Műtárgyvédelem, 2011 (Magyar Nemzeti Múzeum)

Járó Márta - Tóth Attila: A "nyugati- és keleti-típusú" arany- és ezüstfonalak : a két fonaltípus "találkozása" egy soproni sírlelet textíliáin

Műtárgyvédelem 36 írásunkban először ismertetjük, hogy milyen lényeges készítéstechnikai különb­ségek alapján oszthatjuk két csoportba a 16-17. század fordulója körüli időszak­ban használt arany- és ezüstfonalakat. Elméletünk alátámasztására - a korábbiaknál szélesebb körből vett információk alapján - megvizsgáljuk a 16., illetve 17. századi európai valamint oszmán-török szövőműhelyek fémfonal-készletét, és megkísérel­jük behatárolni, mely fonalak voltak/lehettek jellemzően helyi termékek az adott időszakban. Ezt követően összefoglaljuk a soproni leletegyüttes mintáin végzett morfológiai- és anyagelemzések eredményeit, majd kísérletet teszünk e fonalak beil­lesztésére a korszak fémfonalai közé. A „nyugati-, illetve „keleti-típusú” arany- és ezüstfonalak Európában a 16-17. században aranyfonalon (vagy finom aranyfonalon) az aranyo­zott ezüstből, ezüstfonalon pedig az ezüstből vagy ezüstötvözetből készült fémfo­nalat értették az egykorú leírások szerzői. Ezen belül, ha pontosabban meg akarták e fonalakat alaktani (morfológiai) szempontból különböztetni egymástól, az arany- illetve ezüstdrót, arany-, illetve ezüstszalag kifejezéseket alkalmazták. A „vezetőfo­nalra”, az ún. bélfonalra7 font fémszalagok esetében pedig magát a gyűjtőfogaimat, azaz az arany- vagy ezüstfonal megjelölést használták.8 Miután a katalógusokban, szakpublikációkban is legtöbbször az említett elnevezésekkel találkozunk, a továb­biakban mi is ezeket alkalmazzuk. Az arany- és ezüstfonalak készítéstechnikája szempontjából - úgy tűnik - a 16—17. század fordulóját megelőző, illetve követő évtizedek átmeneti korszak­nak tekinthetők kontinensünkön. Az eddigi vizsgálati eredmények alapján ugyanis körülbelül ez az az időszak, amikor Ázsiából, elsősorban az Oszmán-Török Biroda­lom „közvetítésével”, illetve magukból a török műhelyekből olyan arany- és ezüstfo­nalak (valamint ezekkel díszített késztermékek) kerültek nagyobb tételben a konti­nensre, amelyek „kinézetre” a megtévesztésig hasonlítottak a nagy, elsősorban itáliai és spanyol manufaktúrák termékeihez, de egészen más módon készültek. Az eddigi kutatások alapján a legszembetűnőbb készítéstechnikai különb­ség azoknál a fonalaknál mutatkozik, amelyeket aranyozott ezüstszalag selyem­szálra fonásával állítottak elő. Az európai mesterek ugyanis az adott időszakban — ahogy ezt az előző évszázadokban „megszokták”, csak az egyik oldalán arannyal borított ezüstszalagot használtak erre a célra.9 A továbbiakban ezt a fémfonalat nevezzük „nyugati-típusú aranyfonaln ak” vagy egy oldalon aranyozott ezüstfonal­nak. Az oszmán-török műhelyekben viszont mindkét oldalán (valójában körben) 7 Bélfonal: általában textilszál: selyem, len, pamut stb., amire a szalagot, esetenként a drótot fonták/ fonják. 8 Pl. Biringuccio 1559,293.; Binet 1622,212-213. stb. 9 A módszert már Theophilus presbiter leírja a 12. században (Theophilus Presbyter 1986,3. könyv, LXXVL fejezet), 103. 30

Next

/
Thumbnails
Contents