Műtárgyvédelem, 2008 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Mijátovits Krisztina: Eszter-tekercs restaurálása: egy valódi pergamenpapír kiegészítési lehetőségei
A transzparens papírok ragasztása a gyártástechnológiákból következőn igen sok problémát vet fel. Vizes közegü ragasztók használata a papírok vízérzé- enysége miatt problémás. A folyamat höközléssel való gyorsítása nem javasolt, mivel a zárt felületű papírok könnyen felhólyagosodnak, az impregnált papírok pedig ragacsossá válhatnak. Használhatók oldószerben oldott ragasztók, elsősorban a természetes alapú Klucel10 alkoholos, izopropanolos oldatai, de ezek hátránya, hogy kötéserejük gyenge. A műanyagok közül az acetát és akrilát típusú ragasztók rugalmasságuk és jó ragasztóerejük miatt használatosak, reverzibilitás szempontjából egyértelműen a poli- és metakrilátok (például Paraloid B72) megfelelőbbek. Használhatók laminátumok formájában, ekkor a ragasztóval megkent vékony japánpapírt száradás után helyezik fel a dokumentumra, és enyhe vasalással aktivizálják. így használhatók az akrilátok, hidroxi-propil cellulóz és akrilát keverékek, de vízoldható ragasztók is." Az Eszter tekercs javításához a papír merevsége miatt a ragasztónak jó kötéserővel kell rendelkeznie, de ugyanilyen fontos a jó rugalmasság is, hogy a ragasztás követni tudja a papír - páratartalom változásokra való fokozott érzékenysége miatti - mozgásait. Mivel a szakadási élek szinte nem tartalmaznak rostvégződést, várható volt, hogy ezeken a helyeken megfelelő alátámasztásra lesz szükség. Az áttetszőség megőrzése szempontjából lényeges, hogy milyen papír a ragasztó hordozója. A restaurálások többségében erre a célra a legvékonyabb japán fátyolpapírt12 szokták használni, hiszen ennek - hosszú rostjai miatt - szakítószilárdsága is kitűnő. Azonban európai papíroktól különböző felülete a transzparens papírok esetében különösen zavaró. A legkeskenyebb megerősítés is átlátszott a színoldalra az előzetes próbaragasztások során és - tekercskönyvröl lévén szó - a hátoldalon levő javítások folyamatosan „szem előtt” voltak. Végül a kiegészítő papír elkészítésére végzett kísérletek során sikerült megfelelő alátámasztó papírt készíteni. A ragasztási kísérletek bebizonyították, hogy a nyúlenyv kellő kötéserövel rendelkezik, megfelelőn rugalmas, és bár vizes bázisú, sűrű gélként alkalmazva, továbbá a ragasztott felületet azonnal lenehezítve nem okoz hullámosodást. Sárgás színe miatt azonban a ragasztott felületet megsötétítette. Ezért vizahólyag- és pergamen- enyvvel végzett próbaragasztásokra is sor került. Ezek kötésereje közel azonos volt a nyúlenyvével, de a ragasztások kevésbé ütöttek át. A választás végül a vizahólyagenyvre esett, mert rugalmassága jelentősen jobb volt, mint a többi vizsgált ragasztóé. A legnagyobb fejtörést a kiegészítő papír kiválasztása okozta. A pergamenpapír vízérzékenysége miatt biztosnak látszott, hogy kézi javítással lehet csak pótolni a tekercs hiányait. A hazai kereskedelemben jelenleg kapható transzparens papírok összetételéről, öregedési tulajdonságairól, de sokszor az előállítási technikáról sem könnyű információkat szerezni. A papírforgalmazó cégek- sokszor az ügyintézők kedvességének köszönhetőn - anyagmintákat küldtek és az ezekkel végzett kísérletek segítettek a választásban. Modern, gyártott pergamenpapírból jelenleg két típus kapható,13 ezek fizikai jellemzőik miatt nem voltak megfelelők. A kereskedelemben nagyobb választékban találhatók pausz papírok, de a megfelelő vastagságúak ridegebbek és megjelenésükben lényegesen különböztek a kiegészítendő papírtól. Ezen kívül hátrányuk, hogy nagy részük szilikonos impregnálással, valamint - a szilárdság növelésére alkalmazott- ismeretlen összetételű adalékanyagokkal készült.14 Mindezek miatt meg kellett 75
