Műtárgyvédelem, 2007 (Magyar Nemzeti Múzeum)
A 2005. május 24-27-én budapesten az Országos Széchényi Könyvtárban megrendezett "Ez Örökre Ragadni Fog. Ragasztás És Leoldás A Papírrestaurálásban" - Beentjes, Gabriëlle: A keményítő ragasztó története a "pap"-tól a "shin-nori"-ig
A keményítő-ragasztó elkészítéséhez többféle receptet ismerünk: „1 rész keményítőt és 10 rész forró vizet folytonos keverés közben felforralunk, amíg a keményítő rostok szét nem nyílnak és az oldat be nem sűrűsödik.” A másik recept szerint „Összekeverünk 1 rész keményítőt és 4 rész vizet. Feltesszük rotyogni, és folyamatos keverés mellett addig főzzük, amíg az elegy átlátszóvá, rugalmassá válik (kb. 30^t0 perc alatt elkészül)”. Az utolsó recept azon a japán restaurálási technikán alapszik, mely a 80-as években került az érdeklődés középpontjába. Tanulmányozva a japán tekercseket, felmerült a kérdés, hogy többszöri kasírozás (gyakran 4 kasírozást is tartalmaz egy tekercs), és kitekercselés után hogyan maradt meg a rajz ezeken a teker cseken. Ennél is figyelemre méltóbb az, hogy kitekercselés után milyen szépen „kifeküdt” az asztalon. 1984-ben az ICCROM Olaszországban szervezett egy japán konzerválási technikát oktató tanfolyamot. A tanfolyam egyik tárgya a keményítő alapú ragasztó főzése, használat volt. A tekercsek titka, úgy tűnik, az, hogy a ragasztónak nagyon hígnak, míg a kasírozáshoz használt papírnak nagyon vékonynak kell lennie, hogy megőrizze a tárgy eredeti rugalmasságát. Addig az volt az elfogadott szemlélet, hogy a gyenge tárgyat kemény és vastag papírral kell megerősíteni. A vastag papírnak sok ragasztóra van szüksége, így a kasírozott tárgy száradás után kemény lett. Túl sok ragasztó használatakor a kemény ragasztórétegről könnyen letörhet a papír. Az ICCROM tanfolyamon megtanították a 2 réteg vékony japánpapírral (usomino), és erősen felhígított ragasztóval való kasírozást, aminek az eredményeként rugalmasabb lett a műtárgy. A keményítő ragasztónak a japán shin nori módszerrel elkészítve sokki nagyobb a ragasztóképessége, még erősen hígított formában is. Napjainkban a keményítő-ragasztó elkészítése a fellelhető eszközökhöz igazodik. Ragasztó készítő edényben hosszabb ideig készül el, mint nyeles edényben folytonos keverés közben. Természetesen közrejátszik, hogy kinek melyik a kedvenc, évek során bevált receptje. Láttuk, hogy a búzakeményítőből készült ragasztó nagyon régi növényi segédanyag, amit a könyvkötők századokon át alkalmaztak. Kezdetben lisztet használtak, később - valószínűleg a textiliparban használt keményítő hatására - a búzakeményítő használata terjedt el. Mindezek után rájöttek, hogy a keményítőből készült ragasztó jobb ragasztóképességgel rendelkezik, mint a lisztből készült. A receptek és elkészítési módjaik változatosak. Néhányan forró vizet öntenek a hideg vízzel elkevert keményítőporhoz, mások felfőzik a keményítő és víz keverékét. A ragasztó elkészítésének többféle módja van; az eredmény mindig egy pozitív sajátosság, tulajdonság és egy rendkívül fontos alapeszköz a könyvkötők és papírrestaurátok számára. A szerző címe/Author’s address: Gábriellé Beentjes Rijksarchief Nord-Holland, Conservation Department Kleine Houtweg 18 NL - 2012 CH Haarlem, The Netherlands Tel +31 23 5172700 Fax +31 23 5172720 e-mail: gbeentjes@noordhollandsarchief.org 34
