Műtárgyvédelem, 2008 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Várhegyi Zsuzsanna: Egy 18. századi bőrborítású nyereg konzerválása, restaurálása
anyagára utaltak, ami timsós cserzéssel készült. A cserzőanyag megjelenése azért lehetséges, mert a színezék a bőrbe beszívódott, a mintavétel csak a bőrrészekkel együtt történhetett. A viszonylag magas vas csúcsból berlinikék színezék jelenlétére gyanakodtunk.17 Ezzel a színezési eljárással árnyalatában hasonló kék színt lehet elérni, de az ellenőrző analitikai teszt és az oldáspróbák nem igazolták feltevésünket.18 A Fourier-transzformációs infravörös spektroszkópia eredményeként kapott görbék összehasonlítása alapján a színezék lehet indigó. Az ábrán látható nyilak az indigó jellemző elnyelési sávjait mutatták, melyek a bőrmintán is megjelentek. Ugyanakkor az indigónak a többi jellegzetes elnyelési sávja a kékre színezett bőrminta görbéjén nem jelentkezett. Ez a színezék öregedésétől és kis mennyiségétől is előfordulhatott.19 A nedves analitikai vizsgálatokon az indigóteszt elvégzése negatív eredményt hozott. Az analitikai tesztek eredményei nem igazolták a műszeres vizsgálatok alapján feltételezett színezékeket. A nyereg borítóbőrének színezéséhez felhasznált kék vegyület bizonyosan szerves eredetű, és mivel az infravörös spektroszkópia görbéje az indigóéval némi egyezést mutatott, ezért az indigóhoz hasonló színezékre gondolhattunk. A festőcsülleng (Isatis Tinctoria) jöhetett szóba, mely szintén csávaszínezék és az indigó helyettesítésére használták. Magyarországon a 18. század végén kezdték termeszteni, honi vagy európai indigó néven terjedt el. Termesztése és használata a 19. század végén szűnt meg. Ennek igazolására további vizsgálatokra lenne szükség, melyeket a diploma- munka keretében nem állt módunkban elvégezni. Restaurálási terv A restaurálási terv legmeghatározóbb etikai kérdése a műtárgy szétbontásának mértéke volt. A tárgyon összeépített szerves és szervetlen anyagok kezelése szétválasztva jobb eredményt adott volna, de etikai szempontból nem lett volna megnyugtató. A nyerget komplex tárgyként kellett kezelnünk. Az általunk restaurált nyereg vázának jó fizikai állapota nem indokolta a teljes szétbontást, mely helyenként a tárgy sérülésével, és készítéstechnikai információk veszteségével járt volna. Annak érdekében, hogy a legkisebb beavatkozással hosszabbítsuk meg a tárgy életét, sorra vettük a szétbontással járó előnyöket és hátrányokat. A szegelés megbontása mellett szólt, hogy a műtárgyat alkotó vas alkatrészek korróziója előrehaladott, kezelésük alaposabb lehetne a fa- és bőrrészekről leválasztva. Ez a művelet több kérdést is felvetett, amit az eredeti készítéstechnikai módszerek figyelembe vételével kellett mérlegelni. Mivel a szegeket több esetben a beütés után a váz túloldalán elhajtották, valószínűleg nem távolíthatók el a kápavasak, a faváz és a tartószegek sérülése nélkül. A vasszegek rossz állapota hajlítgatásukat nem teszi lehetővé, feltehetőleg eltörnének. A visszahelyezésükkor kétséges, hogy hasonlóan stabil kötést tudnánk elérni. A nyergen nemcsak a szegek, de a börborítás anyaga is meggyengült, emiatt a szegek eltávolítása nem kivitelezhető a bőr roncsolódása nélkül. A kovácsoltvas lemezek szabad felületét eredeti helyükön is lehetne kezelni, de így csak konzerválásuk történne meg. Ha azonban a későbbiekben a nyerget 172
