Műtárgyvédelem, 2009 (Magyar Nemzeti Múzeum)

Bakács Annamária: Egy 19. századi hamisítvány nyomában

Bakács Annamária • Egy 19. századi hamisítvány nyomában

de mindenhol többrétegű. A táblák külső oldalain sávokban több réteg felhordásával alakították ki a később festett mezők határainak plasztikáját. Az alapozás merev, ezért egyes helyeken - főleg a poncolással körülzárt elemek sarokrészeinél — a festett réteggel együtt megtört és több helyen a hordozóig lepattant. Ezek a részek a mintavétel céljára tökéletesen megfeleltek, majd a töredékekből teljes keresztmetszetet készítve sztereomikroszkóp alatt a rétegek vizsgálhatóvá váltak. A keresztmetszeteken jól megfigyelhetőek a több részből álló alapozás változatosan pigmentált rétegei. A díszítősávban alkalmazott kék festékréteg összetételében ugyancsak nem tekinthető homogénnek: a tábla készítője az öregedett színhatást változatos festékanyagok felhasználásával próbálta visszaadni. A kormeghatározásban nagy segítséget jelentettek az éppen ebbe a kékes színű festékrétegbe adagolt, vagy véletlenül belekeveredett cinkfehér pigmentszemcsék, melyek a keresztmetszetről készített UV-lumineszcens felvételen világosan jelennek meg (6—7. kép). A mesterséges cinkfehér pigment az 1830-as évek előtt készült műtárgyakon köztudottan nem fordulhat elő.

Ezek alapján is egyértelművé vált az, hogy a könyvtábla nem készülhetett 1830 előtt. így a hátlapon feltüntetett dátum miatt valóban joggal gondolhatjuk, hogy az alkotó célja vásárlójának megtévesztése volt. A következő lépést a hamisítvány eredetének, pontosabban a hamisító műhelynek, esetleg magának a személynek a felkutatása jelentette.

Mivel a sienai könyvtáblák ismertsége elsősorban Itáliában valószínűsíthető, ezért a kutatást ezen a területen volt érdemes elkezdeni. Több szerencsés együttállás és felkészült konzulensek segítségével a hamisító kilétére végül fény is derült. Icilio Federico Joni, aki 1866—1946-ig élt és dolgozott Sienában, restaurátorként kezdte pályafutását, tehát könnyen hozzáférhetett 15. században készült műtárgyakhoz és tanulmányozhatta őket. Korai hamisítványai a gabella stílusú könyvtáblák. Az ok, hogy egy restaurátor művész miért lépett a hamisítás útjára, igen egyértelmű: a 19. század Európa-szerte a nagy múzeumok kialakulásának ideje volt, emiatt óriási érdeklődés mutatkozott az itáliai remekművek iránt. Ezért több városban, így Firenzében, Sienában, Velencében is alakultak „elosztó”-galériák, melyek ezt az igényt elégítették ki. A mozdítható több száz éves tárgyak mennyisége a század végére sajnos fordított arányba került a kereslettel, amit viszont így vagy úgy, de a galériások igyekeztek kielégíteni.

Gianni Mazzoni, jelenleg Sienában élő professzor, ennek az időszaknak a kutatójaként rendezett kiállítást 2004-ben a Santa Maria della Scala-ban, ahol kizárólag a 19. század végén, 20. század elején készült hamisítványokat mutattak be. Ezen a kiállításon Joni-nak több műve is látható volt. Joni igazából akkor vált a kor egyik legismertebb hamisítójává, amikor 1932-ben - ki tudja milyen megfontolásból - megírta életrajzi könyvét, az „Egy festő történetei” címmel, ahol többek között azt is megosztja olvasóival, hogy hogyan kell eljárniuk, ha réginek tűnő képeket akarnának létrehozni.

Joni leírása szerint a felhasználni kívánt vásznat például úgy lehet öregíteni, hogy egy napon keresztül 80°C-on sütőben tartjuk. Még látványosabb hatás elérése érdekében a vásznat sütés előtt ecettel vagy vizelettel is átkenhetjük. A fatáblát mesterségesen hajlítani szerinte úgy a legegyszerűbb, ha ammónia oldatába helyezzük,

15