Műtárgyvédelem, 2009 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Bakács Annamária: Egy 19. századi hamisítvány nyomában
Műtárgyvédelem 34 az arany felragasztásához pedig kifejezetten ajánlja azt a vizet, amiben előtte pár napig toszkán cigaretta csikkjeit áztattuk. Érdekes lenne, ha ezeknek az anyagoknak a maradványait az Iparművészeti Múzeum tárgyán ki lehetne mutatni... Emellett Joni szerint a látványos, mégis esztétikusnak mondható mechanikai sérülések létrehozásához a legideálisabb eszköz a kötőtű, mivel annak tompa vége nem sérti fel, csupán benyomja a festmény felületét. A restaurált tárgyon látható karcolások ennek a leírásnak tökéletesen megfelelnek. Másik figyelemreméltó párhuzam lehet egy - a Cleveland Museum of Art-ban őrzött - Szűz Mária gyermek Jézussal című festmény története. Az eredetileg 15. századra datált fatáblán lévő Mária köpenye gyanúsan öregítettnek tűnt. A szakértők 1948-ban mintát is vettek belőle, keresztmetszetének csiszolatában pedig cinkfehéret találtak, ami 1830 előtt nem kerülhetett a festőműhelyek közelébe sem. Így a középkorinak feltüntetett táblaképről hamar kiderült, hogy valójában Icilio Federico Joni hamisítványa. Ezek a hamisítványok az egész világon szétszóródtak. Az Iparművészeti Múzeum gabellájához hasonló, az előlapon Szent Mihály arkangyalt ábrázoló Joni-könyvtábla található Plzenben, a Cseh Múzeumban is.7 A hamisítványok restaurálása igen bonyolult kérdés, hiszen egy szándékosan torzított, vagy öregített tárgy esetében igen nehéz különbséget tenni a valódi öregedési folyamatok miatt tapasztalható elváltozások és a mesterségesen létrehozottak között. Az elsárgult lakkréteg például egy eredeti festmény esetében sokkal könnyebben tekinthető optikailag torzult áldozati rétegnek, így sorvasztása vagy regenerálása az ábrázolás bemutatása érdekében sok esetben elkerülhetetlen beavatkozás. Ugyanezt a - gyakorlatban viszonylag rutin eljárásnak tekinthető — restaurálási folyamatot hamisított festmény lakkozásán nem ajánlott elvégezni, hiszen a tárgy nagy valószínűséggel színezett, vagy egyéb pl. szándékosan fokozott oxidációnak kitett, már felhordásakor sötétebb tónusú lakkréteggel lehetett bevonva. A hamisító célja a megtévesztés, így a tökéletesen eredetinek látszó tárgy létrehozása a legnagyobb körültekintést igénylő, komplex feladat, aminek jelei a hordozótól a lakkrétegig nyomon követhetők. Ebből a meggondolásból kiindulva a restaurálás során a műtárgy külső oldalainak csupán a szennyeződéstől való megtisztítására került sor. Erre a célra nátrium-karbonát 15%- os oldata elégségesnek bizonyult, ezt a későbbiek során készített UV-lumineszcens felvételek is alátámasztották. Mivel a belső oldalon lévő festékréteg az alapozóval együtt sok helyen erősen pergett, ezért azt a tisztítást megelőzően több helyen Plextol B 5008 és víz l:l-es arányú oldatával rögzíteni kellett. A szennyeződés leválasztása zsíralkohol-szulfáttal történt. A restaurálás során felhasznált oldószerek nyomainak eltávolításához a kezelt felület áttörlése minden esetben lakkbenzinnel történt. Az eredeti lakkozás így mind a külső, mind a belső oldalakon sértetlen maradt, mert ezek a rétegek hozzátartoznak a műtárgy szándékosan kialakított patinájához. 7 Le Biccherne di Siena 2002, 85. p. 8 Etilakrilát-metilmetakrilát kopolimer vizes diszperziója. 16
