Műtárgyvédelem, 2009 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Nagy Melinda: Egy 17–18. századi díszöv restaurálása
Nagy Melinda • Egy 17-18. századi díszöv restaurálása A bélelt selyemszövet és a fémrészek között hosszában csíkos — fehér, piros, szürke —, az idők folyamán a felületén nemezelődött gyapjú textilt rögzítettek. Erre a hordozóanyagra tűzték fel az összes rátétet és tagot. A szövet vászonkötéssel készült, a vetülékfonal jóval vastagabb, mint a láncfonal. Az övét alkotó textilek és fémrészek összeállítására varró és egyben díszítő fonalakat használtak. A fonalak között színbeli különbség figyelhető meg. Mindegyiket szabálytalan ritmusban lévő öltéssel varrták fel az övre. A fémrészek felerősítése hat különböző fonallal történt. A nyers és a zöld színűek csak az öv hátoldalán láthatóak, a hordozóanyagot és a fémrészek fonákjára forrasztott bujtatókat fogják össze. A zöld és sárga fonalaknak több funkciójuk is van. A félhenger alakú tagokat és téglalap alakú rátéteket, valamint a négyzet alakú rátétet azok furatain keresztül bújva rögzítették a hordozóanyaghoz. A bélelt selyemszövet felerősítésére és a csatok rögzítésére is ezt a két fonalat használták. A sárga fonal még az öv elején és hátulján is átölel minden elemet, és lefogja azokat a fémfonalakat melyek csak az öv színoldalán láthatóak. A legnagyobb mennyiségben használt sárga színű fonal minden egyes rátét és tag 1/3 és 2/3 részénél többszörösen áttekeredik. Kevesebb helyen látható az a fémfonal, melynek bélfonala sárga és fehér színű. A fémszalagok szalaggá hengerelt, húzott drótból készültek. A húzott drót készítéséhez az egyik végén elhegyesedő, vékony fémrudat öntöttek. Ezt az anyagot egy ún. dróthúzó vas fokozatosan csökkenő átmérőjű lyukain húzták át mechanikai erővel, a megfelelő vastagságúra. Az így kapott drótot szalaggá lapították, majd a bélfonallal összesodorva orsóra tekerték fel. A tárgy állapotfelmérése A fémrészek állapotfelmérése • A téglalap alakú, áttört rátétek szerkezetileg jó meg- tartásúak voltak, a 7., 8. és 22. számú elemek hátoldalán lévő bújtatok forrasztása elengedett. Az aranyozásuk összefüggő, szinte sértetlen volt, az éleken és az oldalakon kicsit megkopott. Egy-két helyen látni lehetetett az alapfémből kialakult, zöld színű korróziós réteget, amely valószínűleg az ezüst ötvözetben található réz korróziójának eredménye (a 13. és a 22. tagnál). A rátétek aljához kapcsolt fémlemez felületét feketés bevonat, ezüst-szulfid korrózió borította. A rátéteken lévő, rekeszzománccal készült virágok közül a középen elhelyezkedő, nagyobb méretűek többsége eredeti állapotában maradt fenn, némelyikből a zománcozás egy része kipergett. Egyetlen egy virág hiányzott a 4. rátétből, csak a felszerelési helye volt látható. A kisebb virágok már nem voltak ilyen jó állapotban, több helyről is leesett a virágszirom falát alkotó lemez, és a zománc is kipergett. Az ezüstszínű, félhenger alakú, sodronyzománccal díszített tagok voltak szerkezetileg a legrosszabb állapotban; ezek közül három darab hiányzott, helyettük, utólagos pótlásként, henger alakúra feltekert szövetdarabot erősítettek. A huszonhárom díszítmény közül egyetlen 189
