint az ajándékozás szokása
