Műtárgyvédelem, 2007 (Magyar Nemzeti Múzeum)
A 2005. május 24-27-én budapesten az Országos Széchényi Könyvtárban megrendezett "Ez Örökre Ragadni Fog. Ragasztás És Leoldás A Papírrestaurálásban" - Beentjes, Gabriëlle: A keményítő ragasztó története a "pap"-tól a "shin-nori"-ig
A keményítő ragasztó története From „pap” to „shin-nori” Gábriellé Beentjes A keményítő, mint kémiai vegyület a növényzet különböző fajtáiban található meg, leginkább a búzában és más gabonafélékben. A búzából többféleképpen tudjuk kivonni a keményítőt. Ennek egyik módja, hogy a lisztet „kimossuk”, amíg a víz áttetsző nem lesz. A folyamat során ragadós massza marad vissza, a glutin (sikér) fehérje. A víz aljára leülepedett fehér por a keményítő. A „tritici amylum”, a por formában árult anyag a búzakeményítő nagyon tiszta formája. Mivel ragasztót készíthetünk lisztből is és keményítőből is, felmerül a kérdés, hogy mikor kezdték el használni ezeket az anyagokat. Néhány korai forrás csak a lisztet említi. Cennino Cennini a XIV. században kiadott kézikönyvében különböző ragasztó recepteket közöl, ezek között van egy főzött tésztából készült, amelyet könyvkötőmesterek használtak. Ezt a ragasztót a következőképpen készíthetjük el: „Fogunk egy kisebb agyagedényt, amit megtöltünk tiszta meleg vízzel. Felmelegítjük, és amikor majdnem forr, folytonos keverés közben, apránként hozzáadunk átszitált lisztet. Egy kicsit forraljuk, de nem hagyjuk, hogy besűrűsödjön. Ezután átöntjük egy mélyebb edénybe. Ha nem akarjuk, hogy megromoljon, egy kevés sót adunk hozzá." A liszt tehát már ekkor használatos volt, de arra vonatkozóan nincs adat, hogy milyen növényből származott. Anshelmus Faust könyvkötő pontosabb leírással szolgál 1612-ben írt könyvében. Receptje - „egy jó ragasztó a bőr felhúzásához” - szerint 2 korsó vagy 3 pint forró vizet folytonos keverés mellett hozzáönünk 5-6 marék rozsliszthez. Ezután 4 vagy 5 kanál (feltehetőleg állati eredetű) ragasztót adunk hozzá. A recept nem említi, hogy milyen állatból készült. Egy évszázaddal később a liszt is és a keményítő is szerepel a ragasztóhoz szükséges alkotóelemek között. Johann Gottfried Zeidlers Buchbinder Kunst, 1708-ból leírja, hogyan készül a keményítő-ragasztó lisztből, illetve keményítőből. „A vizet fel kell forralni, majd a lisztet beleszitálni vigyázva, hogy a keményítő ne legyen túl hideg, és előtte be legyen áztatva. Jól el kell keverni, hogy ne legyen csomós. Tetszőlegesen vissza lehet tenni a tűzre forrásig, de vigyázni kell, nehogy odaégjen. Rövid eltarthatósága miatt csak annyit készítsünk belőle, ameny- nyit 3-4 nap alatt el tudunk használni.” A recept leírása után Zeidler megjegyzi, hogy a keményítőből készült ragasztó jobban ragad, mint a lisztből készült. Ezt azzal magyarázza, hogy a keményítő kisebb részekből áll, mint a liszt, így a keményítőpaszta jobban besüllyed, beépül a papír, illetve a pergamen rostjai közé. 31
