Műtárgyvédelem, 2009 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Bernád István - Jilg Enikő: A belvárosi Nagyboldogasszony plébániatemplom gótikus ülőfülkéiben talált freskók története és a 2006–2009 közötti restaurálásuk összefoglalása
Műtárgyvédelem 34 Egykor minden fülke felső záradékát szárnyas angyal-félalak vagy a fő jelenethez kapcsolódó egyéb dísz tölthetett ki. Ezekből a feltárás idején még hét nagyjából ép állapotban volt. Az igencsak megfogyatkozott nyomokból ítélve a szentélyt, így a fülkék építészeti tagozatait is gazdag ornamentális festés boríthatta. A freskók keletkezésének körülményeivel kapcsolatban az a feltételezés tűnik a legvalószínűbbnek, mely szerint azok a szentély gótikus újjáépítése után közvetlenül, a 15. század elején készülhettek. Az újjáépítést Babocsai Gergely, „Capel- lanus Noster Specialis”, vagyis Zsigmond király udvari káplánja kezdeményezhette, akiről tudható, hogy 1398-ban a templom plébánosi feladatait is ellátta. Az építkezéseket igen kedvelő Zsigmond kegyeltjeként, annak anyagi támogatásával tehát a 14. század végén vagy a 15. század elején a román templomot gótikus ízlésben építtette át. A félkörű karéjjal záródó románkori szentélyrészt lebontották, és helyére új, nagyméretű, csarnok elrendezésű, körüljárás gótikus szentélyt emeltek. Ennek tagozatai, beleértve a már említett szentségház és az ülőfülkék kialakítását is, Gerő László szerint sok rokonságot mutatnak a Zsig- mond-kori budai királyi palota kápolnájának tagozataival. Jogos lehet ezért az a felvetés, hogy a pesti plébániatemplom falképei is a királyi udvar művészetéhez kapcsolódtak. Bár Buda az ország kulturális életében a 15. század elején vezető szerepet töltött be, ennek ellenére nem maradt fenn teljes és ép falképfestészeti emlék a területről. A belvárosi freskótöredékek lehetnek az egykori fővárosi iskola műveinek legközelebbi rokonai, egyedül ezek a töredékek tájékoztathatnak annak jellegéről, stílusigazodásáról. A művészettörténet írás általában megegyezik abban, hogy a freskók mestere vagy inkább mesterei - beleértve a szentségház töredékeinek a festőjét is - kvalitásos, itáliai tanultságú, ám hazai művészek lehettek, stílusuk azonban a kora reneszánsz (trecento és quattrocento) stílus mellett több egyéb sajátossággal is rendelkezett. Hazánkban az egyik, trecento hatására létrejött, vezető falképfestészeti irányzatnak a megjelenése az 1340-es évekhez köthető, s talán egy - a firenzei (és sienai) hagyományokat is ismerő — Nápoly környezetéből érkező művész honosította meg Magyarországon. Gerevich Tibor (s nyomdokain több más kutató) az esztergomi királyi palota freskóinak alkotójában vélte megtalálni ezt a művészt, akit kutatásai alapján Niccolö di Tommasóval, egy firenzei származású, de a nápolyi Anjouk számára dolgozó mesterrel azonosított, s a belvárosi plébániatemplom gótikus szentségházának a töredékeit az olasz mester magyar tanítványának tulajdonította. Gerevich ennek az irányzatnak a folytatását látta a fülkék falképeinek megoldásaiban is. Elsősorban egy másik jelentős toszkán művész, Masolino de Panicale nevéhez köti a kutatás a 15. század eleji magyarországi freskófestészetben kibontakozott, s a korai quattrocento hatását mutató irányzatot. Masolino Filippo Scolari hívására érkezett hazánkba, s 1424-27 között, az itt töltött évek során dolgozhatott Budán Budapest, pp. 1-11. Eredeti fekete-fehér felvételek és a Kálvária freskóról színes felvétel is található benne. 50
