Műtárgyvédelem, 2012-2013 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Két, hőtől károsodott ájtatos könyv restaurálása
Két, hőtől károsodott ájtatos könyv restaurálása Ruska Lívia Bevezetés A Magyar Országos Levéltárban a XX. században történt két tűzeset során nagy mennyiségű iratanyag károsodott, melyek konzerválása, restaurálása sok problémát vet fel. A nemzetközi szakirodalom többnyire az égett könyvek és iratok tömeges kezelését ismerteti, az egyedi, összetett anyagú tárgyak komplex restaurálásával kevésbé találkozunk. Ez indokolta, hogy diplomamunkaként égett kötetek konzerválásának lehetőségeit és módszereit vizsgáljuk. A tárgyak restaurálásának célja az olvashatóvá, kutathatóvá tételük volt. A beavatkozásokra merev, részlegesen zsugorodott, égett állapotuk miatt volt szükség, ami olvasásukat megnehezítette, kutatásuk pedig a könyvek további károsodását okozhatta volna. Történeti háttér Mária Terézia királynő vejének, Albert szász-tescheni hercegnek (1738—1822) és örököseinek, valamint rokonaiknak személyi, birtokigazgatási és gazdasági iratanyagát 1919-ben szállították Bécsből Magyaróvárra, majd 1946-ban az Elhagyott javak kormány-bizottsága az Országos Levéltárba vitette, ahol 1956-ban egy tűzvész következtében megrongálódott, jelentős része meg is semmisült. Az uralkodó család e mellékágának tagjai többnyire fontos tisztségeket töltöttek be, állandó és szoros kapcsolatban álltak a mindenkori Habsburg uralkodókkal. Többen külföldi uralkodóházak tagjaival, osztrák és egyéb európai arisztokratákkal kötöttek házasságot. Az ún. „Familienarchivban”1 őrzött iratok forrásértéke így európai viszonylatban is jelentős és a levéltár még mai, csonkult állapotában is kiegészítésül szolgálhat az osztrák hatósági levéltárak anyagához. A tárgyalt két könyv is ennek a gyűjteménynek a részét képezi. Az I. kötet borítóján lévő arannyal nyomtatott gót E betű azt valószínűsíti, hogy tulajdonosa Habsburg-Lotharingiai Erzsébet Franciska Mária főhercegnő,1 2 József nádor leánya, Habsburg-Tescheni Károly Fer- dinánd főherceg felesége volt. 1 Családi levéltár. 2 Buda, 1831. január 17. - Bécs, 1903. február 14. 95